Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 3. szám - Száraz György: A vezérkari főnök (Dokumentumjáték)
MORINI (koccint Haubrichhal): Fantasztikus, hogy megváltozott ez a város egyik napról a másikra! Ki hitte volna, hogy ilyen elegáns is tud lenni? Ka- máslik, monoklik, reverendák... És a nők! Egyszerűen csodálatos! HAUBRICH: Híreket hozott, kapitány? MORINI (elkomorodik): Sajnos, rossz híreket. Romanelli ezredes úr az éjszaka indított útnak, hogy az élen haladó román lovasdivízió parancsnokával közöljem Clemenceau megállási parancsát. Egész éjjel csavarogtam. Egyik ezredparancsnok a másikhoz küldött, de a tábornokot mintha a föld nyelte volna el. Erre ment, arra látták, épp most ment el, talán a másik egységnél... Mikor aztán egy őrnagy kérdést se várva közölte, hogy Constantinidi tábornok az imént távozott balra — én habozás nélkül jobbra indultam és tíz percen belül meg is találtam. Nem mondhatnám, hogy túlságosan örült az érkezésemnek HAUBRICH: És az eredmény? MORINI: Elég gyönge. A tábornok azt mondta, neki parancsa van az előnyomulásra, és felsőbb utasítás nélkül nem állíthatja meg a csapatait. Félek, hogy ez a felsőbb parancs nem fogja megtalálni az élcsapatokat, vagy ha igen — későn. STROMFELD (felpattan): Ez azt jelenti, hogy a románok bevonulnak Budapestre? MORINI: Merő tévedésből. HAUBRICH (kétségbeesetten): Ez képtelenség! MORINI: Sajnos, nem. (Haubrich visszaroskad a székbe, kétségbeesetten bámul maga elé. Csend.) STROMFELD: És ha megkísérelnék az ellenállást? Számíthatunk az önök támogatására? MORINI: Egy fegyveres összetűzés csak megkönnyítené a románok dolgát. A misszió jelentené Párizsba a helyzetet; Márdarescu arra hivatkoznék, hogy megtámadták, születne néhány jegyzék, de addigra ők régen Budapesten ülnek. Fait accompli... HAUBRICH: Vagyis: Romanelli tehetetlen. MORINI: Sajnos. (Belép Markaly.) MARKALY (Haubrichhoz): Tiszti küldöttség a Honvédelmi Minisztériumból. Kihallgatást kérnek, halaszthatatlan ügyben. HAUBRICH (egyik pillanatról a másikra teljesen összetört, zavart ember lett belőle; engedelmesen feláll): Megyek. (A másik kettőhöz.) Bocsánat, azonnal ... (Kimegy, Markaly követi.) MORINI (tölt a pálinkából): Házigazdánk talán nem veszi rossznéven, ha megdézsmálom a készletét. Parancsol? (Stromfeld nem válaszol. M.orini felnéz, tekintetük találkozik. Elkomolyodik, leteszi a poharat.) Nyugodjék bele, ezredes úr. Ezen már nem lehet segíteni. STROMFELD: Ez aljas játék volt, kapitány. Kun állta a szavát, maguk pedig megszállókat hoznak a nyakunkra. Mert a románok Párizsból kapják a biztatást. MORINI: Igaza van, ezredes úr. De nem úgy, ahogy ön gondolja. A román bevonulás nekünk is kellemetlen. STROMFELD (felcsattan): Kellemetlen! MORINI: Tehetetlenek vagyunk. A románok csakugyan Párizsból kapják a biztatást. Clemenceau, a békekonferencia elnöke megálljt parancsol nekik, de miért állítaná meg őket Clemenceau, Franciaország miniszterelnöke? Ezt a játszmát ő nyerte meg — sajnos! STROMFELD: A szakszervezeti kormányt az antant garantálta.. A román bevonulással viszont lehetetlenné teszik. MORINI: Nézze ezredes úr. Ez a kormány különben sem tartaná magát sokáig. Most már látom — rossz lóra tettünk. Ezek visszaállítják a régi apparátust, és már el is vesztették a csatát. Az államgépezet szétmorzsolt már rutinosabb politikusokat is. Látta ezt a fickót, ezt a segédtisztet? Alig várja, hogy fenéken rúghassa a gazdáját. STROMFELD: ön júniusban azt mondta : Olaszországnak érdeke a magyar szövetség. MORINI: így is van. Csakhogy mi nem azt támogatjuk, akinek a legmeghatóbb programja van, hanem azt, aki elég erős, hogy hatalmon maradjon... A politika olyan játék, kedves ezredes, amelyben mindenki hamisan játszik. És 154
