Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 6. szám - Soós Magda: Berlini látogatás (elbeszélés)

mi. A Rathauspasszázs kirakatai: semmi. A nyüzsgés az Alexen: semmi. Az új Palast Republik nagyszerű, kolosszális, de e pillanatban az ő szempontjából — semmi. Még a mókás kis öreg nősténypapagály is: semmi.

Vagyis hát... arról van szó, hogy bennem nem történt semmi. És ha így marad mindvégig? S még csak nem is tudom, mire várok. Hogyan magyarázzam meg nekik?

— Kiültél a Linden-Gorso teraszára? Mit szólsz, milyen pompás Eisbächert adnak. És a Palast Republik? Herrlich, nicht war? Meg kell nézned belülről a nagy kongresszusi termet. Képzeld, a méretei, arányai szabályozhatók: a meny- nyezete alacsonyabbra, magasabbra állítható, a lépcsőzetes ülések sora bővíthető, tágítható. Das musst du aber selbst sehen Martscha! És hogy tetszett az új — már nem is olyan új — Centrum Áruház ? Találkoztál az illatszer osztályon Gerdával ?

Nem járt az áruházban és nem találkozott Gerdával. Gerda azonban hamarosan berobban a fiújával: Misába magas, szélesvállú fiatalember, közepesen fejlett barkóval és értelmes szürke szempárral. Otthonosan letelepszik, s mindenfélét mesél a munkahelyéről: hogyan szervezik át a gépműhelyt, mit vállal a brigádja.

Vele kellene beszélnem? Vagy Erichihel, a történésszel? — tűnődik Marcsa. De Mascha csakhamar otthagyja őket: miután Gerda az asztalról átrámolja egy tálcára kettejük vacsoráját, Marcsa által hozott ajándék téliszalámit, helybeli, azaz rostocki olajoshalat, kivonulnak a konyhába. Misoha ugyan még visszaballag a teáskannáért.

— So ist das Martscha — sóhajt Ilse, és hozzáfűzi, hogy Gerdának másfél éve viszonya van Misohával (amikor a dolog kezdődött, Gerda még le sem érettségizett), de Misűha igazán nagyon rendes fiú, gépésztechnikus a vasútnál, belépett a pártba, és amikor itt vacsorázik, segít a mosogatásnál. Kicsit komikus, ahogy Ilse a három különböző tényt, mintegy ömlesztve, Mischa jellemzésére használja. A lényeg, hogy jó fiú, szorgalmas, tüchtig, csak az egész valahogy furcsa, és talán még korai, nem?

Most el kellene mondanom, hogy a mérnök lányom egy csellistával, aki ráadásul fiatalabb nála, még főiskolás .. . elmondhatnám — de minek?

Felidézni az Aranyparti lubickolást a nagy sós vízben, a közös bolgár habokban? A teljes emberi közelséget a tenger mindent egybemosó zsongásával? Kitárni az agy sejtjeinek, a bőre pórusainak mikroszkopikus kapuit, hogy a tengerzsongás, ez az emberi, langymeleg közelség beléáramoljon?

Egy pillanatra már-már hajlik rá, hogy elhigyje: ezért utazott ide.

Ilse félláblbal a székre térdel, kissé nyögve (az évei számát meg a testsúlyát jelző ,,ach” kísérletében) felnyújtózkodik, s feljebb srófolja a vacsoraasztal felett függő lámpát. A lámpa a 19. századi orosz polgárházak atmoszféráját idéző lakberendezési tárgy: a villanykörte fényét, mint egy krinolin, halványzöld selyemennyő öleli körül.

Marosának ez a finom drótabroncsra feszített, fodrozott, selyemernyős, szecessziós, imbolygó fényű lámpa valahonnan nagyon ismerős. Valahol már látott ilyet. Valamelyik Turgenyev-regényből vagy Csehov-drámá'ból emlékszik rá olyan elevenen, hogy most szinte hiányzik az ernyő lágy fényköréből a szamovár. Persze furcsa volna, ha azt mondaná: pont ilyen lámpát látott Odinczova szalonjában vagy Prozorovéknál. Azt viszont nyugodtan állíthatja:

— Moszkvában egy családnál ugyanilyen lámpát láttam.

455