Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 12. szám - TANULMÁNY - Oltyán Béla: A Füst Milán-i modellregény és mai paraboláink
OLTYÁN BÉLA A Füst Milán-i rnodellregény és mai paraboláink Füst Milán nem tartozik a társadalmi valóságot közvetlenül és látványosan ábrázoló írók közé. Szemlélete, írói alkata s ars poétikai elvei következtében világélményének koncentrált alaphangulatát sűríti műveibe, melyek zárt rendszerükkel még epikai formáikban is inkább a lírai önkifejezés, mint a külső teljesség tükrei. A Füst Milán-i tartás fenti (általánossá mitizáló) teljesítményei mellett azonban életművében olyan típus is kialakult, melyben a társadalmi élmény közvetlenebb beáramlása, a Hatalom és Erkölcs viszonyának, kérdéseinek központba állítása, több kevesebb fényt a közérzetet alakító történelmi meghatározók természetére, jellemzőire is vet. Igaz: ábrázolása ily változatokban is őrzi lírai ^hangulati fogantatását (Advent); a lélektani s modellizáló vonalvezetést, a különös iránti vonzalmát (Pilli története); s ha a hagyományos realizmus gazdagabb emberfaunája, levegősebb itere, összetettebb mozgástörvényei felé közelít (a századvég és századelő feudaiisztikus ízeit, jelenség- világát is felélesztő módszere) ekkor is érvényesít valamit a stilizálás, hermetizálás levegőjéből (Őszi vadászat). A szellem humanizmusa, a kiszolgáltatottak iránti szolidaritása s a megformálás minősége mégis jelentős alkotásokká ötvözi e regényeket. Az Advent 1920-ban születik, de kiadóra csak 1923-ban talál. Értékének megfelelő visszhangot azonban ekkor sem kelt. A szerkesztőket — következményektől tartva —, a gondolati szabadságot elfojtó terror légkörének a műben testet öltő atmoszférája inti óvatosságra, az olvasók (tudatában pedig Füst neve a költő, a Nugat egyik érdekes, sajátos tehetségű lírikusának alakját asszociálja. S mint hasonló esetben gyakori, az első epikai jelentkezéseket a költő esetleges kalandjának, kísérleti műhelyének fogja fel, mely ha terem is esztétikai minőséget, mindez lírájában érvényesebben megtalálható. Az irodalmi köztudat, mely Füst tehetségének természetét a lirikusi karakterben jelölte meg nem is tévedett nagyot, de figyelmen kívül hagyta, hogy Füst még költészetében is gyakran epikusán tárgyiasított alakok, történések térben időben való megjelenítésével fejezi ki érzelmeit. S amennyire izgalmas e lírai közegbe vont epi- kumnak a jelenléte, épp oly érdekességet ígér az epikai formába ötvöződő líraiság kisugárzása is. S kérdés: hogy ez utóbbiban, a megformált jellemek' pusztán egy statikus hangulati mag kifejezői-e, s csak látszatváltozásokkal kérdőjelezik az önkifejezés lírai gesztusát, vagy tényleges mozgásviszonylatokkal, az epikai minőségbe való lépés új lehetőségeit (a megszüntetve-megőrző szférák belső feszültségeit) is hozzák? Természetszerűen: bár kis számban, Füst Milán epikájának akadnak értői, mél- tónylói a két világháború közötti időszakban' ds, akik sérelmezik a jelzett közömbösséget. „Kevés számú elbeszélő prózai művei, — írja erről Sohöpflin Aladár — különösen Advent regénye a lélektan legmélyebb rétegeibe ástak le. Kár, hogy ezeket kevesen olvassák.” (A magyar irodalom története a XX. században. Bp. 1937. 241.) A mű azóta (kétszer önálló formában, háromszor Füst más kisregényeivel együtt) öt kiadást ért meg, s ha irodalmi köztudatunkba még ma sem ivódott be kellőképp, az ötvenes évek második felétől kezdve irodalomtörténészeink, kritikusaink egész sora járult a Füst Milán-i epika s ezen belül az Advent egyes vonatkozásainak feltárásához (Tóth Dezső, Bodnár György, Bóka László, Bori Imre, Réz Pál, Ungvári Tamás, Szabó Ede, Belohorszki Pál, Sík Csaba, Alexa Károly). Ezen írások koncepciójában az Advent atmoszférikus erejére, parabolisztikus voltára s a befejezés indokolatlan „csoda” jellegére való utalás cseng össze leginkább: 1047
