Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 4. szám - Ágh István műfordítása: Tóma éneke (vers)
Haza jön, azt mondja: „Asszonyok, halljátok! a földjéig zöldülő földes berket míg az erdőn lustálkodó erdei Hatalmas csak úgy járdalja: a zelnicét adó zelnicés fövenyt míg az erdőn lustálkodó erdei Hatalmas csak úgy járdalja: micsoda nehéz üléssel ültök, micsoda nehéz fekvéssel feküsztök?!” Asszonyok őt meghallgatják, nagy mellükhöz hasonló hosszú bödönöket, nagy hátukhoz hasonló hosszú puttonyokat hoznak. A csörgős oldalú díszes bárkát a folyóra leeresztik Tóma asszonyanyja hátul, kisfia sírását hallja. Tóma asszony any ja hátul fut: „Halljátok, asszonyok, várjatok meg engem! Én ölbeli magzatomat hozom magammal”. Tóma asszonyanyja - egy közepes ladik közepébe ül le. A zelnicét adó zelnicés fövenyre indulnak az asszonyok. Asszonyok közt az ügyesebb félig tölti meg bödönét, asszonyok közt az ügyetlenebb bödönét aljáig tölti. Fánál rejtőzködöm, leselkedem rájuk, vad-vadász kiáltással összeverem tenyerem, vad-vadász kiáltással kiáltok rájuk. Mint hulldosó bogyófürt- az apjuk mindenit! - az asszonykák hullanak. Csörgős szélű díszes bárkájukba magukat menekítik. Mikoron beültek, Tóma asszonyanyja így szól: „Vissza, vissza! Ottmaradt az én ölbeli magzatom Ott maradt az én csecsemő magzatom.” Oda mentem. Egy szúnyogocska száll reá: tíz ujjú ujjas kezemmel, elsikálom; Tóma asszonyanyja idefut, ölbeli magzatát elviszi, ladikba lép.
