Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 1. szám - TANULMÁNY - László Gyula: "De sacrae Coronae Regni Hungariae..."
püspökségeket is áldásával erősítse. Érdemesítse Őt is arra, hogy királyi diadé- mával izmosítsa, hogy e tisztességre támaszkodva, amit Isten kegyelméből elkezdett, még keményebbre szilárdítsa. Épp ez időben fogadta el Miesko, a lengyelek fejedelme övéivel a keresztény hitet, s a római szék elöljárójához követeket küldve kérte, hogy apostoli áldással támogassák, és királyi diadémával koszorúzzák. Kérésére a pápa rábólintott, s már egy jeles mívű koronát csináltatott, melyet néki áldásával s \a királyi dicső ranggal elküldeni szándékozott. De mivel ismeri az Űr, kik az övéi — hiszen mikor az apostolok kettőt jelöltek ki az apostoli szolgálatra, Mátyást részesítette előnyben s vele töltötte be az apostolok számát —, elhatározta, hogy sokkal inkább választottját, Istvánt ékesíti szerencsésen e világi koronával, majd azután ugyancsak őt díszíti fel még szerencsésebben az örökkévalóval. Tehát a kijelölt napon, melyen a már elkészített koronát a lengyelek fejedelmének kellett volna küldenie, illetve a megelőző éjszakán, a pápának látomásában megjelent Isten küldöttje, és ezt mondta: »Tudd meg, hogy a holnapi napon, \a nap első órájában hozzád ismeretlen nemzet követei jönnek, akik tőled fejedelmüknek az apostoli áldás ajándékával egyetemben királyi koronát követelnek. A koronát hát, melyet csináltattál, fejedelmüknek, miként kérik, eljuttatni ne habozzál. Mert tudd meg, hogy ez néki a dicső királyi ranggal együtt élete érdemeiért jár.» E látomás rendje szerint a következő nap megszabott órájában Aszkrik püspök a pápához ért, a rárótt feladatot bölcsen ellátva, a szent fejedelem viselt dolgait rendben előadva kérte az apostoli széktől az említett kitüntetéseket; kimutatta, hogy méltó ilyen tisztségre s méltóságra, mert Isten segítségével meghódított több nemzetet, s hatalma által sok hitetlent az Űrhoz térített. Ezek hallatára nagyon megörült a római főpap, mindent megadott jóságosán, ahogy kérték. Azonfelül keresztet küldetett a kiálynak, mintegy apostolság jeleként, így szólván: »Én apostoli vagyok, ő viszont méltán Krisztus apostola, ha Krisztus annyi népet térített meg áltála ...« Elhozták hát az apostoli áldás levelét a koronával és a kereszttel együtt, t miközben a püspökök és a papság, az ispánok és a nép egybehangzó magasztalá- sukat fennen kiáltozták, Isten kedvéltjét, István királyt az olajkenettel felkenve a királyi méltóság diadémájával szerencsésen megkoronázták ...” (István király emlékezete. Budapest, 1971. 70—71). Szent István kortánsa a magdéburgi Thietmar püspök is megemlékezik a korona-küldésről. Azt írja, hogy Vajk (a későbbi István király) aki országában püspöki egyházakat épített, „koronát és áldást kapott” (Waic in regno suimet episcopates cathedras faciens, coronam et benedictionem acoepi). Ezt a forrást főként a német kutatók úgy magyarázták, mintha István — hűbérül — III. Ottótól kapta volna a koronát és áldást. A magyar kutatás ezzel szemben szinte egyhangúan a korona pápai adományozását bizonyítja. A régi források kérdőjeleit tudomásul véve, fordítsuk most tekintetünket a koronára. Ebben a formájában első ábrázolása igen kései: II. Mátyás tallérján, 1611-ben találjuk. Mária Terézia egyik képén pedig a bársonypámán pihenő korona keresztje még függőlegesen áll. A koronával foglalkozó történeti művek közül Révay Péter koronaőrnek e kis tanulmány címeként idézett munkája az első (1613), több kiadást ért meg, s a későbbi kiadásaiban észreveszi a görög feliratot és kibetűzi a Constantinosz nevet. Ennék alapján arra gondol, hogy a koronát eredetileg Nagy Konstantin császár küldte volna a pápának, és a pápai kincstárból került volna István királyhoz. Ebben a véleményben egy középkori legendára ismerhetünk, mert a királyi méltóságot közvetlenül Nagy 64
