Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 1. szám - Bella István: Szomorú szavak N. N.-nek (vers)
BELLA ISTVÁN Szomorú szavak N. N.-nek 1. Amikor még élt Az a két táska a szemed alatt... Mit kuporgathatsz? Van-fényt? Nincs-könnyet? Szaharaszökőkutakat ? Virágmagvat szűkös időknek? Hiszem inkább: a violák havak idején ideszöknek arca gyopárosai alá — veszésül láncnak, bikacsöknek. Simái? Hát sírj! S ha nem tudsz sími, majd sírok én. Azt kell kinyírni, ki árva, árva, árva, árva, — s géppisztoly tőgye, tankok csánkja műholdak hasa alatt játszva ül a föld fölkavart porában — s nincs anyja sírni, hazavinni. 2. A sírnál Hát elkezdtél élni, Pista. De a rigók elhallgattak körötted, de a nyárfa elvillámlott nyárdörögve, s már nem égyenesedik soha vissza. De mit tekereg szíved körül a kötél, s miért tűröd, hogy deszkádhoz dörgölődzzön? Hát minden ember annyit ér, amennyit kiszorít a földből? „Aludj, repülj és nyughass” — üzente néhai rokonod egykor Hispániából az iszkázi táltos tüzes nyelvén: lángolj! „Ó, a tenger is meghal.” Tente, tente. 3
