Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 4. szám - Ágh István műfordítása: Tóma éneke (vers)
Akkor meg azt mondja: „Az én Tóma fiamnak, hogy száz elejtett Vaddal híreskedjen már csak egy hiányzik, a századik elejtett Vaddal veled híreskedjen!” Én mogorva vad belsőmbe rejtem, amit meghallok. Micsoda száz Vadat micsoda egyfogút vadásztak?! Állatirha-vastag dér hull. Tóma nyuszt-nyomában járó útja szélén várok. Hét aranyos tetőrésem arra felé nyílatom meg. Egész héten újhold tájon csak Tómára várok. Kanfarkashoz hasonló eb, az ő ebe mászkál, szagot szív a fák közt, látom, szagot kap a töves fák tövéből. Az útjában halmosodó hét halmot mind megszagolgatja, az útjában halmosodó hét tuskót mind megszagolgatja. Én vadszagú vadszagomat nem eresztem, csak várok Tómára. Alacsony fa hegye felől jön elő Tóma. öle fekete nyilait kéznél hordozgatja, villás ágú szép kopjáját kézben hordozgatja, bikacomb-nagy törővasát kézben hordozgatja, csípején a tokos kése kézhez álló. Engem óvó víg helyemen kanfarkashoz hasonló kutyája, - ott megugat. Alacsony fa hegye felől fut elő Tóma. öle fekete nyilait üres hónom alá emésztem, bikalapocka-nagy törővasát üres pofacsontom mögé emésztem,
