Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 5. szám - SZEMLE - Szántó Ágnes: Egy eltűnt kapcsolat (Pályi András: Tiéd a kert)

esetleg valamelyik nem sorsát, válaszútjait, lehetőségeit kutatják, hanem azok közé, kik általános bajra figyelmeznek. Korunk legfájóbb sebére tapint, s anélkül, hogy naturalista volna, látleletet készít, szigorút, igazat.

Az Érettségi szimbolikus cikluséiul. Alakjai sorra vizsgáznak, levizsgáznak emberségből, hitből, jellemből — életből. Megméretnek és könnyűnek találtatnak kapcsolataikban s mindabban a nemes tulajdonságban, melyek az embert valamikor emberré tették, melyek nélkül gépiessé válnak a kötések s az ember magányos féreggé. „Közönyös a világ...” — nem új a felismerés. Tudta ezt már Arany János is. De 1851 óta történt nálunk egy és más.

Korunk embere nem tud élni. Együtt nem. Ott van, de nincs jelen. Körülállja haldokló anyját, de a koncot lesi (Déli szél), éjszakába nyúlóan dolgozik a családjáért s megtűrt idegenné válik (Philemon és Baucis), görcsös önzéssel követel kizárólagos szeretetet s a szeretetházba jut (Otthon), karrierre vágyik, ezért átsegíti kényelmetlenül vallásos apját a túlvilágra (Történet a hitről), moziba megy pár órával anyja temetése után (Novemberi délután), erkölcsi forradalmat tervez s papnak készül, de nincs pár perce sem, hogy magányban fuldokló apját meghallgassa (Philemon és Baucis) S milyen kapaszkodó marad ezek után? A Tardyl, a kicsinyes anyagi bosszú vagy az emlékek, mint a Philemon és Baucis remek lélektani csattanójában. Szerzőnk keserű iróniával klasszikus példát keresett, hogy a házastársi, családi tűzhely kihűlését, a hosszú hallgatások tébolyát cím és történet ellentétével is kiemelje. Mi más tükröt tartunk: a Csehovét. A Fájdalom kocsisa lovának panaszolta el bánatát, mert más nem volt kíváncsi rá. Itt: „Végre eszébe jut a megoldás. Elcsente Noémi sublótjáról az esküvői képüket. Előkeresi a táskából, megmutatja az idegennek. Estig a falu kocsmájában ülnek és beszélgetnek.” (A kiemelések tőlem: Sz. A.)

Az elidegenedést, szoros kötések semmivé foszlását sokszorosan járja körül Pályi, s a hangsúlyokat mindig máshová rakja. Egyszer a jellem hibádzik korunk emberében, másszor jelentéktelennek tűnő lelki-érzéki asszociációk mérgeznek meg kapcsolatokat, ismét máskor a hit elvesztése siklatja ki harmonikusnak érzett szerelmek sorsát. A plaszticitás kedvéért, no meg azért is, mert e novellák megérdemlik, eredjünk emez eltérő hangsúlyok nyomába! A ciklus három legjobb darabja alkalmas például kínálkozik.

A címadó novella egy középiskolai osztály mikrovilágában a nagy életet mutatja fel. Míg kiábrándul egy szerelmes kislány az érettségiző Lalijából, sorra-rendre ráismerhetünk világunk fekélyeire s deformálódó jellemű alakjaira. Van itt agresszív, megfélemlíthető, gyáva behízelgő, alkalmi besúgó, hümmögő s mindenekelőtt a barátot eláruló Lali, a karakter nélküli átlagember. Ez a típus még hősszerelmes is lehet ideig-óráig s ha sora úgy hozná, tán becsületes is maradna. Véletlenül. Amint jellemtelen is véletlenül lesz. Sodródva, aprókat lépve, kockázat nélkül, hogy baja ne történjék.

Nüansznyi megfelelések, a szereplőkben nem is tudatosult vágyak, érzéki asszociációk finom hajszálérhálózata rejti-magyarázza a Látogatás ifjú férjének meghasonlá- sát. Egyetlen vasárnap délelőttön kapcsolatok egész rendszere rajzolódik át, mintha egy mágnest húznánk el vasreszelékhalom előtt. Gyuszi felesége bejelenti: gyermeket vár. Mari harmonikus vágyainak jelképeként egy lepkét kerget, Gyuszi viszont meg-meg- újuló hévvel viaskodik egy darázzsal. Noha a motívum nem egészen új — Mikszáth is röptét egy méhecskét a Különös házasságban jelképes szándékkal, ám míg ott a tehetetlen vergődést szemlélteti, itt a tágítani nem akaró gondolat, a szüntelenül a tudatba, az érzékekbe tolakvó harmadiknak, Lídiának a metaforája. Gyuszi évekkel ezelőtt szüleinek akarata ellenére vette el Marit. Azóta nem járt otthon. A novella rögzítette délelőtt pillanatában e hármas, illetve négyes viszony összjátékának lehetünk néma tanúi. Az első jelzés az érzékeké: Gyuszi undorodni kezd a nescafé ízétől, Mari pedig minden reggel ezzel traktálja. Jobbnak tartja Lídia krémkávéját, mert a szó a krémszínűt asszociálja, ilyen kardigánt pedig anyja hordott hajdanában. Vagyis az ösztönök, érzelmek és cselekedetek lelki rugói az anyához vezetnek mind. Noha Maritól nyilván a megszokás is taszítja, sietteti ezt a folyamatot, hogy Lídiában olyan nőre talált, aki nem távolítja az anyjától, mint hajdan Mari, hanem egy különös

410