Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 6. szám - Reismann János: Nyugtalan évek (emlékirat) III.

sítása céljából szétossza a kormány határozatainak megfelelő összegű hiteleket. Ö pedig azért jött ide, hogy a helyszínen ellenőrizze, hogyan gazdálkodnak a pénzzel.

— Tisztában vagyunk vele — mondta, és ez a többes szám első személy mindig a bolsevikokat jelentette —, hogy sokkal magasabb önköltséggel kell számolnunk, mint az iparilag kulturáltabb országoknak. Nincsenek tanult munkásaink, nincsenek mérnökeink, azaz végtelenül kevesen vannak. Most kell őket kiképeznünk, és egyidejűleg kell felépíteni a kohókat és bonyolult ipari városokat. Meg kell érte fizetnünk a tandíjat! Óriási távolságokat kell áthidalnunk, a közlekedési apparátusunk pedig fejletlen. De ha mindezzel számolok, sőt, még azokkal a rendkívüli nehézségekkel is, amelyek itt Szibériában szükségképp adódnak, akkor is meg kell állapítanom, hogy nagyon sokba jön nekünk Kuznyecksztroj. Mit jelent ez? Azt, hogy munkaerőben és anyagban többet pocsékolunk, mint amennyi szükséges! Mi ennek az oka? Tapasztalatlanság, tehetetlenség, és még egy és más ... Meg tudjuk ezeket szüntetni? Nem egyhamar! De tudomásul kell őket vennünk. Abban pedig mégis biztos lehetsz, fiam — és most megint szívből nevetett —, jófajta város lesz ebből a Kuznyecksztrojból, és nemcsak acélt meg gépeket fog adni nekünk, hanem különb specialistákat, vezetőket meg szervezőket is, mint például Frankfurt...

Én meg a magam bajáról beszéltem neki. Az várják tőlem, hogy úgy fotózzak le mindent, hogy a befejezettség és rendezettség benyomását keltse. De én érzem; itt valami egyszeri, valami végtelenül fontos történik, és én így látok mindent fontosnak, érdekesnek és szépnek, ahogy éppen történik, minden kísérőjelenségével együtt.

— Értelek — mondta, és megint nevetett. — De a csavaros eszű töfcfilkókon kívül, akik mindig valaminek a látszatát akarják kelteni, tisztességes emberek is vannak nálunk, akik a mából csak a holnap elemeit akarják észrevenni. Érthető ez. Mit érdekli őket a sár, a tegnap, semmi közük hozzá! És éppen itt, ebben a feltúrt hósivatagban találod meg azt a hatalmas retortát, ahol tegnap és holnap iszonyatos erővel, ritka egyértelműséggel és példátlan plaszticitással ütközik egymásba. Mintha csak a fényképésznek rendelték volna! Persze hogy tetszik neked, és igazad van. Csináld, ahogy helyesnek tartod. De aztán ne légy meglepve, ha nincs sikered, és harcolj, ha úgy érzed, hogy igazságtatalanságot követnek el ellened ...

És aztán elutazott Duhovnij is. Két hét telt el, minden negatív-tartalékomat elhasználtam már, de az ígért pénz még mindig nem jött. Egy kopejkám sem volt már, csak adósságom. A remek étteremben, ahová az átköltözésünk óta voltunk beosztva, és amelyet már csak azért is kedveltem, mert poros pálmáival valami délies bujaság látszatát keltette, hitelre fogyasztottam bef sztroganovot és bécsiszeletet, kaviárt és vodkát, blinit és borscsot. Aztán elmentem Frankfurthoz, se- gíséget kértem tőle. Ö pedig a főkönyvelőjét hivatta, aki meg elmagyarázta, hogy efféle esetekre nem áll rendelkezésére semmilyen alap. Megkérdeztem, hogy életem végéig akar-e gondoskodni a fizikai jólétemről. Végül is a Promibank Duhovnij révén megismert helyi vezetője segített ki egy köteg bankjeggyel, én pedig sürgősen helyet foglaltam a gyorsvonaton. És mire minden adósságomat — eléggé könnyelműen — kiegyenlítettem, írd és mondd 20 rubelem maradt, amit ez alkalommal bajusztalan őrangyalomnak nyomtam borravalóként a markába, midőn gördülő lakosztályomat este 11 órákor elfoglaltam. Az útiköltséget, azaz a hely- és ágyjegyet, amelyet neki kellett kiállítania, majd útközben fizetem ki, hiszen úgyis jó pár napig együtt leszünk.

427