Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 6. szám - TANULMÁNY - Nagy Miklós: Katona József és a világirodalom

délyből olvasztani egyöntetű jellemet, helyes arányban vegyített többnemű indokokból fejleszteni ki a cselekvényt, ez az, mi által Shakespeare új korszakot nyitott a drámairodalomban, ez az, mi drámaíróink közt egyedül Katonának sikerült.” (Katona József és Bánk bánja. 1883.)

Velejében így kell elindulnunk a német mesterekkel való szembesítés útján is. Biberach emlékeztet Lessing s a lovagdrámák típusaira, általában a tragédia sok vonatkozásban visszautal még a ritterdrámák világára. Ámde Bánk pályáját már nem párhuzamosíthatjuk se Egmontéval, se Teliével, se Posa márkiéval. Mindnyájan a nemzeti jogokért harcolnak idegen elnyomók (részben „saját” zsarnokaik) ellen, élvezve népük támogatását. Teli osztályrésze a teljes győzelem. Németalföld hőse külsőleg bukik, diadalmaskodik erkölcsiekben, ugyanez a helyzet a márkival is. Bánk élete megmarad, szelleme mindörökre megbénult, ezért sóhajt föl „Végsemmiség az én ítéletem”. „Katona tragikus látása egészében sötétebb a német klasszikus drámáénál” jegyezte meg erről Waldepfel József — jogosan.

A Nemezis mégsem érvényesül oly kérlelhetetlenül, mint egyes Szophoklész művekben vagy a 19. század számos alkotójánál (Hebbel, R. Wagner, Kemény Zsigmond). Endre úrrá lesz megtorlásvágyán, Solom mesterben győznek a jobb érzések, merész föllépésre szánja magát Tiborc jó ura érdekében, s a nádor egyetlen fiának élete, szabadsága is ekként marad meg. Vajon rokon jelenség e feloldódás azzal, amit Goethe Iphigéniájában tapasztalhatunk? Az érett Goethe — Schillerrel és Lessinggel együtt — hitt a nemes humanizmus katasztrófát elhárító erejében, így alkotta meg tragikus fenségű drámájának szokatlan, az ellentéteket kibékítő befejezését, ezért foglalta később versbe is esztétikai—erkölcsi meggyőződését:

„[...] Szálljon szerte Messzire a drága hír:

Minden emberi vétekre Tiszta emberség az ír.”

Vajda György Mihály A bölcs Náthánt meg a Faustot is e drámatípusba, a „hu- manitásdrámá”-éba sorolja, helyét középen keresi a valódi tragédia s a vígjáték között (vö. Állandóság a változásban, 1968-as kötetét). A meggyőző leírásból azonban azt kell kikövetkeztetnünk, hogy nincs köze a Bánk bánnak e sajátos műfajhoz. Az uralkodó kegyelmi aktusa tiszteletet parancsol, némi megkönnyebbülést kelt, de nem oldja, nem oldhatja fel a nádorban eltévesztett élete tudatát. Valamelyest rendhagyó a befejezés, mégsem kerül ettől Katona munkája középső övezetbe szomorújáték és komédia pólusai közé. Waldapfel idézett kijelentése tehát akkor is érvényben marad, ha a német aranykor más alkotásaira terjed ki a szembesítés, mint amelyekre ő célzott, és elébb magunk is felsoroltunk.

Érdemes megvizsgálni azt is, formanyelvét tekintve mennyire fűzik szoros szálak a tragédiát a Sturm und Drang dramaturgiájához. Véleményünk szerint ilyesmiről aligha lehet szó. Ezt az irányzatot az ún. nyílt szerkesztés jellemzi (vö. Volker Klotz: Geschlossene und offene Form in Drama. München, 1961.) amely erősebb sűrítés, stilizálás nélkül egy kiterjedt akciót sok apró kivágásból rak össze, nagyszámú szereplőt mozgat többféle színtéren, és bőkezűen bánik az idővel. A színtereknek már ekkor kezd sajátos atmoszférája lenni, amely hat a hősökre, aminthogy a nyílt drámaépítés általában a miliőtől erősen befolyásolt alakokat léptet fel. A felsorolt ismertetőjegyek alig találhatók meg Katona főművében. Nagyszámú figurája aránylag szűk térbe és rövid időhatárok közé koncentrálódik: a békétlenek gyűlését kivéve minden a királyi palotában pereg le, egy napnál alig több alatt. Tagadhatatlan: az egyes környezettípusoknak egymástól elütő hangulata van, ám ez igazában csak a „második szakasz” folyamán, Petur házában „a setét boltozat” alatt érezhető. Azonban a szereplők öntörvényűségét sehol sem szünteti meg a környezet ellenállhatatlan ereje. A napszak váltakozása nem lényegtelen (Gertrudist pl. halálsejtelem fogja el a lenyugvó nap láttán), de a hónapot vagy évszakot mindössze gyaníthatjuk.

A zárt (tektonikus) drámaköltészet számos cselekményrészlet megjelenítéséről

487