Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 1-2. szám - Simonffy András: Bizalmatlan tavasz (regényrészlet)

moly katonai erőt jelent. Vagy nincs összhang a szovjet politikai és katonai vezetés között? A háborúban ez is előfordulhat, a történelem számos példát ismer rá. De ha van is, vagy volt is ilyen nézetkülönbség (amely inkább az elmélet és a gyakorlat különbségére szokott hasonlítani), akkor annak napokon belül tisztázódnia kell, mi pedig már hat hete siettetnénk az eseményeket... Így jutottunk arra a gondolatra, hogy hátha egyes személyek állnak a kibontakozás útjában. Ne kerteljünk tovább: hátha Vörös János az, akivel szemben az oroszoknak fenntartásaik vannak korábbi szereplése miatt. Hiszen most már nyilvánvaló, hogy Vörös János nem azonos Veress Lajossal (az átállás katonai kulcsemberével), és azt is bizonyára nagyon jól tudta a szovjet elhárítás, hogy Vörös János, a korábbi székesfehérvári hadtestparancsnok a német megszállás után, német kérésre került a honvéd vezérkar élére, s október 15—16-i szereplése is erősen megkérdőjelezhető.

S akkor, visszagondolva néhány, a maga idejében jelentéktelennek tűnő apróságra, hirtelen, mintha kezdene összeállni a kép. Mik ezek az apróságok? Például: javaslatot terjesztünk fel úgynevezett „őralakulatok” felállítására. Ezeknek feladata lett volna a felszabadult országrészekben a vagyon- és közbiztonság megszilárdítása. Ez a javaslatunk, kalandos kerülőutak után, pár nap múlva így módosul: „Megítélésem szerint igen kedvező hatással lesz mind a külföldi külképviseletek előtt, mind a honvédség további fejlesztésére, ha a részben magyar partizánokból megalakult őrzászlóalj fogja a magyar kormányt Budapesten fogadni, s a fent említett szolgálatot (parlamenti őrség, diszelgés stb.) ellátni.” Mi tehát a magyar falvak biztonsága, a lakosság nyugodt álmára gondolunk, Vörös János pedig a díszelgő egységekre, akik majd őt fogadják Budapesten. Más: amikor még a kormány éppen csak létezik, amikor még ebédjét is a szovjet hadseregtől kapja, mit javasol Vörös János a minisztertanácsban?

8. — Minisztertanácsi előterjesztés a honvédelmi miniszter részéről : Dálnoki Miklós Béla miniszterelnök és Faragho Gábor közellátás- ügyi miniszter a honvédség nyugállományába volnának helyezendők.

Indoklás: Tényleges állományú honvéd egyén csak az lehet, aki a honvédségen belül és annak keretében tényleges szolgálatot teljesít.

A Moszkvában elkezdődött hatalmi harc tehát Debrecenben is folytatódik, s ezek szerint Vörös János idejének egy részét még mindig ennek szenteli. Aztán, éppen azokban a napokban (pontosabban február 26-án) amikor mi a Rákosi-láto- gatás után Muhorayval azon törjük a fejünket, hogy vajon nem Vörös János-e a nem kívánt személy, kimegy egy távirat a Szövetséges Ellenőrző Bizottságnak Vörös aláírásával, Egyezmény címmel. Ez az egyezmény a magyar katonák fegy- ferviselési jogosultságáról szólna. De nem közös megbeszélés, nem előzetes megegyezés alapján, hanem csak úgy átküldve, aláírásra. Címzés: „Szövetséges Ellenőrző Bizottságnak”. Idézem: „A honvédség egyes egységeinek a felállítása folyamatban van. Kisebb kötelékek már fegyveres szolgálatot teljesítenek. E szolgálat ellátásához szükséges az esetleges súrlódások elkerülése végett (...) az új honvédség fegyverhasználati jogosultsága a Szövetséges Ellenőrző Bizottsággal egyetértésben szabályoztassék. E célból javaslom a csatolt egyezmény elfogadását. Kérem velem közölni a Szövetséges Ellenőrző Bizottság állásfoglalását, javaslatommal kapcsolatban”.

Ez bizony a régi „nagyhatalmi stílus.” Vajon milyen érzéseket keltett ez a címzett Vorosilovban? S milyen érzéseket keltettek ennek az Egyezménynek ezek

19