Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 11. szám - TANULMÁNY - Zalán Tibor: Arctalan nemzedék
A költő is csak egy rendet tétélez a lehetséges sok közül, pontosabban a lehetetlen sokból. Mint bárki más. Egyre kevesebb jogot adhat az ösztöneinek, a világot értelmével próbálja befogni. Esztétikai hozadéka: nosztalgia a biztonságért. Gyermekkor, nők, táj — már nem mint megtartó, hanem megtartónak hitt élmények szédülnek ki a világképből. Kérdés: minden út egyforma, csak az indulásnál vagyunk különbözőek, vagy mindannyian egyformák vagyunk, csak útjaink különböznek? Ennek a nemzedéknek nincsenek a jövőre vonatkozó jóslatai. Prekoncepciói sem lehetnek. Még azok sem. d) Groteszk és ellen-groteszk Az elértéktelenedés viszont egyértelmű folyamat. Amennyiben ezit az egyértelműséget mégsem tesszük társadalmi tudatunkban (társadalmunk tudatában?) egyértelművé, önmagunkkal hasonulunk meg. Tudjuk és nem mondjuk. Ez groteszk. A legfiatalabb .költészet jó része él a groteszk nyújtotta lehetőségekkel alkotói módszerében. Valóságfeltáró szerepük, aktuál töltetük vitathatatlanul a leg-kor-sze- rűbb az ilyen műveknek. A szerző távolsága anyagától, humor, szellemesség; eddigi hiányok látszódnak megszűnni a magyar költészetben. Előnyük még alkalmasságuk a deheroizmusra, s a közvetlenebb hatás. Az „arctalan” költők másik része azonban nem így gondolja. Azzal érvelitek, hogy az értéknek vélt (kikiáltott) nem-érték leleplezésével még nem teremtürvk helyette másikat. Természetesen, ennek megfelelően szerintük a groteszk nem tud (vagy csak nagyon ritkán) jelentőssé válni esztétikailag. Az ő módszerük az ellenkező véglet. Az értékét veszített jelenségeket úgy emelik költészetükbe, hogy esztétikai értékké váljanak' ott. Azaz, ismét értéket kapnak — ha más szinten is. „Értékcirkuláció.” Egyszerűnek tűnik mindkét módszer, valójában pedig roppant bonyolult, körülírást és pontosítást igényel. Itt ennek nem tudunk eleget tenni. EPILÓGUS Munkám egyetlen „arctalant” nem említ név szerint. Történt így nem csak az esszé jellege miatt, de abból a meggondolásból, hogy az „arctalanok” ügye ezzel az írással sem más, sem jobb nem lehet. Ilyen irodalmi bizonytalanságban, a kiválasztás (válogatás) ilyen mélypontja mellett mindig lesz „arctalan nemzedék”. Célom az volt, valamit felmutassak értékeikből, megkíséreljem helyük és helyzetük felvázolását. Modellt próbáltam adni, mely, ha sikerült megragadnom vele és általa a lényeget, érzésem és félelmeim szerint még sokáig érvényes lehet irodalmunkban, életünkben. Zalán Tibor kérdésfelvetése, megközelítésmódja számos igen fontos, mert belső indítékú szempontot ad a pályakezdő, fiatalább írónemzedék helyzetének, lehetőségeinek elemzéséhez, lényeges, gyakran figyelmen kívül hagyott mozzanatokra hívja fel a figyelmet. Egyes megfogalmazásai, megállapításai nyilván vitathatók, vitatandók; e kérdéseket illetően igen különböző nézetek fogalmazódhatnak meg. Miután az Életünk e nemzedék művészi kibontakozását eddig is igyekezett segíteni, örömmel adna helyt olyan vitacikkeknek, melyek a szerző okfejtéséhez a továbbgondolás igényével kapcsolódnának. Szerkesztőség 968
