Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 12. szám - TANULMÁNY - László Gyula: Régészet és őshazakutatás V.
itt. Az a feltevés, hogy ezt a népet tarthatjuk őstöröknek, s ezt a területet az őstörök nép őshazájának. Innen indulnak a török népek úgy i.e. 2000 táján, a szélrózsa minden irányába. A szétrajzás indítóoka itt is az indo-európai törzsek megjelenése lett volna. c) Az indo-európaiak Az indo-európai népek régi településterületei és vándorlásai kérdésével nagynevű kutatónk, Hamatta János fejtette ki nézeteit akadémiai székfoglalója alkalmából (megjelent az MTA I. osztály közleményeiben, 1972-ben). Lássuk Harmattá János gondolatmenetét a minket érdeklő főbb vonásaiban. Eddig három komolyabb javaslatot ismerünk az indo-európai őshazára: 1. Közép-Németország, 2. Dél-Oroszország, 3. Közép-Azsia. (Csak zárójelben: ne csodálkozzunk tehát, ha a finnugor őshazára is több javaslatot ismerünk!). Ám (s itt szószerint idézek): „A nyelvek őshazája az ember kialakulásának homályába veszik szemünk elől... a nyelvek őshazájának fogalmát célszerű feladnunk”. „A családfa nem alkalmas a nyelvfejlődés ábrázolására” ... „az indo-európai nyelvek már a neolitikum folyamán különálló nyelvek voltak, s elterjedési területük Nyugat-, Közép- és Kelet-Európát, Kis-Ázsiát és Közép-Azsiát is magába foglalta.” „Az indo-európai törzsek ... a mezolit kor elejéig követhetők nyomon visszafelé az időben az indo-európai nyelvek szétválását a mezolitikumba tehetjük ... ennek is kezdeti szakaszára kell gondolnunk ...” Még korábbi korokra visszanyúlva Harmatta János felteszi, hogy az Elő-Ázsia felől bevándorló Homo sapiens és a moustiéri korú európai népesség keveredése adta az indo-európai népek alapját. Harmatta János tanulmányában a messze őskőkorig követi az indo-európaiak kialakulását. Jómagam is ezt tettem a finnugor nyelv előzményeinek nyomozása közben, míg nyelvészeink legfennebb az időszámításunk előtti 4000 tájáig merészkedtek. Harmatta János áttekintése azzal számol, hogy már az átmeneti kőkorban széles sávban megvolt a lehetősége, hogy a finnugor közlekedési nyelvet használók és az indo-európaiak érintkezzenek (láttuk, hogy feltevésem szerint éppen későbbi finnugorjaink a Keleti Gravetti műveltségből szakadtak volna ki, és Dél- Oroszország területe az őskőkor végén feltehetően indo-európai törzsekkel volt tele). Világos, hogy az indo-európai törzsek nem egyetlen alkalommal vonultak Kelet felé, sőt az is lehetséges — amenyiben a cromagnoni fajtajellegek hordozói lennének, hogy igen korán egészen Kína határáig eljutottak. Például az orosz erdősávba két úton juthattak el: a jég visszahúzódásával az állatokat követő vadásznemzetségek északi vándorlásával, illetőleg a tardenoisi vadászok Volga felé irányuló mozgásával (később természetesen a fatjanovoiakkal stb). Ez robbanthatta szét a hosszan elterülő szvidéri műveltség csoportjait, amelyek északi irányban tértek ki a támadás elől, nyilván már mint külön-külön nyelvi csoportok. Ez nagyjából i.e. 5000—4000 táján történhetett. Feltehetőleg a Keleti-Gravetti műveltségnek hordozói közt is túlnyomó számban voltak az indo-európaiak (késői jégkor, i.e. 10 000 körül), s az az ága, amelyik a szvidéri területekre vonult, alkotta volna az uráli népet (erről már szó volt előbb), s így természetesen „hozott magával valamit” a szomszédoktól, 1045
