Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 5. szám - SZEMLE - Szántó Ágnes: Egy eltűnt kapcsolat (Pályi András: Tiéd a kert)
a társadalmi válság mélyülésével — ezt teljesítik ki műveikben. Mindez beszédesen utal arra, hogy a monarchia utolsó harminc évének történetét a polgári társadalom általános válságába ágyazottan kell ábrázolnunk. A belőle kibontakozó művészetben és gondolati rendszerekben pedig egy nem minden előzmények nélküli tendencia magas esztétikai, gondolati szinten való kiteljesedését kell látnunk és láttatnunk. Ez a széles horizontú ábrázolás és elemző láttatás a „k.u.k. világrend” haláláról megírandó monografikus kultúrtörténeti összefoglalás feladata lesz. Először azonban, azt mintegy előkészítendő, meg kellene írni a „k.u.k. világrend” halálát budapesti, prágai, zágrábi és nagyváradi szemszögből, hogy csak a fontosabbakat említsük. Ez méltó folytatása lenne Kiss Endre tanulmányának (Magvető Kiadó, 1978.) KLOSS ANDOR Az eltűnt kapcsolatok nyomában FÁLYI ANDRÁS: TIÉD A KERT Mondják, a század első évtizedeiben felért egy lovaggá ütéssel, ha valamely fiatal szerző a Nyugat ban bemutatkozhatott. Napjainkban alighanem az első megjelent kötet ad ilyes rangot. A tét ez utóbbi esetben a nagyobb. Talán ezért érlelik igényesebb tehetségeink műveiket hosszabb ideig, s ezért váratott magára évekig — tekintélyes elismerést kivívó bemutatkozások után is — Pályi András első novellás kötete. Ezért is! Bizonyára nem ez az egyetlen ok. A valódiakat nem ismervén csupán feltételezzük: talán kiadóink újabb keletű nehézkessége társult a szerző igényességéhez túlontúl hosszúra nyújtva így az érés időszakát. Elgondolkodtató óvatosság! Miért, hogy napjainkban csak jóval harmincadik évük fölött eshetnek át szerzőink az első kötet pezsdítő erőt vagy intő tapasztalatokat adó tűzkeresztségén? Pályi kötetében néhány darab pontos évszámát ugyan hiába keressük, mégis kiderül: szerzőnk az 1976-ot megelőző tizenöt év munkájából válogatott. Ám, ha a kötet olvasása előtt már-már hajlottunk is kiadóink elmarasztalására, e novellák felszíni- és mélyvilága — legalábbis szerzőnk esetében — eloszlatja gyanakvó feltételezéseinket. Az ábrázolt külső jelenségeket egy huszonéves is rögzíthette volna, de a nehezen vagy csak igen fogékony lélekkel és intellektussal érzékelhető okokat a világképpé csak harmincon túl érő tapasztalat lelheti meg és hűtheti vagy izzíthatja művészi alkotássá, aszerint, hogy tárgyilagos hangú riportként, elmélkedő belső monológként, az önmegszólítás majd elemző, majd marcangoló fogásával vagy perszonális formában adja-e tudtunkra tapasztalait, reflexióit. A Tiéd a kert esetében tehát hasznos volt a várakozás. Pályi András nem elégedett meg a jelen emberének — szűkítsük! — társadalmunk emberének kórképével, (az Érettségi ciklusát adó novelláiban), hanem frissebb termésében a művész, az alkotó felelősségével nyúlt az okokhoz is (Tiéd a kert). A gyermekkort és — lelket faggatva a mélylélektan segítségével próbálta megragadni a kezéből szüntelenül kicsusszanni igyekvő élményeket, kuszaságukban meglelni a hajdan meglevő harmóniát, s tán példaként felmutatni: íme, gyermekkorunkban még tudtunk hinni, kudarcok után is nekilendültünk s a teljességből is részeltünk néha. A katarzis mégis elmarad. „Az összhang csak a pillanat illúziója” lehet, a boldogságba — hiába tiltakozik a Mályvaszín csésze ifjú hőse — mindig beletartozik a múlandóság élménye is. Az illúziók már gyermekkorban levelenként kezdenek peregni, hogy mire eljő az ifjúság, „szerencsésebb’ esetben az öregség, az ember kiszáradva, magányosan meredjen múltjába és jövőjére. Pályi nem a derű írója. Azok sorába tartozik, akik az emberi lelkiismeret ébrentartását érezték-érzik hivatásuknak. Akik nem egy társadalmi osztály vagy réteg, 409
