Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 6. szám - Reismann János: Nyugtalan évek (emlékirat) III.
a hatalmas hótakaró alatt. Mindössze néhány kétemeletes faház jelezte a közelgő nagy változást. Az érc mondhatni közvetlenül a hótakaró alatt feküdt; csináltam néhány felvételt villanófénynél. Tovaris Szgibnyevnél ismerkedtünk meg tovaris Szmirnowal, aki ugyancsak meghívott minket a birodalmába, a hegyekben még beljebb fekvő Telbesz- be. Ez alkalommal szánon utaztunk; széles volt, de még ma sem értem, hogy fértünk el benne hárman. Két ló futott a szán előtt, egyik azért, hogy húzza, illetőleg visszatartsa a szánt a meredekebb lejtőkön, a másik, még nagyon fiatal és életvidám állatnak pedig az volt a feladata, hogy a kollégája előtt haladva azt futásra ösztönözze. A hőmérő higanyszála — 40° alá szállt. Bokáig érő bárány- bőr bundánk fölé még egy másodikat is húztunk, ez olyan hosszú volt, hogy az alját tapostuk, hatalmas gallérjában pedig teljesen el tudtunk rejtőzni. De a Leicám zárja beadta a kulcsot: nem volt hajlandó dolgozni. Paulchen legnagyobb meglepetésére folyékonyan elcsevegtem a kocsissal — magyarul! Az első világháború alatt ugyanis Magyarországon volt hadifogoly. öt órán át utaztunk így a nem túl magas karácsonyfákból álló szibériai őserdőben, a legendáshírű tajgában. Barátom, a kocsis, megmutatta és elmagyarázta nekem, hogy e hófedte fenyők legalsó ágai és az ugyancsak havas talaj közt egy hidegtől védett tér alakult ki, mert melegen tartja a 0 és 2° közötti hőmérsékletű hó. Még azt is elmesélte, hogy a ferde szemű nomádok búvóhelyül használják, sőt itt még gyereket is csinálnak meg hoznak világra ... Aztán izgatottan kibújtam a szánból, és nagy körülményesen felállítottam a 9Xl2-es kamerámat; nem kockáztathattam meg, hogy a kezemet kihúzzam a vastag, nehézkes egyujjú kesztyűből. Egészen különös, egymással párhuzamosan futó halmokra lettem figyelmes. Kocsis barátom felvilágosított: nyáron dudva veri fel a tajgát, nagyon sűrű és igen magas növényzet, olykor a fáknál is magasabb. A bizottság lóháton közlekedő tagjai — gyalog ez a vidék teljességgel járhatatlan — gyakran eltévedtek már a bozótosban. Az építkezés előkészítéséhez előbb fel kellett égetni az egész területet. A hóval fedett halmok alatt, amiket észrevettem, elszenesedett farönkök rejlenek ... Telbeszben Szmimov bűbájos fiatal felesége fogadott minket, rendkívül szívélyesen, tágas, kényelmes, ragyogóan tiszta faházukban. Az asszonyka a polgárháborúban mint partizán szerzett érdemeket; a kacér piros fejkendő épp oly jól állt neki, mint a bőrcsizma és a szokásos bőrkabát. Kötelezettségeinkre hivatkozva már a második napon sürgettem a visszatérést. Nem vágytam az elefánt kétes értékű szerepére, márpedig Paulchen mellett, a mi 1 méter 90-es, ragyogó és elbűvölő Paulehenünk mellett számomra egyéb babér nemigen termett volna ... Aztán Rohr és Paulchen úgy döntött, hogy visszautaznak, én azonban még nem tekintettem a munkámat befejezettnek. Rohr pedig megígérte, hogy azonnal küld nekem pénzt táviratilag, a pénztárcám ugyanis köziben ijesztő mértékben leapadt. Gond volt a tolmácsolással is; a vezetőség előbb egy lányt osztott be mellém, aki nem tudott angolul, aztán egy fiatalembert, aki nem tudott németül. Még csak tolmácsnövendékek voltak, de igen szép, vastag szótárakkal dolgoztak. Így aztán félúton kellett találkoznunk, kölcsönösen hozzásegítve egymást az idegen nyelv némi ismeretéhez. El-eltöltöttem néhány estét Duhovnijjal, a derűs bölccsel, aki napközben éppen úgy csúszkált-mászkált-botladozott szerte az óriási építkezésen, akárcsak én. Rengeteg emberrel állt szóba, és szorgalmasan jegyzetelt. Elmesélte, hogy a Prombank, az Ipari Bank igazgatója; ennek az a feladata, hogy az ország iparo426
