Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 4. szám - TANULMÁNY - László Gyula: Más megoldás is elképzelhető?

ményem az Arvisurák-ről, de ha feleletet kapnék azokra a kérdésekre, amelyek nélkül még egyszerűen tudomásul sem lehetne venni ezeket az »ősi regéket.«, akkor majd komolyabban lehetne tárgyalni e dolgokról, de nem hiszem, hogy erre valaha is sor kerülhetne.”

Az őskorra vonatkozó pontos évszámok olvasásakor eszembe jutott egy régen olvasott könyv, amely sok, azóta feltűnt elmélet elődje, anélkül, hogy a későbbiek hivatkoznának reá. Pálfi Károly nyugalmazott református tábori fő- esperes 1941-ben adta ki „A magyar nemzet ősvallása” című könyvét, amelyben — főként a Biblia alapján — a magyarság turáni és szíriai, egyiptomi származását vallja. íme egy idézet, amelyben ráismerhetünk több, későbbi „felfedezés” ősére (i. m. 15.): „ .. .amikor a turániak egy csoportja, a mai magyarság egyenes őse, elhagyta Turant, és a régészet megállapítása szerint Kr. e. 8 ezer körül a Kaukázuson át Szíriába költözött. Birodalmát ott a Kos és Hóvilág országának (Kus és Havilah a bibliában), magát pedig kosi-nak nevezte. Végül Kr. e 5100 körül, amikor az árják egy csoportja Egyiptomban összeolvadt az ott talált kosiakkal, a kos fejet a karvaly madár nyakára illesztve, ezt az egyesített állatkópet az új nép szimbólumává tette... Kétségtelen, hogy a magyar ősvallás Turánban a fejlődés második fokán az Ég, Hold és a Kos csillagzat imádá- sában és a meghaltak leikéinek és emlékeinek tiszteletében állott.”

A magyarság egyiptomi származásának gondolata újabb megfogalmazást is nyert. Baráth Tibor három vaskos kötetben jelentette meg a magyar őstörténetből kialakított felfogását (A magyar népek őstörténete, Montreal, 1968, 1973, 1974). A három kötet anyagát összefogni lehetetlenség, hiszen alig van tétele, ami a hagyományos őstörténetünkkel egyeznék. így kénytelenek vagyunk saját összefoglalását idézni, amely fő vonalaiban tájékoztat arról, hogy miképpen gondolkozik az őstörténetünkről. Mindenekelőtt feltűnhetett a címben, hogy nem a magyar népről, hanem a magyar népekről ír. Nos, I. kötete előszavában megtaláljuk ennek indoklását. (I: 7. sk.) „...népünk őshazájának földrajzi helyére jelenleg mintegy nyolc javaslattal állunk szemben, amelyek az ural—szibériai vidék helyett a következő tájakra helyezik a magyar fajta bölcsőjét: 1. Magas- Ázsia hegyvidéke, 2. az Arai tó környéke, 3. az Indus völgye, 4. a Kaukázus hegyvidéke, 5. Dél«Mezopotámia, 6. Délkelet-Afrika, 7. a mai Törökország- és Görögország és 8. az amerikai kontinens középső része. Hogy ezeken az egymástól távoleső területeken a magyar nyelvemlékek találhatók, kétségbevonni nem lehet... A térképen egymástól messze eső magyar foltok, mert igazak, nem állhatnak egymással ellentétben. Következésképpen azokat nem kiindulópontoknak, vagyis nem őshazáknak kell tekinteni, hanem végállomásoknak: egy korai területről, a valódi őshazából a szélrózsa minden irányaiba kirajzott magyar nép hiteles részeinek, amelyek valamelyikéből a máig fennmaradt dunai magyarság is származott. ... Kiderült, hogy a Régi Kelet (ti. Egyiptom LGy) kultúrnyelve a magyar volt, és ezt a nyelvet ott a köznép, az állami és egyházi szervek Krisztus előtti évezredekben rendszeresen használták, beszélték és írták. Kiderült, hogy az őshazában a magyar népek államalkotó minőségben, uralkodó jellegben szerepeltek, és ők alkották meg csodálatos géniuszukkal az emberiség első magas kultúráját.” Baráth Tibor 1973-ban közzétett egy füzetet „Tájékoztatót az újabb magyar őstörténeti kutatásokról” címmel, s ebben mintegy summáját adja eredményeinek. Néhány részlet e tanulmányból: (19. sk.) „Nem sikerült eddig még a szurnir kutatóknak az sem, hogy történettudományi módszerrel, lépésről lépésre beigazolják a Mezopotámiából Duna-medencé- be elképzelt bevándorlást és tisztázzák a vándorlás indító okait, méreteit, idejét, útvonalát és végállomásait. Nincs kielégítő magyarázat arra sem, hogy mi281