Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 4. szám - TANULMÁNY - László Gyula: Más megoldás is elképzelhető?
Éppen e hittel szemben emel óvást Bogyay Tamás, a magyar románkor nagytekintélyű szakembere (Ural-Altaische Jahrbücher. 41.1069:295—299.), a következőképpen magyarra fordított német szövegében: „Már gyakran megállapították, hogy a műkedvelők és délibáb-látók elméletei egymásnak néha mereven ellentmondanak. Ennek ellenére jellemző közös vonásaik vannak, amelyek egyúttal a szerző alapmagatartását is felismerhetővé teszik. 1. Az egyes tudományágak alapfogalmait és elemi szabályait — elsősorban a nyelvtudományét — egyszerűen mellőzik. 2. A következtetéseket nem módszeresen gyűjtött és kritikailag megvizsgált anyagból vonják le. Mindent ami egyéni látomásukat megerősíteni látszik, kritikátlanul átvesznek és beépítenek elméletükbe, ami ennek ellentmond, félretolják az útból. Jellemző hogy ugyanazt a lehetetlenséget a legkülönbözőbb kapcsolatokban megtalálhatjuk. Egy ilyen „topos” újabban a sumer ékíras és a magyar, jobbanmondva székely rovásírás azonos voltának hite, bár ez utóbbiról ismert tény, hogy ótörök eredetű. 3. Gyakran feltevéseket, véleményeket, vagy éppenséggel teljesen megalapozatlan vélekedéseket mint tény állítanak be, hogy ezekre vakmerőbbnél vakmerőbb elméleteket építhessenek. 4. Közös végül a szigorúan módszeres őstörténetkutatással, főként a finn- ugorosokkal szembeni ellenséges magatartás. A látomástkergetők, akik akár szakképzettek, akár nem, hajlanak arra, hogy a szaktudományos kutatás képviselőit egy hivatalosan támogatott összeesküvő-szövetségnek tekintsék, akik az ő nemes tanításukat erőszakkal akarják elnyomni.” Ugyancsak a nyelvészeti következtetések módszereinek szemszögéből nézik. Katona Lajos a Távol-Keleten élő magyar turkologus és sinologus a sumir szófejtők munkáját (Mint oldott kéve. Taipei, 1967). A céhbeli nyelvész megállapításai lesújtok: „Szakképzett nyelvészek egyöntetű véleménye szerint a sumir nyelv hovatartozásának kérdése, a mai napig nincs megoldva ... A sumir—magyar nyelvrokonság hirde tői egyike sem szakképzett nyelvész. Nyelvészeti szakképzettség hiánya miatt a finn-ugor összehasonlító nyelvtudományt, annak általános érvényű szabályait nem értik meg, s elvetik ennek nemzetközileg kidolgozott és elismert eredményeit. Az általuk ajánlott sumir magyar egyeztetések nem egyebek laikus találgatásoknál (18. o.) „...minden nyelvészeti előképzettség nélkül is feljogosítva érzik magukat, nemcsak arra, hogy nyelvhasonítást folytassanak, hanem hogy szakképzett nyelvészek megállapításait és bizonyítékait egyszerűen tendenciosus hamisításoknak nyilvánítsanak” (39. o.). Fodor István (Köln) több kisebb tanulmányban boncolja a sumér nyelv- hasonítók munkásságát. Legutóbb (Irodalmi Újság, 1977. szeptember—október 13. oldal). Éppenséggel Gosztonyi Kálmán fr^cia kiadásban megjelent könyvéhez fűz megjegyzéseket egy vita kapcsán. Ebből idézzük az alábbiakat: „A legnagyobb baj Gosztonyi teljes tájékozatlansága a magyar, finnugor, szláv, és egyéb nyelvészetben. A mai magyar adatokat több ezer évvel ezelőtti nyelv adataival közvetlenül nem lehet összevetni, hisz írásos bizonyítékaink vannak arra, hogy a magyar szavak hangalakja (sőt sokszor jelentése is) más volt a honfoglalás utáni évszázadokban . ..” Végére értem e tallózásnak, folytathatnám még, de talán ennyi is elég ahhoz, hogy az olvasó lássa: nincsen a földkerekségnek olyan pontja, ahonnan lelkes híradósok ne érkeznének, hogy ott a magyarok ősei éltek és alkottak. E kísérletek majdnem teljes jegyzékét Komoróczy Géza Sumer és magyar? (Budapest 1976) és részben Pusztay János Az ugor-török háború után (Bp. 1977.) könyvének jegyzeteiben találja meg az olvasó. Az Országos Széchényi Könyvtár is pontos jegyzéket vezet a külföldön megjelent magyar nyomtatványokról. A hazai kutatók elutasító véleményét, és saját felfogásukat a közönség felé 288
