Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 3. szám - SZOCIOGRÁFIA - Thiery Árpád: Üvegkalitka
— Az orvos! A tanító! Minden rászorulón segítő ember!... Ezek mind az emberi jó szolgálatában állnak. — Még így is kevesen vagyunk. Az emberiség nagyon rászorul a jóra. Két ilyen szörnyű háború és annyi más szenvedés után nagy szükség van a jóra. A pap szomorúan nézett rám. — Én csak annyit mondhatok, hogy János evangéliumában gyönyörűen le van írva, amikor Jézus öt árpakenyérrel és két hallal ötezer embert vendégelt meg a ga- lilei tengeren túl. A valóság ehhez képest olyan brutális, hogy csak az elvakult ember nem veszi észre a különbséget. És a törés éppen itt következett be. Az egyház lelkileg magához tudta ragadni az embereket, de a világi dolgokban fokozatosan elidegenedett tőlük. Legfőképp a háborúk rombolták szét az emberek lelkét. Az áhitat és a jóság helyét a durvaság és a kiontott vér foglalta el. A lélek, a szellem és a kultúra állapota a világi élet részéről mellékes kérdés lett. Pedig a történelem azt is bebizonyította, hogy a nemzet életképessége nemcsak a tankok tűzerejétől és a katonák létszámától függ. A lelki húr a háborúban túlfeszül. A szenvedés iránt érzett türelem egy ponton túl önmaga ellentétébe vált. A feszültség kirobban az emberekből, amit forradalom útján vezetnek le. Az egyház ezt figyelmen kívül hagyta. Ügy látszott, a maga részéről befejezte a beszélgetést. A csöndben eszembe jutott egykori hittanárom, aki többnyire szólamokban beszélt, és ezáltal torlaszolta el Jézust a szemünk és tudatunk elől, és hozott bennünket olyan lelkiállapotba, hogy eszünkbe se jutott: meg kellene kérdezni tőle ezt vagy azt. Meg akartam említeni ezt, de a pap megszólalt, folytatva félbeszakított gondolatait. — Legfőbb célunk most is az emberi jó szolgálata. Az emberek lecsillapodtak, a háború sebei begyógyultak, és most fogékony lélekkel fordulhatnak maguk felé. A papság dolga rengeteg. A szolgálatra hivatottak belenyugvásával számolt az ujjam. — A testi rémségektől való félelem megkönnyítése. A méltatlan emberi viselkedések ostorozása, mint például az egoizmus, a harácsolás, a bosszúállás. A bűn megbélyegzése. A jóra való serkentés. A felebaráti érzés értékének visszaállítása. A boldogság felett érzett közös öröm. Szerényen mosolygott. — Látja, mennyi dolga van egy papnak? E percben nyilvánvaló volt, hogy valamiképpen mégis közünk van egymáshoz. Nem szívesen állítom melléje — a közelébe sem szívesen — B. József tisztelendő urat, akihez ugyancsak egy „csoda” miatt látogattam el. Közel Veszprémhez az egyik faluban, 1959. december nyolcadikától háromnapos sötétséget vártak. A boltban elfogyott az összes gyertya. Amire szükség volt még, azt a falu lakói Veszprémben vásárolták fel. A sötétség azonban elmaradt. Egy hét múlva elmentem a faluba megtudni, mi az emberek véleménye az elmaradt háromnapos sötétségről. Meglepetésre újabb határidővel fogadtak. — Én megmondom, nincsen abban semmi titok — avatott be J. Nándor felesége. — Igenis, a főtisztelendő úr vasárnap azt mondta, hogy ne üljünk fel az ilyen beszédnek, mint ez a háromnapos sötétség. Ez nem igaz! De majd egy hónap múlva, amikor a pápa felbontja a levelet... — Miféle levelet? — Tizennyolcban volt az Fatimában, amikor a Szűzanya megjelent, tetszik talán tudni, három pásztorgyereknek. Azok közül az egyik még él, és amikor a halálos ágyán feküdt, levelet írt, amit a Szűzanya sugallt neki. Ebben benne van a világ sorsa, hogy mi várható. Ezt a levelet elküldték a pápának, de csak most bonthatja fel, egy hónap múlva. — Mi lehet abban a levélben? — Azt mi nem tudhatjuk, de állítólag megírták egy könyvben, hogy mi van benne. — Melyik az a könyv? — Amerikából küldték ide a szomszéd faluba. Abban benne van. — Mi van benne? 203
