Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 6. szám - Páskándi Géza: A Kék fény - avagy a vonatkoztatás lengései (játék)
LEÁNY: Csak ön után, uram! (Viaskodnak.) APA (próbálja vonszolni Anyát): Gyere, tedd oda az arcodat, gyere! ANYA: Segítség! Kést adjatok, kést! BEMONDÖ (szinte nyájasan): Azt hiszem sikerül bevésniük, ezt az arcot, Még itt hagyjuk egy ideig. Hátha némelyek most jönnek a munkából, vagy kint foglalatoskodtak a konyhában s nem láthatják. (Nagyon biztató.) Nyomozzunk együtt! Keressük együtt a gyilkost! (E pillanatban, mintegy állóképszerűen, a szobában ezt láthatjuk: Anya erősen markolja Apa szakállát, Apa pedig Anya haját. Másik kézzel Anya Apa nadrágtartóját húzza, Apa pedig Anya melltartóját. Fiú a leány karját csavarja, Leány pedig a Fiú fülét kapta be. A gyilkos arca a képernyőn.) Jól véssék be ezt az arcot. Jól jegyezzék meg! (Szinte szuggerálja.) E percben élesen megszólal kint a csengő. Összerázkódnak. Lassan eleresztik egymást. Dermedten állnak.) APA: Ki.. . ki ez? Ki lehet ez? ANYA: Ebben az órában . . . LEÁNY (Fiúhoz): Nyiss ajtót. FIÜ: Nyiss te. ANYA: Majd apátok. APA: Miért éppen én? ANYA: Jó majd anyátok, a gyenge nő ... (Indulna.) APA (megembereli magát): Várj! (Indul, felkattint minden villanyt, majd az ajtóhoz lép. Feszült.. .) Ki az? (Apró szünet, hangosabban) Ki az!? Ki van ott?! NAGYBÁCSI (hangja): Én vagyok! Tóni! (Kis csend, az arcokon nagy megkönnyebbülés.) APA: Tónikám! Bácsikám! (Boldogan rántja fel az ajtót. Tóni bácsi jó ötven éves lehet. Lassan indul befelé. A hatalmas képernyőn még mindig ott a gyilkos képe. Tóni bácsi arcának szakasztott mása.) NAGYBÁCSI: Elmenekültem otthonról, (panaszos) mindenki a tévét nézi. Majdnem hajbakaptam miatta. Átmentem a szomszédba, reméltem, ott nem lesz tévézés, de ott is az volt. Aztán egy másikhoz. Ott is. Ugyanott, ugyanúgy, ugyanaz. Mindenütt. Eszembejutott, hogy ti mégis normá- lisabbak vagytok, meg aztán, tévétek sincsen. Legalább lesz egy nyugodt estém. Hát eljöttem. APA: Sajnos, közben mi is vettünk ... És néztük is. (Arra felé bök.) Nagybácsi (közönyös arccal bámul a képernyőre, hangja nyugodt): Ragaszkodtok hozzá? (Odabök.) MIND: Dehogyis! (Szinte versengve kapcsolják ki. Leülnek. Sóhajok.) ANYA: Édes bácsikánk ... (túlcsorduló hála) nem is tudod ipilyen jó, hogy jöttél. Épp a legjobb pillanatban, a legjobb pillanatban! A nyugalmunkat hoztad el. Az életünket mentetted meg. Mentőangyal vagy bácsikánk! (Csókolja, simogatja arcát, minden ráncát külön.) VÉGE
