Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 6. szám - Péntek Imre: Nélkülünk (vers) - Markó Béla: Álmom és ébrenlétem leírása (vers)
PÉNTEK IMRE Nélkülünk A mélység itt nem tengermély: egy villanásnyi szó — lehet, hogy el sem hangzott — egy gondolat derengő koodenzcsíkja távlattá tántorodva teremt időnként tágasságot. Itt élünk; élni is lehet a körülplakátolt légüres térben. Az indulók helyett — a föld alól sem morajlanak már — a suttogás parancsol: mintha szégyellné önmagát, oly leheletfinom, így értjük. Amennyi szem, az mind mi vagyunk, hallgatózásunk elfogja a legtitkosabb rezdülést is, nélkülünk itt nem történik semmi — a madár nem repülhet túl a drótkerítésen nélkülünk, a lövés, amely eltalálja, bennünk fúródik tovább .. . Ezerszeresen kívülre vagyunk csukva, mégis belülről érezzük fájdalmát. Minden mondatunk ha-val kezdődik, de meddig? Hányszor repül neki a légy az üvegfalnak, míg megérti — nem, míg belepusztul: mozdulataink monotóniája ezt idézi. Nélkülünk itt nem történik semmi: ez alól nincs felmentés, tudásunk bárhonnan szereztük. A legtökéletesebb hal a félszegúszó. Érzékszerveink testünk azonos pólusára vándoroltak, hogy megkönnyítsék az egy irányba nézést, szaglást, tapintást. 467
