Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 6. szám - TANULMÁNY - Nagy Miklós: Katona József és a világirodalom

nevét is. Ez ugyanis helynév, noha ilyen előfordulását nemigen emlegette addig az irodalomtörténet. Mégpedig egy hajdani piivilégiumos városkörzet elnevezése Baden- Würtembergben, ahol Wieland világra jött. A „lézengő ritter” gátlástalansága, frivo- litása, hercegi pártfogójával szembeni nagy szellemi fölénye határozottan lessingi motívum. Az Emilia Galottiban bánik úgy Marinelli kamarás a szerelmében gyámoltalanná lett Hettore Gonzagával, mint Biberach Meráni Ottóval. Ám Wieland és Lessing derűs okossága, racionális, babonaoszlató tiszta hevülete sem elegendő ahhoz hogy a 18. század végének horror-könyveit távoltartsa a színpad mindenesévé szegődött költőtől. A Luca széke — Waldapfel József 1942-es monográfiájának helytálló észrevétele szerint — német közvetítéssel az akkor már tűnőiéiben levő angol „gótikus regényére utal, amelyben a kísérteties túlvilág képe együtt kavarog evilági vad indulatokkal, bűnüggyel.

Olvasmányoknak, tolmácsolások és átvételeknek e ritkító tarkasága nem csupán a fiatal géniusz forrongó ízlésével vagy a játékszín napi szükségleteinek kielégítésével magyarázható. Legjobb példa erre a Bánk bán. Noha érett fővel s egyáltalán nem a karzat tetszését keresve készült, mégsem csak Schiller-citátumok kerültek beléje, hanem még számosabb idézet Veit Webertől (Tugendspiegel), Eckhartshausentől (Der Prinz und sein Freund). Aztán Schiller fejlődésének is különféle fázisait emelhetjük ki belőle, mivel a Fiesco meg Az orléans-i szűz részletei csak Katona tragédiájában kerülnek egymás mellé, valójában majd húsz esztendő választja el őket egymástól. (1783, illetve 1802.) S nem hiányzik a Bánk bánból a legelső Schiller-dráma egy gyors felvillanása sem. .Vitézi módra méssz le, szép nap! — Ah, hol illy halál?” Gertrudis e szenvedélyes kitörését méltán állíthatjuk a napnyugtát csodáló Karl Moor elragadtatásához: „Kamaszkoromban megfogadtam: úgy fogok élni és úgy meghalni, mint a nap.” Haramiák III. felvonás, Déry Tibor fordítása.)

Katona József egyszerre fogadta be az 1780-as, valamint az 1800-as évek Schillerjét, Shakespeare-t, anélkül, hogy elzárkózott volna akár a jozefinista felvilágosodás, akár a wielandi rokokó vagy a Müllnerben már formát öltő német romantika kisugárzása elől. Különféle dátumu s eszmevilágú áramlatok összetorlódását a hazai irodalmi műveltség korábbi tartós lemaradása indokolja. Lázasan, alig válogatva kívánja bepótolni a több évtizedes mulasztást közönség és költészet. Effajta asszimiláló mohóságnak jellegzetes példája a fiatal Csokonai. Nemcsak a szentimentalizmus s a rokokó stílusában szólal meg, nem idegenkedik a Tegnap barokkjától sőt a Tegnapelőtt manierizmusától sem, amint ezt legújabban (1973.) Julow Viktor tárta fel Csokonai stílusszintéziséről szóló tanulmányaiban.

Kecskemét nagy fia ízig-vérig felvilágosult gondolkodó. A vallási türelmesség meg a dogmátlan religió híve, közműveltséget, nagyobb írói szabadságot követel, bár érlelődik Habsburg-ellenessége, ellenszenvvel figyel föl a rendi nacionalizmusra. Ilyen eszmevilág 1790 előtt még klasszicista stílussal, Metastasio, Voltaire, Gottsched drámáinak s poétikájának követésével járt volna együtt, a századfordulóra azonban már háttérbe szorult mindez. Schillert, Goethét tekintik már vezércsillaguknak a fiatal magyar drámaírók, melléjük, méginkább föléjük állítják a Sturm und Drang szellemében értelmezett Shakespeare-t. Kérdés, sőt egyeseknek dilemma lehetett akkoriban, a nagy német mesterek melyik alkotó korszaka érdemli meg inkább a követést? A kirobbanó lázadásé vagy az 1800 körüli weimari lehiggadásé? A közönség nálunk 1794— 95 óta viharos tetszéssel fogadja a Tolvajok (Haramiák) meg a Fortély és szerelem (Ármány és szerelem) bemutatóit Pesten, majd Kolozsváron, az irodalmi vezér, Kazinczy 1809-ben már nem értük lelkesül. Az „ördögi” Haramiákat akkor sem olvasná, ha ezer évig élne, — írja sógornőjének — többre becsüli a Stuart Máriát meg Az orléans-i szüzet, ám legjobban A messinai menyasszony görögös stílusáért rajong (Solt Andor: Dramaturgiai irodalmunk kezdetei. 1970. 179). Ez arisztokratikus, szinte sznob magatartás kivételes marad akkoriban, íróinkhoz a rákövetkező negyedszázad után is közelebb áll 1770—1785 német költői forradalma, mint annak még oly nagyszerű folytatása a klasszikában majd romantikában. (Legutoljára Sőtér István fejtette ki ezt a Werthertől Szilveszterig lapjain, Herderről szólva.)

Amit Goethe, Schiller, Lenz s a kisebbek akkor teremtettek, az a hajszálerek egész

484