Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 12. szám - MŰVÉSZET - Várkonyi György: Éhesek télen. Egy Derkovits festmény elemzése

sonlatnál maradiunk — a két filmkocka közt. A Terror esetében Derkovits tovább szűkíti objektívének látószögét, közeliit. Kiszűr minden gazdagító részletet, kivágása csak a drasztikus lényegre szorítkozik. S itt már ki kell mondanunk az elemzésünk következő részét meghatározó kifejezést: komponál. Az Éhezők ben még epikusabb módon, de már itt is tömörítve, a Terrorban végsőkig redukáltan a tragédiától determinálva.

Mielőtt tüzetesen szemügyre vennénk elemzett képünk kompozícióját, idéznünk kell magát a festőt: „Képet festeni annyit tesz, mint egy síkon, tehát két dimenzióban tiszta festészeti elemekkel, vonallal és színsíkokkal, a síkot, mint egyedüli monumentális festészeti formát tiszteletben tartani.” E célnak, s a mondanivaló minél lé- nyegretörőbb kifejtésének egyik döntő fontosságú kompozációs eszköze a minden esetlegeset, partikulárisát kiszűrő képkivágás, melyben Derkovits egyedülállóan találékony. Egyike kora nemcsak legtudatosabb, hanem legötletesebb művészeinek is. Kivágásai mindig szellemesek, olykor meghökkentőek, de keresett extravaganciáról sohasem árulkodnak. Ez a kivágásos módszer az Éhesek télen esetében is közvetlen életszerűséget kölcsönöz a kompozíciónak, bár itt a szándék egészen más, mint az impresszionistáknál: Derkovits átgondoltan szerkeszt, az életszerűséget nem a látvány esetleges lehatárolásában véld megtalálni. A természetesség, a spontaneitás nélkülözhetetlen mértékét úgy is megőrzi, hogy kompozíciója milliméterre kiszámított, kiegyensúlyozott, a felület a zsúfolásig kitöltött, de mégis világosan tagolt, áttekinthető. A vágás eszközéül azonban nemcsak a képszéleket használja fel Derkovits, hanem alkalmazza ezt a megoldást a képfelületen is. Él vele már a Szőlőevőkön, és 1929-től számos kompozíción tükröt, ablakkeretet, ajtószélet, a képbe festett képet használ a homogén festmény-felület osztására, egy 'sajátos értelmezésű derkovitsi perspektíva, illetve térképzés törvényei szerint. Ciélja e módszerrel a hagyományos egynézőpontú perspektíva által kirekesztett térrészletefc, látvány — és természetesen mondanivaló — fragmentumok befordítása a festmény síkjaiba, ezáltal sok esetben 360°-os látószög teremtése. Az így alkalmazott eljárások megnövelik a kompozíció töltését, feszültségét. Derkovits esetében mindez nem az analitikus kubizmus gyakorta iskolás módján valósul meg (— ekkor már nem vesz át semminemű képépítési mectvanáznnust —), hanem formailag is konstruktiven ugyan, de tartalmilag szigorúan motiváltán, így az eredmény áttekinthető, logikai úton megerőltetés nélkül kibontható. Ez a sajátosan kifejlesztett térszerkesztés abból a totalitásagényfoől fakad, melyet egy hasonlóan érző, ám látszólag tökéletesen másképp fogalmazó művész, Egry József így fejezett ki a festésről alkotott axiómáiban: „Soha nem felejtem el, hogy a táj, ami előttem van, mögöttem folytatódik.” Derkovits festő-önmagát bezárja ebbe a térszerkezetbe (például önarcképein vagy a Haláruson), de nemcsak magát építi körül a látvánnyal, hanem módszeresen törekszik arra, hogy ezt az azonosulást, saját azonosulását a kép nézőjére is rákényszerítse, bevonva őt a kép terébe, mintegy a kompozíció részévé téve. E célt elérendő, többször él azzal a fogással, hogy a kép egy meghatározott síkjára a képen már nem ábrázolt figurák, tárgyak árnyképét vetíti, így a kép materiális értelemben vett síkja, a vászon síkja előtti térrészt s az ott elhelyezkedő alakokat a kép eszmei terébe kapcsolja. A tudatos szemlélő egyszercsak ugyanabban a tétben találja magát, mint a festő, kinek csak árnyképe tűnik fel a Halárus mérlegének üvegén, vagy mint a Temetésnek a képre már rá nem festett — s épp kirekesztettségétől lényegessé váló — halottaskocsija a lovakkal, melyeknek árnyéka a temetési menetre vetül, s így épülnek 'közvetve a kép valamelyik síkjába. A néző által elfoglalt hagyományos kép -<-* szemlélő helyzetben az ő árnyéka is épp oda vetődne. Derkovits tehát úgy tartja tiszteletben a síkot, hogy a képi valóság megteremtéséhez elvei szerint még elengedhetetlen térérzetet nem a centrális perspektíva — számára — olcsó, illuzionisztdkus eszközével érd el, hanem síkok egymás mögé állításával, egymásra ré- tegezésével, egymásra vetítésével, s valójában ezzel nyitja meg a teret a néző felé, vagy ha tetszik, zárja be a nézőt a vászon síkja mögött és előtt minden irányban felsorakoztatható síkok rendszerébe. Elemzett képünkön a sajátos komponálásmód mindkét eleme jód tanulmányozható. Derkovits él itt vágással, mint a tömörítés eszkö1062