Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 12. szám - TANULMÁNY - Oltyán Béla: A Füst Milán-i modellregény és mai paraboláink

*

Legfőbb ideálja: a Tolsztoj-i út járhatatlannak bizonyult Füst számára, s a részéről különösen sokra tartott klasszikus orosz irodalomból inkább Dosztojevszkij zaklatott pszichológiája, belső feszültségektől vibráló látomásossága esik közelebb hozzá. S Kafka szorongás-modelljei... S ha az Advent bírósága nem is padláson ülésezik, Sir Edward, József K.-hoz hasonlóan, hallucináló szédelgéssel, bizonytalan sejtésekkel botorkál folyosóin, ahol „egy-egy rosszarcú, sunyd tekintetű, benfektes mosolyú szolga” suhan el „a bírák reggelijével”; izgatott, furcsa idegen alakok gesztikulálnak; fojtott hangú könyörgés csap feléje; s a „Nedves és kongó falak, — mintha kimondhatatlanul sok kínról nyöszörögnének” (im. 89—90.). Az objektív keretben megnyilvánuló ál- történelmiség szempontjából pedig C. F. Meyer neve merülhetne fel. Valamilyen formában Meyer is mindig a hatalom és erkölcs viszonylatait állítja előtérbe s bár a visszafogottabb hang a Meyer-i epikát objektívebbnek, s tudatosabb történelmi koncepciót megvalósítónak mutatja, az izzó szubjektivitás ebben is átremeg a látszat tái- gyiasságon.

A magyar irodalmi összefüggéseket, s az indításnál felmerült Déryt tekintve: Az Advent (az áltörténelmi keretet kivéve) nem A kiközösítőve 1, inkább A kéthangú kiáltás (Nyugat 1918. II. 550—587.) című korai Déry művel hozható szorosabb kapcsolatba (különösen, ha az Advent első megfogalmazásának az expresszionista nyelv rap- szódikusságára is emlékeztető szaggatottságaira gondolunk). S a 60-as években kibontakozó parabola irodalmunk előzményeként: Hernádi és Mészöly szorongás-modell- jeivel. Az Advent szűkített terű, párbeszédekre épülő koncentrált légkörű világából közvetlen és egyenes út mutat mai áltörténelmi drámairodalmunk (pl. Sütő: Csillag a máglyán; Póskándi: Vendégség c. műve) felé is.

Sok vonatkozásban Örkény Tótékja is az Advent párdarabja lehetne. Tóték — miként Sir Edward az aranyozó megmentéséért — fiúk biztonságosabb helyzetéért fogadják és tűrik el a „hatalom packázásait”. De a két mű eltérései a különbségtevés fontosságát is jelzik. Örkény, az ábrázolás groteszk, ironikus eszközeivel végig ébren tartja óvatosságunkat, s a behódolás ideiglenes mozzanatai nem harmónia-illúziót, hanem disszonanciát váltanak ki, míg végül Tót, a hatalom tűrhetetlen jelenlétét egy lázadó tettel szünteti meg. A Tóték az Adventtel szemben így nem pusztán a szorongás (és megnevezhetetlen remény, csodavárás) hangulatmodellje, hanem az aktív szembenállás érvényéről szóló parabola is.

A különbségek A kiközösítő viszonylatában még nyilvánvalóbbak. Füst számára a 20-as évek elején, az eszközeivel visszaélő hatalmi mechanizmus fogaskerekei közt, az Erkölcs és Hatalom egymást kizáró fogalmak. A változtathatatlannak látszó rendszerrel szemben az etikai állásfoglalás különböző, „mozgó” szintjei a személyiség részéről valósíthatók meg, a kulcskérdés: az egyén reagálásában rejlik.

Déry más történelmi távlatból és nézőpontból vizsgálódik. Azon ellentmondásosnak tűnő szükségszerűségből indul ki, hogy az egyén (anyagi-szellemi) létfeltételeit életünk mai fokán csak szervezett közösség biztosíthatja. E szervezettség, szabályozó hatalmi apparátust is feltételez, mely az Egész zavartalan mozgása, összhangja érdekében az egyed abszolút szabadságának mértékét is korlátozni fogja. A fő kérdés: milyen e hatalmi mechanizmus etikája? Nem lépi-e túl a szükséges korlátozás határát, mert ebben az esetben, a hatalom saját normáihoz mérten is elveszti etikusságát. S túlkapásai — mint szükségtelen torzulások — az önmaga ellen kihívott szenvedély hullámában, saját létét veszélyeztetik.

A kiközösítő eszmei alappillérét a fenti problematika képezi. Déry a személyi kultusszal kapcsolatos negatív tapasztalatait sem hagyta figyelmen kívül, s Ambrus kiközösítő, manipuláló tárgyalásai a konstrukciós perek akusztikáját is idézik. Ambrus alakjában, cselekedeteiben mégse a hatalmával visszaélő típust, hanem a következetes, a túlkapásoktól tartózkodó gyakorlatot ábrázolja. Ambrus irtózik a vértől, kegyetlenségtől s összefogott egyházszervezetéből eltávolított ellenfeleinek nemcsak életét, még személyes mozgásszabadságát is megkíméli, biztosítja.

1054