Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 11. szám - TANULMÁNY - Zalán Tibor: Arctalan nemzedék

Minőségi antológiákra lenne szüksége ennek a nemzedéknek. Minőségi antológián azt, a benne résztvevők közös megegyezése útján született, összeállítást értem, melynek központi ideája a minőség, valamint csakúgy a minőség a feltétele a részvételnek, a szerkesztésnek, a kiadásnak. Ez esetben annak a helyzetnek a megteremtésével kerülnénk szembe, amikor ez a nemzedék is fel tudna mutatni valamilyen egységes, és mindenképpen karakteres értékhalmazt, ezáltal összehasonlíthatóvá, összemérhetővé tenné művészetét az előtte járókéval.

A szervezkedésnek (szerveződésnek) itt felmutatott variációja nyilván kiadói értetlenségbe ütköznék. Mégis, néhány kísérletet kockázat nélkül megengedhetne magának bármelyik kiadónk. Bár, ha a Fiatal írók József Attila Köre Akár a szarva-' sok... című antológiájának kudarcára gondolunk, semmilyen biztatásunk nem lehet ebben a patt-helyzetben a legfiatalabb költészet számára.

AZ ANGYAL VETKÖZTETÉSE

Igazságtalanok lennénk azonban, ha csak az egyik oldalát vizsgálnánk meg a jelenségnek. Elemeztük az illetékesek reakcióit, tagadhatatlanul az „arctalanok” szemszögéből (is) nézve a tényeket, de egyedül azok figyelembe vétele irészigazságokhoz vezetne.

Előállott a helyzet, amikor, akaratunktól és szándékunktól eltérően, olyan kép rajzolódik elénk erről a generációról, eddigi vizsgálódásainkból legalábbis ez derülhet ki, mintha csupa angyaliból, zseniből és becsületlovagból verbuválódtak volna össze rendezetlen sorai. Holott ez közel sincs így.

A nemzedéknek (tételezzük, hogy majd azzá kényszerül kinőni magát, ezért mellőzzük az aposztrofálást) ugyancsak súlyos tehertétele az a dilettánsokiból és epigoncxk- ból összemosódott réteg, mely szívósságával, szerencsével avagy ismeretséggel tartósan hozzá tud tapadni, ha nem is mellette, de a közelében lavírozok, ily módon hitelét és tisztességét rontja mások előtt. Éppen ezért, amikor magát az „arctalan” nemzedéket vizsgáljuk, bizonyos megszorításokkal élünk ismét. Mivel ennek a korosztálynak a legjobbjait még hivatalosan nem „avatták” költőkké, le kell szögeznünk, hogy az „arctalan” nemzedék terminuson nem dilettánsok és tehetségek valamilyen arányú keverékét értjük, hanem a legfiatalabb, minőséget jelentő, értéket előállító költők csoportját. (A csoportot természetesen tágadban értelmezzük, nem pedig a kör, műhely szinonimájaként.)

Az előbbi fejtegetésekhez annyit kell hozzátennünk, hogy a jelenség (költők-di- lettánsok együtt) a „felnőtt költők” társadalmát is sújtja, amint-hogy a legtöbb itt fejtegetett kérdés és ellentmondás. Mégsem tekintem a fiatal költők közösségét az idősebb egy korai változatának, lévén hogy előző még megmenthető, változtatható.

Vizsgálódásaink tehát kiterjednek (1) e költészet képviselőire, (2) e költészet lehetséges irodalomtörténeti helyére, s mindenekelőtt (3) e költészet jellegére (a: a közös jegyek hiánya; b: műveltség, műveltségélmény; c: a bizonytalanság, mint morális érték; d: groteszk és ellen-groteszk).

1. Az „arctalan" költészet képviselői

Életkor szerinti különbségtétel vagy azonosítás lehetetlen. A tizenöt évles koravén tehetségektől a megkésett harmincasokig mindenki jelen tud lenni, és jelen is van. Természetesen az arctalanság szintjén.

Sokkal jellemzőbb, bármilyen meglepőnek tűnik, földrajzi elhelyezkedésük. Lakhelyük, tartózkodási helyük meghatározó tud lenni költészetükben is.

Értsük ezen azt, hogy van vidéki és van fővárosi költészet? Igen. S kell is értenünk, de, s ez nagyon lényeges lenne, nem értékként kell értelmeznünk.

963