Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 1-2. szám - Simonffy András: Bizalmatlan tavasz (regényrészlet)

Párt élére állt. Rákosinak bizonyára konkrét elképzelései vannak az új magyar hadsereg felépítéséről, feladatairól, meglévő gyengeségeiről stb. Említettem már, hogy február első napjaiban Török Józseffel kihoztuk a Pavilon laktanyából S. Miklós kommunista politikust. Tudtuk róla, hogy őt Rákosi rögtön maga mellé vette, magyarán: ő ült Rákosi előszobájában. Török József tehát megkereste S. Miklóst, és arra kérte, tegye lehetővé, hogy Rákosi fogadjon bennünket. Török néhány nap múlva már közölte is a látogatás kitűzött időpontját: február 20-án délután Rákosi Mátyás vár minket.

A Kommunista Párt ezekben a hetekben az Arany János utcai, régi bank- széklházban tevékenykedett. Rákosi Mátyás nem volt egyedül, Farkas Mihály társaságában fogadott bennünket. Az eddigiekből is nyilvánvalóvá vált talán, hogy mit mondottam Rákosinak. Kéri Kálmán előző napi helyzetjelentését is alapul véve előadtam, hogy mióta s mekkora eredménytelenséggel fáradozunk az új hadsereg felállításán, hogy ha az események a jelenlegihez hasonló vontatott ütemben haladnak előre, akkor elmulasztjuk azt a lehetőséget, hogy részt- vegyünk a német fasizmus elleni háborúban.

Rákosi, aki láthatólag nem volt alaposan tájékozott a témakörben (ha katonai kérdésekről volt szó, mindjárt Farkas Mihályhoz fordult felvilágosításért), részletesen érdeklődött a Honvédelmi Minisztérium munkája felől. Én végül arra kértem, előlegezzen a párt bizalmat nekünk, higgye el, hogy nem ellenséges, nem népellenes szándékok vezetnek bennünket. Egyben segítségüket kértem.

A kezdeti, kölcsönös feszélyezettség után igen megörültem annak, hogy Rákosi, miután a beszélgetés újabb és újabb félórára nyúlt, egymás után mondta le telefonon más, megbeszélt programjait. Arra következtettem ebből, hogy Rákosit ez a témakör őszintén érdekli, s hogy helyes lépés volt tőle meghallgatást kérni. Mindvégig demokratikus hadseregről beszéltünk, Rákosi maga is ezt a terminológiát használta, sőt, kijelentette, hogy ők nem valamiféle párthadsereget akarnak, s ha — mint látja — mi is ennek létrehívásán dolgozunk, akkor a továbbiakban minden lehető segítséget meg fognak adni nekünk.

Meg kell neked mondanom, hogy rám ott és akkor Rákosi igen kedvező benyomást tett. Körültekintő, de a lényeget mindig szem előtt tartó politikusnak ismertem meg, akinek — úgy tetszett — nincs semmiféle előítélete a szerveződő demokratikus hadsereggel és annak vezetőivel kapcsolatban. Nem úgy Farkas Mihály, aki hozzánk nem is szólt, csak Rákosinak a fülébe dörmögött, ha ő kérdezett valamit. Azt hiszem, kezet sem fogott velünk, ahogy faarccal köszönt el tőlünk S. Miklós is, aki ezt az egész találkozót létrehozta. Néhány nap múlva a Kommunista Párt át is irányította a Honvédelmi Minisztériumba az első tisztet: Szalvay Mihálynak hívták, résztvett a spanyol polgárháborúban. (Később altábornagy lett, a határőrség főparancsnoka.)

Meg is oldódott tehát valami meg nem is. El kellett vetnünk azt a gondolatot, hogy a Kommunista Párt esetleg saját párthadseregévé szándékozik kiépíteni a leendő magyar hadsereget, s ezért nem támogatja vagy egyenesen hátráltatja a mi munkánkat.

De akkor vajon ki hátráltatja? Mert hátráltatta valaki, abban már bizonyosak voltunk. Valaki vagy valakik nem akarták ezt a hadsereget. A szovjet kormány ne akarná? Ennek feltételezése is képtelenség, hiszen ha a szovjet kormány nem akarná azt, hogy a magyar hadsereg még részt vállaljon a fasizmus elleni háborúból, akkor miért teremtené meg ennek a részvételnek a lehetőségét? Sőt, nem is csak képletes lehetőségét, hiszen nyolc felfegyverzett hadosztály már ko18