Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 1. szám - TANULMÁNY - Kőháti Zsolt: Igazságkeresőben (Urbán Ernőről)

helyeztet 19-es mártírkoponyát a homokban — s eszményeiben, életformájában is — megrekedt Pethő kocsijának kereke alá, de nincs számára már segítség. A lenyűgöző befejező képsorban — az átmulatott, dzsentris indulatok, kispolgári kivagyiság újraéledését mint veszélyes tünetet jelző éjszaka után — egyelőre Pethőnek csak az autóját forgatják gépek a föld alá, a megsértett szocialista hagyományok, elvek kiengeszteléseképp, különös katarzist támasztva. „A dörgő talajgyaluk és csikorgó traktorok lankadatlanul túrják, marják, emésztik mögötte a maradék Belső-Ázsiát.”

A regénybe oltott lírai önarckép újabb „nyomozást” hitelesít: a Színe és visszája szálát szövi tovább az Írott malaszt-ban (1967). A lenini igényt: a párt s a munkás- osztály közvéleményének megteremtését kívánta szolgálni vele. „Tombácz Imre ismert színpadi szerző és publicista" hordozza ezúttal Urbán vonásait: „a változás, a rabul ejtett pillanat mániákusának” tekintve magát. Vaskos nyíltsággal keresi Tombácz a tet- veket „a kor gallérja alatt”, tudván ugyan: „sodra teszi a folyót, nem a tetején úszó tehénlepény.” (A Menyasszonytánc-ban így hangzott e szólás — szelídebb — változata: „Sodra teszi a folyót, és nem a tökhéj, ami a tetején bukdácsol.”) Erős indulatok munkálnak ekkorra már Urbánban — valamiféle hátránytudat folytán „nagyregény” alkotásának igyekezete is; hatalmas művelődési anyagot sűrít könyvébe. Fodorné Bállá Irén sorsáról van itt szó: „Szent őrült” ő, vagy „szerencsétlen szocialista hitvalló” — a megítélés prizmáját forgatótól függően. Egy kissé modell az a vidéki szociális otthon, ahol Fodorné tevékenykedik, állva a harcot „a Nagy Járási Bugyorban” levőkkel. Ám látnia kell: törvény és jog néha „írott malaszt” az ő — s a hozzá hasonlók — oldalán. Harcában azonban új szövetséges is mutatkozik: a művelt vidéki értelmiségi, aki a régi típusú hatalomfelfogás levitézlő képviselőitől megundorodik. Megyei PB-ülést helyez a regény tengelyébe Urbán, előlegezve a párt közvetlen társadalomalakító szerepét dramaturgiai elvvé tevő drámairodalom új vonulatát.

1956 után a nagyvilágra is pillantást vet Urbán Ernő. Útirajzai a „mindenütt otthon” Váci Mihály-i szocialista internacionalizmusával rokon szelleműek. S ez a mindenütt — Mongóliában, Kínában, Lengyelországban, Algériában — való otthonosság a hazai nyomoknak mindenütt való kutatását is jelenti. Megrendítően tanúsítja ezt 1962 őszén kelt kínai útinaplójának részlete: „Félrehúztam a függönyt, kinéztem, s abban a szempillantásban otthon is voltam. Fűzfákat láttam, egy egész ligetnyi szomorúfüzet. Bokáig vízben álltak, de a lenyugvó telihold fényében mintha megolvasztott s éppen kihűlő ezüst lett volna ez a víz. Es halott édesanyám hangját is hallani véltem. A gyermekkor nyarainak mezítlábas, egy-szál-klott-bugyogós világából kiáltott utánam, ahogy az ebéd utolsó falatját még le se nyelve, a kertek alá, betyárkodni szöktem a füzesbe ,Megint az ördög űz-hajt?’ — pirongatott. — ,Utóbb még elvisz, annyit csavarogsz nekem, te gyerek.” íme, a „metamorphosis urbaniensis” folyamatában az állandóság — az önmagával való lírai azonosulás — ismételt mozzanata,

Készül közben — korántsem hagyatkozó-végrendelkező szándékkal — a leltár: oly módon is, hogy generációjának, politikai osztálysorsainak életútját tekinti át. Siratófal című „levélnovellája” (az Üj Írás 1973. augusztusi számában) a legmegrendítőbb darabja később Világunk varázsa című kötetének (1974).23 „Párhuzamos életrajz” kerekedik ki itt újból: 1945-ös párttagé: Gálé és Kovácsé; a „taccsra tett”, „hithú szocialista balek”-é, illetve a gátlástalan törtetőé. Nyilván: van bőven túlfeszítés ebben az ellen- tétező rajzban, de azonosulást és töretlen továbbhaladást is kifejez a novella vége: Gál egy kommentálatlan — levélrészlete: „Eh, nem is levél ez: jajgatás a saját siratófalamnál! Nem én raktam, de én állok előtte. És nem állnék, átmennék a falon, ha lenne hozzá fizikai erőm. így csak vergődöm, és ha mégis vállalni merem a jövőt, esztelen erőfeszítésemhez a muszáj a motor.”

Nem szavazhatott másképp — Gállal együtt — Urbán: a történelemben élt, annak tanulságait vetette össze szüntelenül a jelennel, s így készítette prognózisait. Egyik legnagyobb utolsó vállalkozása a képernyőről papírra „visszaírt” Eleven történelem volt (megjelent 1975-ben, halála után). Alaptanulsága e művének válasz a Siratófal kínzó kérdéseire is: „Magyarország nem virágesőben, nem harangzúgás közepette és nem is szerencsés átállás folytán, de halált, rettenetét, romokat és sebeket eredményező harc45