Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 3. szám - Száraz György: A vezérkari főnök (Dokumentumjáték)
STROMFELD: Ellentámadásra nincs lehetőség? JULIER: Egyetlen intakt erő a budapesti IV. hadtest. Rendfenntartó alakulat, harctéri szolgálatra alkalmatlan. STROMFELD (Landlerhez): Mi a kormány álláspontja? LANDLER: Még nincs döntés. Most indulok Pestre. Lát valamilyen lehetőséget? STROMFELD: Két feladatot kell megoldani de gyorsan. LANDLER: Éspedig? STROMFELD: Az első: Budapest körül azonnal záróvonalat létesíteni, a visz- szaözönlő csapatokat lefegyverezni és Budapest elkerülésével a Dunántúlra irányítani, hogy az anarchiának elejét vegyük. Erre elegendő a IV. hadtest. LANDLER: Egyetértek. JULIER: És a másik? STROMFELD: Megakadályozni a román csapatok bevonulását Budapestre. JULIER (gúnyosan): Erre is elég a IV. hadtest? STROMFELD: Részben. Ha megszálljuk a budapesti erődvonalat, a románokat esetleg megállíthatjuk az antant segítségével. JULIER: Az antant csak a tanácskormány lemondása esetén hajlandó tárgyalni. LANDLER (Stromfeldre néz; az lehajtja fejét, hallgat. Landler feláll): Hát igen. Mennem kell. (Stromfeldhez.) Megemlíthetem odafönn, hogy ön a főhadiszálláson tartózkodik, és szükség esetén hajlandó átvenni az irányítást? STROMFELD (Julierre néz, aki fanyar mosollyal int: csak tessék): Csak akkor, ha katonai intézkedéseimhez megfelelő politikai szituációt teremtenek. A maximális katonai cél pedig nem lehet több Budapest védelménél. LANDLER: Délután összeül a budapesti munkástanács, hogy döntsön: mozgósítsuk-e a proletáriátust a főváros védelmére. JULIER (gúnyosan): Párizsi kommün? Éhség, blokád, barrikádharc — s a végén akasztófa. LANDLER (Stromfeldhez): Ha a hadsereg támogatná a munkások ellenállását ... JULIER (közbevág): Nincs többé hadsereg. LANDLER (Stromfeldhez): Vállalná a munkáscsapatok vezetését? STROMFELD: Igen. LANDLER: Az elveinkért? STROMFELD: Az országért. (Csend.) Önöknek most az a feladatuk, hogy megmentsék az országot az idegen megszállástól. Ebben hajlandó vagyok együttműködni. Minden más próbálkozás reménytelen. (Csend.) LANDLER: Ez nyílt beszéd. (Mondani akar még valamit, de meggondolja. Türelmetlenül koppant a botjával, fejbiccentéssel búcsúzik.) Viszontlátásra — uraim! (Kimegy.) JULIER (utána néz, gúnyosan elmosolyodik): Viszontlátásra, Landler „elvtárs”! (Más hangon) Elment az eszed, hogy idejöttél. Van ennek valami értelme? STROMFELD; A hadseregparancsnok- ságot Budapestre kell telepíteni. JULIER: Te csakugyan segíteni akarsz nekik? STROMFELD: A katasztrófát talán még lehet csökkenteni. (Csend. Stromfeld töprengve nézi Juli- er-t) Felelnél néhány kérdésemre? JULIER: Tessék. Bár nem tudom, mit mondhatnék még. STROMFELD: Te hittél ebben az of- fenzívában? JULIER: Csinálni kellett. STROMFELD: Miben láttad te ennek a támadásnak a biztosítékát? JULIER (elmosolyodik): Mi ez? Vizsga, vagy felelősségrevonás ? Nos, a hadsereg ereje nagyobb volt, mint a felvidéki of- fenzíva kezdetén. Kitűnő terepviszonyok, barátságos érzületű lakosság. (Rágyújt.) Ennyi elég? STROMFELD: Nem. A hadseregnek nyolc páncélvonata van, a csehek elleni sikert részben ezeknek köszönhetjük. A románok felrobbantották a vasúti hidakat, páncélvonattal nem operálhattál. Igaz? JULIER: Igaz, de... STROMFELD: Ezek szerint az utánpótlást sem lehetett vasúton megoldani. JULIER: Volt autóparkunk. STROMFELD: Sikerült gumit és benzint szerezni? Mert már júniusban hiány volt mindkettőből. 149
