Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 3. szám - Száraz György: A vezérkari főnök (Dokumentumjáték)
redes. Egyébként most kaptam a hírt: Kun Béla különvonata befutott az állomásra. Landler jön vele. Bármely pillanatban itt lehetnek. (Csend.) STROMFELD (Markalyra néz): Aláírom a nyíltparancsot. Csak néhány perc. BÖHM: Tessék. STROMFELD (Markalyhoz): Gyerünk, kérem. BÖHM: Egy pillanat! (Markalyhoz: A másik ajtóra mutatva): Ott menjen ki. Várjon a folyosón. (Markaly kimegy.) A főbejáratnál már Lenin-fiúk állnak. STROMFELD: Értem. BÖHM: A gazdasági udvar felé küldje ki. De minél gyorsabban. STROMFELD: Távozhatom? BÖHM: Tessék. Stromfeld kimegy. Böhm idegesen farkéi, nem találja a helyét. Belép Kun Béla, mögötte Landler. Az utóbbi jól megtermett, kövér ember, arcáról jóindulat és kedély sugárzik. Egyenruhát hord, de ettől egyáltalán nem válik katonás jelenséggé. Orrán vékony drótkeretes szemüveg, derékszíját nem visel. Civiles külsejét még jobban aláhúzza a karjára akasztott vastag sétabot. KUN: Stromfeld? BÖHM: A hadműveleti osztályon. Tüstént itt lesz. KUN: Tájékoztatta? BÖHM: Célszerűbbnek tartottam, ha öntől kapja meg a szükséges utasításokat. KUN: Maga a telefonjelentésében Stromfeld lemondásáról beszélt. Ez a lemondás hivatalos formában is megtörtént? BÖHM: Memorandumot nyújtott át nekem. (Papírlapot vesz elő.) Tessék. KUN (nem nyúl az írásért: Mi áll benne? BÖHM: A szokásos érvelés: a visszavonulás kapituláció, amely a hadsereg felbomlását vonja maga után. KUN: Hogyan szól a lemondásra vonatkozó passzus? BÖHM (zavartan): Ennyire világosan nincs benne ... KUN: Akkor ez még nem lemondás. BÖHM: Szerintem egyenértékű a lemondással. (Csend.) KUN (sétál): Itt kell tartani. BÖHM (elhúzza a száját): Elvesszük a dicsőségét, nem engedjük hadakozni. Ha marad, csak ártani fog. KUN: Landler elvtárs ? LANDLER: Ismerik a véleményemet. BÖHM: Stromfeld nem a proletár diktatúráért harcolt. LANDLER: Hát miért? BÖHM: Nemzeti érdekekért. LANDLER (botjával mérgesen kopog a padlón): Hát mi nem harcolunk a nemzeti érdekekért? Miféle inakceptá- bilis szemlélet alapján állítanak szembe párhuzamosan ható tendenciákat? (Legyint.) Na jó. Ez az ezredes okos és becsületes. Annyi eszes csirkefogóval és jóakaraté idiótával vagyunk körülvéve, hogy igazán kár volna egy ilyen ritka embert elengedni. Most duzzog. És valljuk be, nem is ok nélkül. Mi nemcsak Stromfeldbe rúgunk bele, hanem a hadseregünkbe is. KUN (elmosolyodik): Hogy is mondta Kunfi? Landler—militarista! LANDLER: Ne tessék mondani! Ezzel a pocakkal? (Komolyan.) De azért ne dobálózzunk a szavakkal. Ha én militarista vagyok, akkor praktice minden proli militarista, aki májusban puskát fogott a tanácsköztársaságért. BÖHM: A katonák békét akarnak. LANDLER: De nem akármilyet. Bőhm elvtársunk lassan békeangyallá magasztosul. Mondd csak, hol dugdosod a szárnyadat? BÖHM (egy pillanatra elveszti önuralmát): Te pedig összevissza vagdalko- zol. LANDLER: Mi mást várhatni egy vérszomjas fiskálistól? BÖHM: Javaslom, vedd át a főparancsnokságot. Én úgyis torkig vagyok. KUN: Én pedig javaslom, hagyják abba. BÖHM: Komolyan beszéltem. Kérni fogom a felmentésemet a főparancsnoki beosztásból. Beteg vagyok, a gyomrom teljesen tönkrement. LANDLER: Eredj Karlsbadba. Mondják, az használni szokott. BÖHM (a szeme szikrát hány, de még mosolyogni is képes): Gondolod? (Kunhoz.) Továbbra is szolgálni kívánom a Tanácsköztársaságot, de olyan beosztást 145
