Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 1. szám - TANULMÁNY - László Gyula: "De sacrae Coronae Regni Hungariae..."
Mindenesetre tág tere nyílik a közeljövőben e sokszor és joggal hiányolt alaposabb, korszerűbb vizsgálatoknak, melyek remélhetőleg sok mindent tisztáznak majd. Ennek lehetővé tétele — mind a hazai, mind a nemzetközi szaktudomány számára — most már rajtunk áll magyarokon, a magyar szakember-társadalmon. Minden további kutatás alapja, hogy legelőször is készüljön a tárgyakról tüzetes állagleírás- és publikáció a lehető legrészletesebb, korszerű fénykép- és rajzdokumentációval. Ezt követnék értelemszerűen a megfelelő anyagvizsgálatok, amiket akkor lehet és kell majd elvégezni, amikor az ezzel kapcsolatos reális kérdések felvetődnek, amikor világossá válik, hogy mit kívánunk egyáltalán eldönteni, milyen kérdésekre várunk választ ezektől a vizsgálatoktól. Mert én azt nem hiszem és nem is állítom, hogy a tárgyaknak minden történeti, jelvény-eszme- és művelődéstörténeti prekoncepcióitól független fizikai, vagy technikai vizsgálata minden kérdést megold, de hogy innen kell kiindulni, arról meg vagyok győződve. Visszatérve egy pillanatra az azonosítás nehézségeire. Azt hiszem, egyértelműen leszögezhetjük — teljes bizonyossággal az igazi jelvények tértek haza. Leszögezhetjük. A vizsgálatok ezt egyértelműen igazolják, de egyébként is ilyenfajta gyanúsítás az amerikai féllel kapcsolatban fel sem merülhet. Ugyanakkor azt is teljes mértékben megértem, hogy ez a kérdés a sokfelé látható, rossz minőségű másolatok pszichózisában, olykor még szakmai körökben is felmerül. Tőlem is megkérdezték többen, hogy „Tényleg ez az?” Az, mondtam, bárcsak mindenben ilyen bizonyosak lennénk. Mikor és hogyan folyt le a szakmai átvétel? 1977. november 16-án értesültem arról, hogy Szvetnik Joachim ötvösrestaurátorral utazunk és állagleltárt fogunk felvenni. Pontosabban az amerikai fél már korábban elkészíti azt, s annak alapján fogjuk együtt megvizsgálni a tárgyakat. Voltak ezen kívül bizonyos apróbb, nem is mondanám, hogy javítási, inkább kezelési problémák is. Két gyöngyszem eredeti helyéről levált, továbbá levált egy kis csüngő a jogarról, ezek visszahelyezéséhez ötvösrestaurátor asszisztenciája volt szükséges. Az amerikaiak a jelvényeket lehetőleg ép állapotban kívánták átadni, s az ünnepélyes átadás körülményei is megkívánták, hogy ezeket a — restaurálásnak nem tekinthető, az állagba be nem avatkozó — apróbb kezeléseket elvégezzük, ami a helyszínen meg is történt. Sőt egy csúcsdísz elveszett gyöngyszemét — a magyar delegáció beleegyezésével — az amerikai kiküldöttek személyes ajándékként pótoltak. Az amerikaiak november 29-ére készítették el az állagleltárt, aminek alapján hozzá kezdhettünk a munkához. Az utazásra tehát egy hónap múlva került sor. Kik voltak jelen az aktusnál? Az amerikai kormány a washingtoni National Gallery of Art-ot bízta meg a szakmai lebonyolítással. Jelen volt a restaurátor-osztály vezetője, maga is ötvösrestaurátor, egy textilrestaurátor, valamint a National Gallery fényképésze, továbbá tanácsadói státusban a már többször említett Kelleher professzor, aki egyébként Princefon-ban él és nyugdíjas. Ketten vettek részt a Külügyminisztériumból, és tekintve, hogy Fort Knox, az amerikai kincstár, ahol dolgoztunk, a Pénzügyminisztériumhoz tartozik, jelen volt a pénzügyminiszter képviseletében egy tisztviselőnő és a Pénzverde igazgatónője is. A magyar fél részéről — rajtunk kívül — nagykövetünk és helyettese vett részt a kamra felnyitásának és a tárgyak kiemelésének ünnepélyes eseményén. A tulajdonképpeni munkát a szakmai delegációk a washingtoni magyar nagykövet helyettese, illetve az amerikai Külügyminisztérium magyar referense jelenlétében végezték. 76
