Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 3. szám - Száraz György: A vezérkari főnök (Dokumentumjáték)
író-összeköttetés Budapesttel. Szántó népbiztos jelentkezett, önt kéri a készülékhez. KUN: Megyek. (Stromfeldhez és a felemelkedő Julier-hez): Önök maradjanak. Azonnal visszajövök. (Kimegy Böhm követi.) JULIER (felpattan, idegesen járkál): Miért nem akarsz beavatkozni a hadsereggel? STROMFELD: Mert nem lehet. A hadsereg kell az ország védelmére. (Üveget, poharakat szed elő.) Kérsz konyakot? BERKÓ (belép, izgatottságában megfeledkezik a fegyelemről): Ezredes úr! Mindenkit kikergettek a hírközpontból! (Julierhez:) A tisztikar nyugtalan. Most kellene... STROMFELD: Mi ez, kérem? JUcLIiER: Menjen ki! (Berkó tétovázik.) Nem hallotta? Lelépni? De maradjon a közelben. (Berkó kimegy, most előírásosan.) Csak perceink vannak. Dönteni kell. STROMFELD (tölt): Szervusz. (Iszik.) JULIER: Fel kell használni a zűrzavart. Ha Kun rossz híreket kap, beveti a hadsereget. Akkor már minden rajtad múlik. STROMFELD: És ha a hírek kedvezőek? JULIER: Akkor is. A kezünkben van. A rend. még nem állott helyre. Rendelkezésünkre áll a parancsnokság tiszti állománya és az őrszázad. Éppen elegendő. A székely dandár páncélvonata egy-kettőre itt lehet Miskolcról. STROMFELD: Nem. JULIER: Miért nem? STROMFELD: Katona vagyok, és nem politikus. JULIER: Az országnak ebben a helyzetben éppen katonára van szüksége, és nem politikusokra. STROMFELD: Egy ország sorsa nem csak katonai kérdés. JULIER: Gondolj a visszavonulásra! Feladjuk az elfoglalt területeket, egyetlen puskalövés nélkül! STROMFELD: Még nem biztos. (Csönd.) Délután nálam járt a szlovák tanácskormány megbízottja. Ha visszavonulunk, ők harcolni fognak. Szuverén állam, joguk van hozzá. JULIER: Szuverén állam! Kilenc napja... És kik fognak harcolni? A népbiztosaik? STROMFELD: A szlovák zászlóaljak szervezés alatt állnak. De magyar önkéntesek is maradhatnának. JULIER (gúnyosan): önkéntesek! Kik? A tiszántúli parasztok? Vagy a székely dandár? Miért harcoljanak? (Felcsattan) Hát mit akarunk mi megvédeni tulajdonképpen? A történelmi Magyar- országot, vagy a halvaszületett Szlovák Tanácsköztársaságot ? STROMFELD: Valamikor azt képzeltük, hogy ez a magyar impérium olyan állandó, mint a sarkcsillag az égen. És most — nincs tovább. Nehéz belenyugodni. Dohát mire hivatkozhatnánk? A honszerzők jogára? Az államalkotó nép jogaira? Mit ér mindez az egyszerű tény mellett, hogy a Duna-medencében más népek is élnek, és ezeknek a népeknek is joguk van az életre? JULIER: Érdekes. Ezt miért nem mondtad eddig? STROMFELD (indulat nélkül, csaknem gyöngéden): Mert ismerlek. Téged is, a többieket is. Tudom, hogy fogcsikorgatva szolgáltok, de szolgáltok, mert annakidején a fejetekbe verték a véren szerzett haza és a szentistváni impérium mítoszát — és csak addig szolgáltok, amíg úgy érzitek, hogy ezt szolgáljátok. JULIER: Szóval taknyosok vagyunk, szellemi kiskorúak, rögeszmés bolondok! De valami nem világos. Ha nem hiszel az integer Magyarországban, akkor miért harcoltál? És miért akarsz még most is harcolni? A vörösökért? STROMFELD (fáradtan, kedvetlenül): Mondjam, hogy nem vagyok kommunista? Mert nem vagyok az. De nem a mítoszért harcoltam, hanem a valóságért. És nem a múltért, hanem a lehetőségekért. Hisz minket nem csupán a szent korona és a Habsburg-jogar fűzött össze, hanem a közös múlt és a közös nyomorúság is. JULIER (gúnyosan): Értem már. És ki a jó pásztor, aki beterel minket abba a szép közös akolba, amit úgy hívnak, hogy dunai konföderáció? Wilson? Lenin? Netán Kun Béla? A csehek románok, délszlávok mind a nacionalista nótát fújják. Éppen mi legyünk internacionalisták? 142
