Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 4. szám - TANULMÁNY - László Gyula: Más megoldás is elképzelhető?

folyamatos tartózkodása archeológiái leletekkel bizonyítható, tehát csak saját földjére igyekezett. Magas kultúrájával és szumériai civilizációjával az aurópai középkorig Európa népeinek tanítómestere volt. Még senki sem írta meg a magyarság hozzájárulásának történetét Európa kialakításához — ezért kellett a magyarságot a finnugor származási elmélet lealacsonyító kereted közé szorítani nyelvészeti alapon —, mert archeológiái összefüggések tagadhatatlanul bizonyítani kezdik, hogy a finnugoroknak mondott népek ősei is Szumériából kerültek északra ...” Így képzelik el a sumir származtatás hitvallói őstörténetünket, s egyrészt a finnugorokhoz, másrészt a török—tatár népekhez való kapcsolatunkat. Orbán Árpád is kijelenti (Folia Hungariea, déli magyar őshaza. Garfield, 1976.): „már régóta elismerik a magyar magánkutatók is, hogy a finnugor nyelv- családba tartozik a magyar nyelv.”

Nem szabad azonban azt hinnünk, hogy a Nyugaton élő magyarok egyértelműen vallanák a sumór leszármazást.

Osetzky Dénes 1970-es keletű tanulmányából (Magyar Múlt. Sydney, 1976. 2. szám [88]): „Mezopotámia egykori szumér lakosságának egybevetése a honfoglaló magyarsággal arra az eredményre vezetett, hogy a honfoglalók fajilag tömegükben vagy akár csak jelentősebb mértékben sem lehettek a szuméroknak a leszármazói...” (94): „ . .. a közvetlen szumér—magyar kapcsolatok bizonyítása alapvető nehézségekbe ütközik még akkor is, ha az eddig még bizonyítottnak nem tekinthető nyelvi rokonság bizonyítható volna”. (100): „Annak az 500—2700 magyar alapszónak szumér származását, melyet a turanista szumero- lógusok mint ilyent kiigényelnek, tudományos mértékeket megütő valószínűséggel addig elfogadni nem lehet, míg a hangtani és nyelvszerkezeti változások szabályait kielégítően meg nem állapítják.”

Gallus Sándor dr., az Ausztráliában élő kiváló magyar ősrégész egyik tanulmányában (Ausztráliai magyarság, 1971. február 8 oldal) higgadtan veszi számításba a nyelvhasonítás kérdését a következőket írva: „Vegyük szemügyre a sumér és a magyar nyelv összehasonlítását. Az eredeti agglutináló sumér nyelvet először az akkádok írták át egy sémita nyelvre szabott ékírásos rendszerbe. Nem sémita hangrendszere tehát sémita átírásban maradt ránk. Fonetikája torzításon ment keresztül. Az ékírásos anyagot a tudós újra latin betűkre írja át, s ez a második elferdítés. Az így talált hangokat azután dr. Bobula Ida és követői a magyar szavakkal hasonlítják össze. A megoldáshoz nyilvánvalóan az eredeti ékírásos és korábbi nyelvemlékek ismerete nélkül eljutni nem léhet. Érvelni nem a latin átírásból, hanem az eredeti írásrendszerekből és azok fonetikai elemzéséből kell. De miként rekonstruálható az eredeti sumer fonetika? Számolnunk kell egy harmadik elferdítés lehetőségével is.”

A sumir rokonítás kérdése messze túljutott a nyelvhasonításon és valósággal hitté vált. Erről idézném Ferdinándy professzornak néhány sorát (F. M. füzetei 1—2. 1972. München, 39—40. oldal): „Az esztergomi címeroroszlánok. Engem most három éve egy kedves és okos magyar asszony elvitt valami magyar—sumir körbe, s induláskor lelkemre kötötte, hogy legyek irgalommal s ne bántsam szegény Mezopotárnokát. Így aztán, amikor ott azt kellett hallanom hogy Imre sumér királyfi — III. Béla fia! — maga kezével, csupa merő sumér motívumból odafestette atyja házi kápolnájának falára a szép, zöld, lépő oroszlánokat, én egy szót sem szóltam, s nem mondtam el, hogy azok bizánci szőnyegmintákra mennek vissza, s azt sem, hogy azokra meg postsassanida minták hatottak, s azt sem, hogy ilyen szőnyegekkel és falfestményekkel teli volt a korabeli Európa: én magam is találtam egy ilyet, majdhogynem a mi uruzleánunk párját a ohartres-i egyház egyik, turista ritkán látta oldalának falára festve...”

287