Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 3. szám - Száraz György: A vezérkari főnök (Dokumentumjáték)
tájékoztatni a hadsereg álláspontjáról a fegyverszünet kérdésében. (Elmosolyodik.) Ezt még Kunnal is közöltem. Helyeselte. HAUBRICH (nevet): Bravó! (Órájára pillant.) Tüstént itt lesznek. BŐHM (feláll): Akkor én megyek. Nem akarok találkozni velük. HAUBRICH: Én sem. MARKALY (belép, fiatal tiszt, a Vörös Hadsereg egyenruhájában. Aliig begombolkozott, keserű ember, a legbarátságosabb mosolyt is képes válasz nélkül hagyni): Morini kapitány megérkezett. HAUBRICH Ha csöngetek, vezesse be ide és maradjon vele Stromfeld érkezéséig. Aztán ügyeljen, hogy senki se zavarja őket. MARKALY: Igenis. HAUBRICH: Köszönöm. MARKALY (kimegy). BÖHM: Ö az? HAUBRICH: ö. Markaly, a katonai tanácsadóm. BÖHM: Éppen elég lesz terhelő tanúnak. HAUBRICH: Ugyan. Ha a puccs nem sikerül, eltüntetem. Egyszerűen megszöktetjük. BÖHM: Nem valami tisztességes munka. HAUBRICH: Ez nem futball, elvtársam, ez politika. BÖHM: Tulajdonképpen kinek az embere? A tied vagy a puccsistáké? HAUBRICH: Kiderül, ha eljön az ideje. BÖHM: Tiszt volt? HAUBRICH: Hivatásos. Tüzérszázados. BÖHM: Megyünk? HAUBRICH: Persze. Adjuk át a szobát az ifjú párnak. (Csönget.) BÖHM: Ne ízetlenkedj. (Kifelé indul.) HAUBRICH: Ne arra. (Kinyitja a másik ajtót.) Tessék! Kimennek. A szín néhány pillanatig üres. Markaly jön, maga elé engedve Morini kapitányt. Az olasz harminc év körüli, elegáns férfi; rokonszenves, megnyerő jelenség, inkább diplomata, mint katona. MARKALY: Foglaljon helyet, kapitány. (Morini leül. Csend.) MORINI (alig észrevehető idegenes akcentussal, kitűnően beszél magyarul): Stromfeld ezredes úr? MARKALY: Pontos lesz. (Csönd. Markaly a levegőbe bámul, láthatóan nincs kedve társalogni. Az olasz fesztelenül nézegeti.) MORINI: ön hivatásos katona? MARKALY (szárazon): Tüzérszázados voltam. MORINI: Olasz front? MARKALY: Szerbia és Oroszország. (Csönd.) MORINI: Mondja, százados: milyen érzés? MARKALY: Micsoda? MORINI (Markaly egyenruhájára mutat): Ez. (Markaly hallgat.) Bocsánat. Megpróbáltam elképzelni magam az ön helyében. MARKALY (gúnyosan): Na és? MORINI: Nem megy. MARKALY: Látja, nekem a fordítottja könnyebb. Két évvel ezelőtt magam is ültem ugyanígy orosz tisztekkel. Csillagokkal a galléromon, kitüntetésekkel. Ök pedig vállpánt nélkül, keshedt zubbonyban. MORINI: És? Mit érzett? MARKALY: Szánalmat. Kíváncsiságot. Megvetést. És természetesen: büszkeséget. Így van? MORINI: Így. De azért ne haragudjék. MARKALY: (ridegen): Kérem. Csönd. Végre nyílik az ajtó, Stromfeld lép be. A tisztek feszes vigyázzban köszöntik. MARKALY (bemutatja Morinit): Morini kapitány, az olasz katonai missziótól. (Morini összevágja a bokáját.) STROMFELD (kezét nyújtja): Stromfeld. (Csend.) MARKALY: Ezredes úr, engedélyt kérek, hogy távozhassak. STROMFELD: Tessék. Markaly kimegy. Stromfeld leül, hely- lyel kínálja az olaszt. Viselkedésére a délutáni lehangoló kormányhatározat nyomja bélyegét. Ideges, megviselt, minden erejét össze kell szednie, hogy fegyelmezze magát. MORINI: Ezredes úr, Romanelli ezredes azzal bízott meg ... STROMFELD (félbeszakítja): Tudni szeretné, hogy a hadsereg tiszteletben tartaná-e az esetleges fegyverszünetet. Így van? 137
