Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 6. szám - Péntek Imre: Nélkülünk (vers) - Markó Béla: Álmom és ébrenlétem leírása (vers)
Űj égtájakat kell kitalálnunk, ahova indulhatunk, új dimenziókat, a görbült tér torz álmain túl, túl a fantasztikum határán — s visszatérünk, mert viszatérünk, ezt a béna bolygót új fordulatra pördítjük. • MARKÓ BÉLA Álmom és ébrenlétem leírása Ébrenlétem héja felhasadozik és szennyes masszává változik gondolataim rendje ahogy a „kint” és „bent” most egybekeveredve kitölti mozgásomat rám zúdul mint a láva s az alvás fehér hártyája is kiszakad egy-egy kiáltás kifordul a védettnek hitt egészből — elmondtad később — „nem! nem!” és „mégis” és „igen! igen!” de ki tudná mindezt egyberakni szürke szennyes lé folyik be a fehér hártya résein ébrenlétem beszennyezi alvásomat elképzelt világomat ahol türkizkék smaragdzöld cinóbervörös és korallpiros hever hegyén-hátán mint egy el-elhagyott műhelyben s alvásom világa is elkeveredik a keménynek és fekete-fehérnek álcázott ébrenlét-világgal (mert a fénykép-világ a fekete-fehér világ az alvás világa rendesen) és hirtelen-váratlanul kibukik társaim szeme elé egy darab cinóbervörös egy darab korallpiros álom-rész álom-emlék vagy ott világít tenyeremen egy türkizkék ásvány egy kristály-darab s én sem tudnám megmondani hogy honnan szereztem — elmondtad később — de én sem fejthetem meg ébrenlét-jelrendszer szerint a kiáltásokat alvásom burka ébrenlétem burka felszakad s már szennyezett mindkét víz mindkét egésznek képzelt fél-mozdulat fél-támadás fél-védekezés mint ahogy vigyázatlanul kettéroppantom a diót és a barna héjdarabok behatolnak a fehér dióbélbe s míg ínyemen árad az édes íz fogam közt recseg a barna szilánk egy-anyaggá keveredik minden nincs mentségem.
