Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 3. szám - Száraz György: A vezérkari főnök (Dokumentumjáték)
patákat. Romanelli ezredes értesített, hogy a parancs megérkezett, már továbbította is Márdarescu tábornokhoz. Budapestet és a Dunántúlt megmentettük, Az ön feladata lenne a meglevő karhatalommal a közrend fenntartása és a Dunántúl biztosítása. Nos? (Szünet) STROMFELD: Rendben van. Megállnak a románok Budapest előtt, vagy nem ■— ä fővárosban levő vasúti gördülő- anyagot és a katonai felszerelést át kell vinni a Dunántúlra. A használható egységeket újjá kell szervezni a Duna mögött, és meg kell erősíteni a folyam déli szakaszát. HAUBRICH: Ha a románok megállnak, nem valószínű, hogy akár a szerbek, akár a franciák akciót kezdenének. STROMFELD: Azok nem. De a szegedi ellenkormány igen. HAUBRICH: Honnan gondolja? STROMFELD: A Vörös Hadsereg megsemmisült. — Számukra ez a lehetőség. Az antant viszont elismerni készül a szakszervezeti kormányt — számukra ez a kényszer. Ha tényezőkké akarnak válni, gyorsan kell cselekedniük. A Du- na-Tisza közén nem próbálkozhatnak a román előnyomulás miatt. Egyetlen útjuk marad: elérni a Dunántúlt a szerb és román csapatok közötti szűk folyosóban — amíg az is le nem zárul. HAUBRICH: A franciák nem engedik át őket a demarkáción. STROMFELD: Félő, hogy igen. A szak- szervezeti kormány az angolokra és olaszokra támaszkodik. A szegedi kormány viszont francia kreáció. Gyors intézkedésre van szükség, ha el akarjuk kerülni az összeütközést. HAUBRICH: Egyetértek. STROMFELD: Budapesten elejét kell venni minden rendzavarásnak. A legkisebb összetűzés is ürügyül szolgálhat a román bevonulásra. HAUBRICH: Ügy van. Bonyolult helyzet, tudom. Tegnap engedélyeztem a nemzeti zászló használatát. A polgárság erre tépkedni kezdte a vörös lobogókat, a munkások pedig nem engedik. Az emberek agyba-főbe verik egymást az utcán. STROMFELD: Semmi okunk, hogy lobogódíszbe öltöztessük a várost. Be kell vonni az összes zászlókat. HAUBRICH: Én is erre gondoltam. Mennyit marakodtunk a zászló miatt: vörös legyen, vagy háromszínű! Most aztán: se ez, se az! STROMFELD (keserű nevetés): A padlás zugában majd megférnek egymás mellett. HAUBRICH: Az antant kívánságainak megfelelően kibővítjük a kormányt. Peidl miniszterelnök már Pestre kérette a csizmás Szabót Nagyatádról. Néhány napon belül koalíciós kormány- nyá alakulunk. STROMFELD: Igen, ez elkerülhetetlen. HAUBRICH: Mint ahogy elkerülhetetlen néhány exponált kommunista vezető letartóztatása is. STROMFELD: Hogy érti ezt? HAUBRICH: Bizonyítani kell, hogy nem vállalunk velük közösséget. (Csend.) Én is sajnálom, higyje el. De maga mondta: vigyázni kell, nehogy rendzavarás történjék. A városban pogromhangulat uralkodik. A kommunisták kezet csókolhatnak, hogy biztonságba helyezzük őket. STROMFELD: Ilyen akciókban én nem veszek részt. HAUBRICH: Nem is kell. Ez a rendőrség dolga. Markaly százados lép be. Feltűnő, hogy míg Stromfeld és Haubrich rangjelzés nélkül vannak, addig ő már felvarria a vöröskatona-zubbonyra a csillagokat, sőt régi kitüntetéseit is kitűzte. MARKALY: Morini kapitány van itt. HAUBRICH (élénken): Engedje be, kérem. STROMFELD (Markalyhoz): No lám, százados! Hamar visszatalált. MARKALY: Igyekeztem, ezredes úr. (Kimegy.) HAUBRICH (izgatottan): Hírek Roma- nellitől. (Stromfeld menni készül.) Maradjon, ezredes. Ez már magára is tartozik. MORINI (belép, köszönti Haubrichot, aki kitüntető szívélyességgel fogadja; megpillantja a sarokba húzódó Stromfeldet): Ezredes úr! örülök, hogy újra látom! HAUBRICH: Foglaljon helyet, kapitány. Megkínálhatom egy pohárkával? (Tölt Morininek, közben Stromfeldre pillant; az megrázza a fejét.) 153
