Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 3. szám - Zelei Miklós: Tiszteletkör (elbeszélés)
ZELEI MIKLÓS Tiszteletkor — Na végre, a farkasak! — a filmgyár IFA teherautója megállt a stáb telephelyén, a rendező fölveszi a zöld házikabátját, s mire megköti az övét, már benn van nála a szelidítő. Mögötte a kocsikísérő lobogtatja a fuvarlevelet. — Szép farkasok, mondja Tüsszer, a szelídítő és megáll az ajtó fénysáv- jában. — Csak két hete fogták őket, méltatlankodik a rendező, ellátva a fuvarlevelet kézjegyével. — Azért szépek, feleli Tüsszer. — Nem túl vadak? — Dehogynem, mondja Tüsszer és kimegy a teherautóhoz. A hírre az összes stábtag előkerül. Az IFA körül állnak, tisztes távolságban a kitörni kész, ádáz fenevadaktól. A kísérő leengedi a kocsiszekrény oldalait, a szelídítő a platóra ugrik, kinyitja az egyik ketrec ajtaját és hátra lép. Az ácsorgók felmorajlanak, a zajra a farkas felpattan és ugrik, de Tüsszer egy pillanattal hamarabb rúgja be az ajtót, mint az ki ugrana, és eltalálja az orrát. — Na, most megtanulják hol lakik a jóisten, hallatszik lentről a pufajkás Princel megrozsdásodott hangja. A vadállat vinnyogva menekül a,sarokba. Amaz, a másik ketrecben, a rácshoz rohan, hosszon ú-ulú-úzva vonít, majd felvetett fejjel, remegő marral áll. — Nyugi, mondja Tüsszer. Békát tin tja a zárat és a másik ketrec rácsára csap. A farkas hörrenve felágaskodik, mancsai kilógnak a rácson. Erős vizelet- és ürülékszag van. Tüsszer megsímogatja a farkas egyik mancsát, az elrántja és lehuppan. — Hozzátok a gerendákat, szól le Tüsszer. A ketreceket lecsúsztatják és a gerendákon begurítják az állatudvarba. — Ez kész, mondja Tüsszer. Megvárja amíg sorra elszállingóznak a ketrecek mellől, az állatudvarból, aztán ő is kimegy és elindul a falu felé. — Besétálok, szól oda a szembe jövő rendezőnek. — Nem kezdi el velük a munkát? — Már elkezdtem, mondja és menne tovább, de meggondolja és hátra szól: jó lenne, ha senki se zaklatná őket. Hadd szokjanak az új levegőhöz, ezt már csak gondolja és megy tovább. A rendező vrá, amíg a szelídítő eltűnik az arborétum kapuja mögött, aztán visszafordul. A farkasok egymással szemben hasalnak, fel-felmorranva lihegnek. Arrébb, palánkkal elválasztva, Rózsikénak, a rókának a ketrece. Rózsika mindenesti körtáncába fog. Növekvő, majd csökkenő sugarú körökben rohan, körül- ússza a pofájáról szálló galambpihe. Kapkod a farka után, de a lerágott csonkot már másfél éve nem éri. el. — Le kell lőni, jegyzi meg egyszer Tüsszer, de a rendező azt válaszolja, hogy kímélni kell. Rózsika egyre dühösebben morog, hirtelen abbahagyja, lehasal és elkúszik a rácsig. Onnan figyel befelé, a vizesedény irányába, aztán feláll, odamegy és iszik. Az egyik nagy produkcióra emlékezteti a rendezőt, kár, hogy már hasznavehetetlen, mondja néha. 187
