Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 3. szám - Száraz György: A vezérkari főnök (Dokumentumjáték)
mi északi frontunk viszont két napi menettávolságra van Budapesttől. KUN: Egy okkal több, hogy fegyverszünetet kössünk. Eegyen nyugodt, ez a mi breszti békénk sem lesz hosszúéletű. A németek nyers répát esznek, és felfordulnak az éhségtől. Párizsban pedig olyan békét készítenek nekik, ami ezt a nyomorúságot még iszonyúbbá teszi. Nem a magyar Vörös Hadsereg fegyverei robbantják ki a világforradalmat, hanem az antant mohósága. Nincs jogunk a hazárdjátékhoz. Eehet, hogy az új offenzíva is sikerülne és a cseheket kétvállra fektetnénk. És aztán? Cle- menceau néhány héten belül megszervezi a koncentrált támadást. Ellenállunk? Meddig? Egy hétig? Kettőig? Nyersanyag nincs, a tartalékok kimerültek, az ország éhínség előtt áll... Értse meg időt kell nyerni! (Csend.) Természetesen csak a magam nevében beszéltem. A döntés a Kormányzótanácsra tartozik. De addig is le kell állítani az új offenzíva előkészületeit. STROMEEED: A csehek ellentámadásra készülnek. KUN: Ha támadnak, védekezünk. De kezdeményezésről nem lehet szó. (Megnézi az óráját.) Mennem kell. BÖHM: Én maradok. Megbeszéljük a szükséges intézkedéseket. Természetesen csak a magam nevében KUN Stromfeldhez): Sajnálom, hogy elvettem a kedvét. STROMFELD: Értse meg, itt nem az én becsvágyamról van szó ... Ezt a hadsereget csak a támadás tudja összeforrasztani. A visszavonulás katasztrófa. KUN: Azt hiszem, rémeket lát. STROMFELD: Katona vagyok. KUN: Katona és patrióta. Én forradalmár vagyok és politikus. Mindketten a magunk módján keressük a megoldást. Megértem a fájdalmát, és nem kételkedem a tisztességében. De ne feledje: a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve. STROMFELD: Ezt én is mondhatnám önnek. (Csend.) KUN (kesernyés mosollyal): Legalább őszinte. Köszönöm a kávét. (Kimegy.) BÖHM: Nos, mit szól hozzá? STROMFELD: Az utolsó szót a kormányzótanács mondja ki. BÖHM: Természetesen. STROMFELD: De talán lesz valami súlya az ön szavának is? Ön a hadsereg- parancsnok! És láthatja, hogy ez így képtelenség... (Böhm hallgat.) Egyetlen szót se szólt mellettem! BÖHM: Gondolom, ésszerű érvek előtt meg kell hajolni. STROMFELD (megdöbbenve): Maga is fegyverszünetet akar? (Böhm bólint. Csönd. Stromfeld halkan, visszafogott indulattal mondja): Tegnap még más volt a véleménye. BÖHM: Tegnap még mindenkinek más volt a véleménye. Nyugodjék meg, ezredes. Láthatja, ez a Kun milyen erőszakos. STROMFELD: Gúnyolódik ? BÖHM:. Ismeri az új jelentéseket az orosz hadihelyzetről? Még néhány hét, és a Szovjetnek vége. Ha mi itt tovább legénykedünk, az oroszok után mi következünk. Megesznek reggelire. STROMFELD: Hát akkor? Bízzuk magunkat Olemenceau irgalmára? BÖHM: Meg kell találnunk a módját, hogy beilleszkedjünk az európai államok közösségébe. STROMFELD: Ez nem hasonlít Kun érvelésére. BÖHM: Kun fantaszta! Itt egy utópia omlik össze, ezredes. Nem lesz világforradalom. Nekünk, szociáldemokratáknak pedig az a feladatunk, hogy megmentsünk a munkásihatalomból annyit, amennyi még megmenthető. És ehhez egy ideig még együtt kell haladni Kun Bélával, Meg kell kötni a fegyverszünetet. De gyorsan, mert az orosz szovjet bukása után a kutya se tárgyal velünk. STROMFELD: Támogatja Kun Bélát, hogy legyen ideje megbuktatni? Ne játsszunk bujócskát, kérem! Mit fognak csinálni, ha a kommunisták nem akarnak félreállni? Polgárháborút? BÖHM: Ha Kun nem adja át a hatalmat önként, Stromfeld vezérkari főnök kényszeríteni rá. STROMFELD: Én a hadsereget az Antant ellen szerveztem. És nem kenyerem az árulás. BÖHM: Ne érzelegjünk. Itt nem a maga becsületéről vagy az enyémről van szó, még csak nem is Kun Béláról, hanem az 134