Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 6. szám - Páskándi Géza: A Kék fény - avagy a vonatkoztatás lengései (játék)
ANYA (ébredezve): Miért nem engeditek, hogy nézzem, miért? Mit akartok előlem eltitkolni? Mit? (Pi- heg, legyezi magát.) FIŰ: Semmi anyu, semmi. Csak front van, pesti fáradtság, front, pesti fáradtság. (Felsoroló hangon.) ANYA (borzadva méri őket végig, egyenként): Nagyon nyugodtak, na- gyonis hidegvérűek vagytok. LEÁNY (megsimogatva arcát): Miket beszélsz? (Hirtelen ellép) Inkább te vagy ma nagyon különös. ANYA (reménykedve): Ugye nem te voltál, ugye nem? LEÁNY (sikítva): Anyám! ANYA (fiú felé): S te mért hallgatsz, miért? Miért vagy bűn tudatos huszonkét évesen? Miért? A Duna-kor- zón jártál... te is ... a barátoddal találkoztál? Tudja igazolni? FIÜ: Anyu, ha azonnal nem hallgatsz el... (Üvöltve) Millió ember jár a Duna-korzón! BEMONDÖ (kellemes, barátságos): Kedves hallgatóim, most pedig a két szemtanú, a két öregember elbeszéléséből próbáljuk meg összeállítani a gyilkos képzeletbeli arcképét. Fontosnak tartjuk megjegyezni, a tettes éppúgy lehetett férfi, mint nő. Egész pontosan: feltehetően férfi volt, vagy nő. Megvan tehát az első biztos támpont. ANYA (Apához): Megkönnyebbültél, mi? APA: Hogy az a fennvaló! (Felugrik, aztán dühödten csapja magát a fotőjbe.) BEMONDÓ: íme az arc. (Látjuk.) A gyilkos arca. (Megnyugtatóan mondja.) LE ANY: Dehiszen ez nagyonis férfias! FIÜ: Nézd a száját s akkor beszélj! És öregecske is. BEMONDÖ: Ez az arc ugyanazon ráncok egyszerű eltüntetésével vagy enyhítésével válhat fiatalossá, sőt egész gyermekessé is. (Látjuk.) APA: Hát persze! BEMONDÓ: Aztán ismét koros, de legalábbis éltes arccá. (Megtörténik, a kép így marad.) LEÁNY (a fiúhoz): Kedvesem, miért a tarkódat mutatod nekem? (Igyekszik — szinte vérszomjasán — a fiú fejét maga felé csavarni.) FIÜ (durván, erősen ellöki, a leány elterül a szőnyegen): Menj a fenébe! LEÁNY: Ezt megkeserülöd! FIÜ: Nagyonis vérszomjas vagy, nagyonis bosszúállónak nézel ma ki... (Végigméri a lányt a földön.) LEÁNY: Fogjátok már be egyszer a száját! Nem halljátok?! ANYA (Apához): Csak a földet látom, fiacskám. Eddig mindig elém toltad az egész képedet... Nem látom az arcodat hallod? APA: Inkább te tartod nagyonis féloldalasán a fejedet... LEÁNY: Meggyújtok minden villanyt! Látni akarok! A szemetekbe nézni! (Felugrik.) FIŰ (lerántja): Ülj a fenekeden! LEÁNY: Hallottátok, fél? Hallottátok? ANYA: Majd én meggyújtom! Majd meglátom én azt a hideg véreteket! (Felállna, azonban Apa visszanyomja.) APA: Ne hisztizz kérlek, ne hisztizz! Gondoljuk át szép, nyugodtan a dolgokat. ANYA (sikít): Ez a hang! Mi ez? Mit gondoljunk át nyugodtan? Mit? APA (feláll): Hogy... ki gyújtsa meg a villanyt. Majd én meggyújtom. ANYA: Most már azért se! Azért se! (Megragadja a karját.) Nézz inkább a szemembe! Gyere ide a képernyő mellé, tedd e mellé az arc mellé az arcodat! Gyere! LEÁNY: Igen, tegye mindenki a képernyő mellé az arcát! FIŰ: Jól van, kezdjük; menj oda! 488
