Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 3. szám - Száraz György: A vezérkari főnök (Dokumentumjáték)
MORINI (kíváncsian): ön jól ismeri ezt a Horthyt? MAJLÁTH (vállat von): Még Bécsből. Az öreg császár szárnysegédje volt egy ideig. Feltétlenül királyhű, csak hát... (Elmosolyodik.) Ein besoffene Bootsmann, ganz erarisch ... Buta, mint minden katona. Pardon! MORINI (nevet): Nem vagyok hivatásos katona. MAJLÁTH (elgondolkodva): Aber dieser Márdarescu... Mi lesz, ha a románok mérgükben megszállják az egész Dunántúlt? Horthynak nincs ereje, hogy megakadályozza. MORINI (mosolyog): Elárulok egy titkot, gróf úr. Rövidesen angol csapatok szállnak partra Dunaföldvárott, Pakson és Dunapentelén. Nem nagy egységekről van szó, de arra elegendők, hogy a Dunántúl déli részétől távol tartsák a románokat. Ez ma még hétpecsétes titok, természetesen. MAJLÁTH (egy pillanatra kiesik flegmájából; kiveszi a szivart a szájából): Bravó! Egy román altiszt nyit be és utat enged a mögötte megjelenő Markalynak. A ROMÁN: pofiit, domnule käpitan! (Kívülről behúzza az ajtót a belépő Markaly mögött.) A százados már levetette a Vörös Hadsereg egyenruháját. Kifogástalan társaságbeli tiszt benyomását kelti. Üdvözli Morinit, majd Majláth felé fordul. MORINI (Majláthnak): Markaly százados, a Honvédelmi Minisztériumból. (Markaly felé.) Majláth gróf úr, császári és királyi főkamarás, a bécsi Anti- bolsevista Komité megbízottja. (Markaly sarkát összeütve meghajlik. A gróf nem mozdul ültéből, csak a fejével biccent.) Foglaljon helyet, százados. MARKALY (leül, az ajtó felé pillant, látszik, hogy forr benne a méreg): Ezek a bocskorosok... Ügy sétálnak itt, mintha otthon lennének. MAJLÁTH (Morinihez beszél): Itt, Budapesten erőskezű ember kellene, aki megakadályozza az atrocitásokat. Aki valódi karhatalmat szervezne. MARKALY: Helyes! A munkásokat észre fogjuk téríteni, egyszer s mindenkorra! MAJLÁTH: Ügy tudom, mostanában elég sok degusztáló jelenet zajlik le az utcákon... A szociáldemokrata zűrzavar után rendet és biztonságot teremteni — mindenkinek imponálna. Még a munkásoknak is. MORINI (elgondolkodva): Ismerek valakit, aki kitűnően oldaná meg ezt a feladatot. (Elmosolyodik.) Egy kicsit neheztel rám, de hát én nem vagyok haragtartó. Tisztelem a tehetséges embereket. MAJLÁTH: Ki az? MORINI: Stromfeld. MAJLÁTH (meglepődve): A vörös vezérkari főnök? Komolyan gondolja...? (Valea őrnagy lép a szobába.) VALEA: Mille pardon, messieurs... (Szemügyre veszi Markalyt.) Ügy látom, valamennyien együtt vagyunk. MORINI (bemutatja őket): Markaly százados,... Valea őrnagy. (Valea kezét nyújtja. A százados feláll, fürkészőn nézi az őrnagyot, nem adja a kezét.) MARKALY: Én ismerem az őrnagy urat. (Valea meglepődve néz rá.) Sta- nislau alatt találkoztunk 1914 nyarán. Az őrnagy úr akkor századot vezényelt. Magyar honvéd-századot. VALEA (a dolog kínosan érinti, de azonnal összeszedi magát): Nagyszebeni 23. gyalogezred. Kitűnő memóriája van, százados. MORINI (remekül szórakozik): Pikáns helyzet. VALEA: Nincs ebben semmi rendkívüli, kapitány. Erdélyi román vagyok. Tavaly, amikor megalakult a román nemzeti gárda — csatlakoztam. A fajtámat sohasem tagadtam meg. A honvédzubbonyban sem. Különben pedig: ezer évig a maguké volt itt minden. Most fordult a kerék: a bot a mi kezünkbe került! MARKALY (gyűlölettel): Használják is. Asszonyokat és öreg embereket bo- toznak! VALEA (gúnyosan): Igazán? És arról miért nem beszél, hogy magyar jegyző urak válogatják a deresre valót? Egyébként azok nem asszonyok és öreg emberek, hanem bolsevisták! De miért fáj az annyira a százados úrnak? Tudjuk, hogy mi történik a maguk rendőrségén és a börtöneikben. De még az utcán is! Az emberek a román járőrökhöz menekülnek a saját honfitársaik elől! 157
