Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 12. szám - SZEMLE - Szántó Ágnes: Ács Margit: Beavatás

túránk, nemzeti tudatunk külföldi visszhangtalanságával, s útjuk első állomásán, Velencében a harmadik napon Laura kilép az időközben szerelmi háromszöggé alakult „kis csapatból”.

A helyszín a történet szempontjából indifferens. A világ bármely tája betölt- hetné a provokáló élmény szerepét, mert Velence nevezetességei csak krónikus vitáikhoz adnak a megszokottnál színesebb indítékot. Ács Margit konstrukciójának emez alapötlet a legvitathatóbb része. E trió kapcsolata, e három ember egyéni vonásai annyira nyilvánvalóak már az első napon is, hogy a szakításért fölösleges volt Velencébe menniük. Laurának a saját életében játszott epizódszerepből már otthon is „elege” lehetett — írónőnk szavát kölcsönözve —, a férje tájékozódó képessége fölötti csodálatot ugyanis már az első délutánon „kissé unottan éli át” (25.), s nehezen tud legyőzni némi „futó ellenszenvet” is. Újdonságként legföljebb Károly gyengeségét fedezhette föl, ez pedig nem olyan emberi tulajdonság, amely csak kivételes szituációkban mutatkozik. Ha jobban figyel, tán otthon is észrevehette volna. Ám fogadjuk el Ács Margit elképzelését: egy kivételes helyzet a legalkalmasabb pillanat lappangó feszültségek robbanására. Az olvasó esztétikai igényei mégis kielégítetlenek maradnak: didaktikus magyarázatokon túl Ács Margit művészi erejéből nem futja, hogy e felbomlásban megéreztesse a szükségszerűt, az egyetemes magányt, a lét tragikumát. Érinti a problémát a bestseller színvonalán, de képtelen metaforikus réteget létrehozni. A hangsúly a gyávaságra tolódik s arra a szándékában sokat sejtető, de közhelyessége miatt üres magyarázatra, hogy Laurának „elege” van.

A történet mélyítését hivatott szolgálni Ambrus, az olasz if jú kommunista, Enrico és az ír világpolgár, Harry vitája Európa, Magyarország és Velence történelméről, nemzeti tudatról, szabadságról, a körülmények determináló erejéről, egyén és nemzet kapcsolatáról, az egyéni választás lehetőségeiről stb. Az írónő hűvös, távolság- tartó, enyhén ironikus hangvétele is itt melegszik fel, jelezve, fontos számára az eszmecsere. Tanulságai, reflexiói mégsem mondanak többet közismert gondolatoknál: „Magyarország a sorsa megrendülésével válaszolt minden ostromra, veszélyre, sőt, minden új eszmére is. Nyugat-Európa pedig erős fegyverrel és jó diplomáciával.” „Vagy” — Minket nem lehet szeretni a magyarságunk ellenére vagy a magyarságunk mellőzésével, szeretni az embert csak a sorsa ismeretében lehet, s a mi sorsunkat leginkább az határozta meg, hogy magyarok vagyunk!” Az sem rendkívüli, hogy a magyar turisták pénztelenségből fakadó magatartásformáit naiv értetlenséggel szemléli a tájékozatlan külföldi. E közismert tények beavathatták a „kis csapatot” idegenségünik, magányunk tudatába — bár közülük is csak Károly lepődött meg —, az olvasó viszont Harryhoz hasonlóan belefáradhatott a túl hosszúra nyúlt vitába.

Megbontotta e részlet a mű kompozíciós egységét is. Az írónő nyilvánvalóan tömörségre, szikár vonalvezetésre törekedett. (Kevés szereplő, három nap, egyetlen helyszín, konfliktushelyzetek, az egyes szereplők idegen tükörképei.) Mégsem beszélhetünk drámai tömörségről. Nemcsak Ambrusék vitájával hágta át Ács a maga szabta kereteket, hanem más — részben már érintett — s a mesterségbeli tudás hiányait megvilágító „fogással” is. Mindenféle szempontból fölösleges volt Frau Agárdi és a pap közreműködésének meséje. Ám nagyobb hiba a sok, pedánsan visszatérő, didaktikus magyarázat. Ács Margit fél partnerül fogadni olvasóját, s művének árt ezzel a legtöbbet. Csupán egyetlen példa: Laura vázavásárlási szeszélye és kíméletlen tör- tetése a nyomorék öregasszony mellett tehetségesen kidolgozott lélektani helyzet. Semmi szükség nincs tehát Laura kitörésére: „— Gyűlölöm, gyűlölöm már ezt az életet. (...) Gyűlölöm már, hogy fél milliméterekért harcoljak, (...) Azt is gyűlölöm, hogy még itt is csa'k garasoskodni tudsz.” A bátrabb sűrítés, a több elhallgatás művészi erőben kamatozott volna.

Kifogásaink nem fedhetik el Ács Margit alkotói erényeit. Hitelesen motivál. Ha, ismét félretéve az alapelképzeléssel kapcsolatos fenntartásainkat, elfogadjuk Laura velencei beavatását, csak dicsérnünk lehet e nő felszabadulásának rajzát. Az ösztönös belső tiltakozástól írónőnk gazdag élet- és lélekismerettel vezeti el Laurát „forradalmi” tettéig, a hazautazásig.

1082