Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 3. szám - Száraz György: A vezérkari főnök (Dokumentumjáték)
STROMFELD (eleinte feszengve hallgatta Morinit, az utolsó szavakat azonban már feszült érdeklődéssel követi): Amit mond, az mégiscsak Kun Bélára tartozik. Ha ön valóban Olaszország nevében beszél, akkor vele kellene szót értenie. MORINI (elmosolyodik): Ezredes úr, Itália nem köthet szövetséget bolsevista kormánnyal. (Gyorsan folytatja, mielőtt Stromfeld közbevághatna) Ha viszont egy olyan kormány váltaná fel a kommunistákat, amellyel lehetséges az érintkezés — például szociáldemokrata kormány — Itália teljes súlyával léphetne fel a magyar érdekek védelmében, de bizton számíthatnának az angolok támogatására is. Ebben az esetben önöknek közvetlen francia támadástól aligha kell tartaniok. Marad Csehszlovákia és Románia. Mi a véleménye, ezredes úr: képes lenne az ön vezetése alatt álló hadsereg megbirkózni ezzel a két ellenféllel? STROMFELD (felpattan, idegesen járkálni kezd): Ne kerülgessük, kérem. Maga azt akarja, hogy a csapatokat fordítsam a kormány ellen. MiOBINI: Téved, ezredes úr. Én csak egyet kérek: maradjon semleges. STROMFELD: Niem értem. Kivel szemben? MORINI: Ha netán belső erők próbálnák megbuktatni Kun Béla kormányát. STROMFELD: Ellenforradalom ? MORINI: Nem egészen. STROMFELD: Hát akkor? MORINI: Kedves ezredes úr, a miniszter-jakobinusok nem mindig jakobinus miniszterek. STROMFELD (ingerülten): Nagyon szellemes. MORINI: Sajnos, nem én találtam ki. Mirabeau-tól loptam. De neki még inkább elhiheti: szakértő volt. (Csend) Megismétlem: ha adott esetben a frontcsapatok nem avatkoznak az eseményekbe, akkor rövid időn belül előállhat egy olyan szituáció, amelyben önnek nem kell visszavonni a csapatait. Sőt, folytathatja az offenzívat. STROMFELD: Ezt az országot májusban Kun Bélával együtt mentettük meg a pusztulástól. MORINI: És most Kun Bélával együtt akarja elveszíteni ? (Csönd. Stromfeld járkál.) Az orosz dráma végéhez közeledik, ezredes úr. Gyenyikin elérte a Volgát, Kolcsak pedig szilárdan tartja az uráli frontot. Petrográd utcáin ezekben a pillanatokban talán már Jugyenyics katonái masíroznak. És ne feledje: a bolsevik kérdés az egyetlen, amelyben még egyetértés van a szövetségesek között. (Csönd.) Nincs válasz, ezredes úr? STROMFELD (tompán, de határozottan mondja): A frontcsapatoknak semmi közük ahhoz ami a fővárosban történik. Nem engedem, hogy a harcoló hadsereget bárki is belpolitikai eszközül használja fel. (Csend.) MORINI (feláll): Köszönöm, ezredes úr. 3. kép. Gödöllői főhadiszállás, Stromfeld szobája. Este. A színen Berkó főhadnagy. Jön Julier alezredes. BERKÓ: Azt hittem, alezredes úr, régen visszatért a hadtestéhez. JULIER (szikár, magas férfi, a dísztelen uniformisban is impozáns jelenség): Miskolcon ért utói Stromfeld távmondata. Visszarendelt. BERKÓ: Most aligha tud vele beszélni, alezredes uram. JULIER: Igaz, hogy Pesten zavargások vannak? BERKÓ: Zavargások? Hát igen... JULIER: Dehát mi történt tulajdonképpen? BERKÓ: Keveset tudunk. JULIER: Mi az a kevés? BERKÓ: Hét óra öt perckor telefonon jelentkezett Bartha őrnagy, a Ludovika parancsnoka. Stromfeld ezredes úr beszélt vele. Bartha jelentette, hogy a budapesti helyőrség felkelésben van, és az akadémisták csatlakoztak a felkelő alakulatokhoz. A beszélgetés megszakadt, azóta nincs összeköttetés a fővárossal. JULIER: Hol van Stromfeld? BERKÓ: A hírközpontban, Kun Bélával és Bőhmmel. A géptávirót nyaggat- ják. JULIER: Kun mikor érkezett? BERKÓ: Alig tíz perce. Lenin-fíúkkal. 139
