Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 12. szám - TANULMÁNY - László Gyula: Régészet és őshazakutatás V.
Amu Darja forrásvidékén, a Pamir hegység tövében lehetett. Régészetileg itt a korai új kőkorig követhető egy műveltség, amelynek leszár mazói részben északra, részben keletre találhatók. A minket érdeklő nyugati ág első, zárt műveltsége a minuszinszki medencében levő Karasuk műveltség az i. e. 1200 táján formálódott, s jó 500 évig követhető itt nyomon, és további sorsa is kapcsolatba hozható a nyugati törökséggel. (Lásd alább.) Hogy ennek az ágnak népei miként s mikor ötvöződhettek a finnugor kapcsolatokban élő, majd a teljesen önálló magyar néppel, arra a jövendő tartogat feleletet. Sajnos a török őstörténet kérdései sokkal kidolgozatlanabbak, mint a finnugoroké, és így sok a kérdőjel. Például fel sem vetődött a török nyelvek esetében, hogy az is valamilyen közös közvetítő nyelvként alakult volna ki, mint ahogyan a finnugoroknál feltettük. Ez esetben itt sem kellene ezer kilométeres vándorlásokat feltennünk. E kérdések megoldása a török őstörténet feladata, mi kénytelenek vagyunk az általunk ismert, nagyon gyér adatokra és az anyaterületen folyó régészeti-nyelvészeti kutatás pillanatnyi állására támaszkodni, örömmel kell nyugtáznunk, hogy a török őstörténet kutatásából a magyar nyelvtudomány is szépen kivette részét. Vámbéry Ármin indítása továbbérett Gombocz Zoltán, Németh Gyula, Bárczi Géza, Ligeti Lajos és tanítványaik munkáiban és népzene kutatóink szilárd megállapításaiban. Kiindulópontunk a karasuki műveltség. Nevét egy Karasuk nevű kis patakról kapta. A műveltség a minuszinszki medencében tömörödik ugyan, de karasuki bronzok (Kiseljov szerint) messze Délre Kína felé és messze Nyugatra, egészen a Közép-Volgáig elterjedtek. Embertani arculatukban az europid, pamíri uralkodó fajta mellett távolkeleti mongoloid elem is van, s ez vegyül a helyi afanaszjevo-andronovoi europidokkal. Régészeti leleteik közül kiemelkednek a könyökben hajlott bronztőrök, amelyeket rendszerint hegyikecske, szarvas, lófej vagy alak koronáz, és erős kapcsolatokat mutatnak a finnugor(?) területekkel, pl. a Volga-menti Seima-műveltséggel, de ugyanakkor Észak-Kínával is. Edényeik félgömbösek, vállukon gazdag mértani jellegű díszítéssel. Temetéskor a halottat alvó helyzetbe kuporították, és a kisméretű kurgánokat kövekkel rakták körül, (néha a sírgödröt magát is lapos kövekkel „falazták” ki). Sírdombjaikat kerítő kőkerítések egyik jellemzője a kosfejben végződő faragott kő, díszítésében vésett, díszes fejékű emberalakok vannak. Ezt a végső soron Kiseljov által körülhatárolt, minuszinszkvidéki műveltséget kapcsolják újabban a nyugati törökséghez. Figyeljük a Sulimirski által summázott gondolatmenetet, mert közben a török őstörténet többi kérdéseire is feleletet kapunk. Kiseljov még hajlott arra, hogy a karasuk műveltséget és népét Kína északi tartományaiból származtassa, azóta azonban árnyaltabban látjuk a helyzetet. Ügy vélik, hogy a Karasuk műveltség népe kiszorította helyből az and- ronovoi, indo-európai földmíveseket, ezek Nyugat felé tértek ki a támadás elől, de a karasukiak követték őket, s így jutottak el a Káma mentére. Itt a lugo- voj temetőkben ugyanis az europidok mellett mongoloidokat is találunk. Itt meg kell jegyeznünk, Hogy a gondolatmenetbe hiba csúszott, mert igaz ugyan, hogy mongoloidokat és ezzel együtt Uralon túli régészeti formákat találunk a Káma mentén, de nem találjuk a „menekülő” andronovóiakat. Nézzük most a karasuk műveltség .származását. Ügy látszik, ez a népesség a Szír-Darja felső folyásának vidékéről, az Aral-tó déli részén és Észak-Iránban alakult ki, előzményei pedig a Pamíri fensík aljáig vezetnek. Az itt feltárt új- kőkori műveltségekben találhatjuk meg Karasuk alapjait (Hissar kultúra), s ennek kapcsán eljutunk a korai újkőkorig, ami nagyjából i. e. 6000-nek felel meg 1044
