Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 6. szám - TANULMÁNY - Nagy Miklós: Katona József és a világirodalom

szerzőjénél is többet, lenyügözőbbet mondhat a zsarnokság és hatalomra törés lélektanáról, a sokszínű shakespeare-i világból ezért ragadja ki a Macbethot, Coriolanust meg a Lear királyt. Ha az ifjú Goethe és Schiller Götzben. Karl Moorban megteremtette a nagyerejű igaz szándékú, ám bukásra ítélt lázadót, Katona József a Selbsthelfer- típus reneszánsz-őséhez nyúl vissza. Szenvedélyesen izgatja — nemcsak színművei, de versei is tanúsítják — a kizökkent világ helyretételére vállalkozó Hamlet.

A Ziska első részének kezdetén a városi hajdúk vitája egészen az erzsébetkori angol drámák légkörét idézi, míg a főhős hol a skót thánra, hol a genovai főnemesre emlékeztet: Macbethhoz hasonlóan könyörtelen, Fiesco módjára ingadozik a jogos bosszúállás meg az ádáz hataloméhség közt. A dilógia második tagjában az érzelmesen kibékítő szinezés sem moshatja el a coriolanusi helyzet körvonalait: Prága, mozgalmának hajdani kiindulópontja tagadja meg a táboriták vezérét, aki vak hirtelenkedéssel még a város elpusztítására is kész lenne.

A korabeli német dráma színpadára pórnak és császárnak egyaránt szabad bejárása van, a színtér éppúgy lehet csatatér s földalatti tömlöc, mint szelíd békéjű, polgárias családi kör. Láthatjuk ezt akár a Götz von Berlichingen, akár a Haramiák cselekményéből. Vajon nem ugyanily eszmei-dramaturgiai elvek érvényesülnek a Jeruzsálem pusztulásában? Hiszen sokáig a szent város végső romlása sem tudja megszüntetni Josephus Flavius elaggott szüleinek elégiái nyugalmát, majdhogynem idill- jét. E kompizíciós fogástól eltekintve úgy tetszik, mintha a szomorújáték a felvilágosult, kegyes uralkodó klasszicista eszményképét akarná megteremteni, s igazi mondanivalója ebben összpontosulna. Ámde mennyi mozzanat mutat itt is a lovagdrámák, s rajtuk keresztül a Sturm und Drang irányába! Gondoljunk a három tirannus vadállati kegyetlenségére, a vérgőzös átkok, fenyegetések zuhatagára. Josephus Flavius könyvében olvashatunk Mária rémtettéről, aki az éhségtől 'eszelősen fiacskáját eszi meg az ostrom végnapjaiban. Hogy az ilyen szörnyűség nem ismeretlen a 18. század német színpadán, azt H. W. von Gerstenberg Ugolinója (1768) is bizonyítja. E megrázó, Dante Infernóját idéző darab kezdettől végig az egész család éhhalálának képsora. Hol van itt már a francia — és egyáltalán mindenféle — klasszicizmus tartózkodása az elvadult indulatoktól! Tébolyt szül az éhségtorony, először egymásra emelnek tőrt a fiúk, majd a legidősebbel, Anselmóval maga a szerencsétlen apa akar végezni. A tehetséges, de hamar visszavonuló Gerstenberg művét sohasem játszották nálunk, semmiképpen se lehet szó közvetlen hatásról, annál inkább arról, hogy Katona József még egy-egy kihívó merészségével is beleillik a Sturm und Drang összképébe.

Ha a Bánk bánt lapozgatjuk, egyszerre nehezebbé válik az irodalomtörténeti ösz- szevetés. Ez már kivételes nagyságú mű, alapvető eredetiségénél fogva keveset számít a tekintélyes mennyiségű szövegátvétel, az alakokban — helyzetekben itt-ott feltoluló olvasmányemlék. Sok neves értékelője shakespeare-i összhatást érzett ki belőle. Valóban az összhatásból, a művészi módszerekből kell kiindulnunk, nem a részletek összecsengéséből. A nádor Hamlethoz, Othellóhoz hasonlítása tetszetősségében is alaptalan, a hideg, rezonőr Biberach egyáltalán nem jágói — ahhoz a szenvedély és sértődöttség hiányzik belőle. Messze van egymástól Melinda meg Ophelia is — bár a megőrülés kétségtelenül a Hamletból történt kölcsönzés. Katona zártabban szerkeszt a nagy angol klasszikusnál, végső művében minden eddiginél jobban megközelíti a hármasegység szabályát. Nem vall Shakespeare-követésre a komikus mellékalakok mellőzése, a dráma népbarát iránya, a dialógusokban nyíltan felötlő alkotmányvédő, időszerű politikai irányzatosság, amint ezt már Császár Elemér is hangoztatta. Alexander Bernát szerint a magyar lángelme a tragikus nagyság iránti érzékét köszönheti angol mesterének. Ily alapvető alkati tulajdonságot azonban lehetetlen asszimilálni, még tisztítani, fejleszteni is csak korlátozottan. Közelebb jár az igazsághoz Riedl Frigyes. Arra mutat rá, hogy Katona hőseinek dikciója még politikai érvelésükben sem szónokias vagy értekező—vitázó, hanem teljességgel ,lelki esemény”. Jó megfigyelés, egyben tömören mutatja fel a Bánfc-ban a Shakespeare- rokonság mellett a retorikus Schillertől való távolságot is. Még fontosabb Gyulai Pálnak a tragédia összetett emberlátására és fölépítésére való utalása: „Több szenve486