Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 12. szám - SZOCIOGRÁFIA - Pósfai János: Kétnyelvű Muravidék
Ivanecz István egy nyalábnyi könyvvel tér vissza hozzánk az egyik tanterembe. Ajándéknak szánja. Alkalmasint viszonozzuk majd e kedvességet. Aztán egy kis sétára hív bennünket a gabonaérlelő nyárban. A mamüború kollégáknak akar talán meglepetést okozni, amikor egy kis idő múlva megállunk. ,„Az ott már Magyarország” — mutat át a kukoricaföldön, majd hozzánk fordulva derűvel folytatja: — „Innen-onnan a ti éberségetekre van bízva a határ, mert mi felszámoltuk itt az őrsöt. Az épületeket megvásárolta egy volt határőr, aki díszmadarakat szaporít bennük. Egyébként így kellene elbánni minden laktanyával, katonai objektummal a világon.” Nevetünk. Kondi S Joze, maribori volt partizán is egyetértőén helyesel. Derülnek a muraszombati, göntérhézi pedagógusok is. Bennem felidéződnek az ötvenes évek határ villongásai is, de nem hozom szóba. Milyen jó, hogy olyan messze vagyunk már tőle. A NÉPI MÜEMLÉKHARANGLAB ÉS AZ OJ TEMPLOM GÖNTÉRHAZAN Délután a lendvai hegyen találkozunk újra, addig még van néhány óránk, hogy körülnézzünk a faluban. Él itt egy szlovén kislány, akiről jóformán semmit nem tud a világ, ő sokkal többet a világról. Szüleivel, ha Magyarországra jönnek, nem kell tolmácsot fogadniuk. Bemanda tökéletesen beszél magyarul, a körzeti magyar nyelvi vetélkedőn első helyezést ért el. Édesanyja, aki ugyan töri a nyelvünket, de mindent ért, ugyancsak meglepődik, amikor megtudja, hogy Magyarországról jöttünk és a kislányával szeretnénk találkozni. — Tito születésnapja van ma, valamelyik faluba ment szavalni — adja tudtunkra. Ennek köszönhető aztán, hogy alig egy óra alatt két-három falut is körbe-aiutózunfc, mire Bemardára ráakadunk. Szép, nyúlánk kislány Vuőko Bemanda. — Olyan faluban lakunk, ahol mindenki beszél magyarul — hárítja el kedvesen 1029
