Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 1. szám - TANULMÁNY - Kőháti Zsolt: Igazságkeresőben (Urbán Ernőről)
mely szerint Urban: „Nem elvont és nem vizionális költő, felszínt észlel és módszere kissé a fotóriporterekéhez hasonlít; a dolgok mélyére aligha akar lehatolni.”6 A háborús jelenhez közvetlenül alig szólt hozzá Urbán, de vannak téveszthe- tetlen utalásai. Szívesen foglalkozik 1941—42-ben a Szovjetunió területén élő rokon- népeinkkel, és borús jövőjük — várhatónak vélt beolvadásuk — rajza után egy kedvezőbb eshetőséget is megkockáztat: „Vagy talán a világégés rajtuk is átcsap és szenvedésektől újjászületve kerülnek ki belőle?”7 Az Ének a Dunakorzón egyik költeményében „Őreinél elesett” zászlós barátját siratja meg, és jellemző, ahogyan a bosszú motívumát, a „gyilkos” megátkozásának kötelező penzumát elkerüli: „Nem bomba ölte, megunta a földet: / csillagnak állt a dunántúli égre.” És valamelyest jelképesnek is fölfogható, ahogyan a kötet verses meséjének, a Hópehely-nek címadó hősnője, Zúzmara király leánya alig győzi az Üveghegy tetején, kunyhóba zártan „szüntelen a megígért / szabadítót várni”, az örök tél átkának elmúltát. Nem túlozta el Urbán Ernő a Horthy-rendszer tagadásában játszott szerepét, de becsületből és becsülettel volt ott ő is „a többi egyetemistával a tüntetők közt a Pe- tőfi-szobornál, illetve egy másik alkalommal Táncsics sírjánál a Kerepesi temetőben”. Kiszakítva magát a háborúból, „szerencsés túlélőiként érte meg a versében vágyott korszakot. A felszabadulás után, a Szabad Föld hasábjain már a sok műfajú Urbánt látjuk viszont. „Kismagyarok rovata” sokszor névtelen meseköltőjeként, mint interjúkészítő riportert, mint folytatásos prózai elbeszélő művek szerzőjét. Gyakorlott stílus és meseszövés jellemzi az ötrészes Szegények igazságá-t, s a 31 folytatásban közölt Hajnalodik-at. Korai vállalkozások ezek a felszabadulást megelőző évtizedek, a múlt s a gyökeresen változó jelen bemutatására. A Szegények igazságában 1914-ig hátrál az író, hogy kellő távlatot teremtsen Majsa Imre pusztai cseléd és hajdani kizsákmányolójával 1945-ben farkasszemet néző földosztó történetéhez. Sajnos: a Tanácsköztársaság korának ábrázolása kimarad az elbeszélésből8; ezt az időszakot hősünk Szovjet-Oroszországban éli át, fogolyként, majd Vorosilov katonájaként. Húsz évnyi ugrással végül a történet a Horthy-korszakból a jelenre vált. A Hajnalodik még nagyobb igényű alkotás: Palkó Józsi mellett, aki „búcsút mondott a bíró istállójának és a maga gazdája lett”, a népből jött értelmiségi, Boda Miklós mérnök útjának rajzával szélesedik a felszabadult haza táblaképe, s megjelennek rajta: „kik fúrják-marják vakondok módjára a fiatal Magyarország gyökerét”? A regény végén a kikovácsolódó nemzeti egység szimbólumaként vonul a tömeg, hogy fát döntsön a híd helyreállításához. (Ekkor még nyoma sincs a prózaíró Urbán hanghordozásában a későbbi erőltetett kedélyességnek.) Urbán nemzedékének elgondolkodtató vonása volt az a hiányos eszmei-ideológiai fölkészültség, amellyel a felszabadulás után munkához látott, s amely persze csak a viszonyokkal nem ismerős, túlzó várakozást lepi meg. Uralkodik ezen a népi írók hatása, a népi orientációnak valamiféle táncsicsi változata. Bár gyermekeknek készült Urbán Mindentudó kicsi könyv-e (1946), benne a szerző mégiscsak gondolatrendszerének enciklopédikus összegezését adta közre. Értékes hagyományokat dolgoz itt föl, ám teljességgel hiányzik a munkásmozgalmi örökség. Történetszemléletét érzékeltesse az alábbi portré: „IV. Béla volt akkor a király. Komoly, szomorkás fiatalember, aki világosan látta, hogy a torzsalkodó, kupeckedő főurak előbb-utóbb veszedelembe döntik szegény Magyarországot.” A marxista gondolkodás csekély nyomát találjuk A magyar nép eredete című, 1949-ben megjelent füzetében, holott kedves témáját kellett volna kritikusan újragondolnia. Nosztalgikus, megszépítő képét adja az „őskommunista társadalominak, mindvégig gúnyosan leckéztetve egy elvont „polgári tudós”-t: „Az őstársadalomban [...] minden épkézláb ember büszke és öntudatos volt. Nem ismert urat és szolgát, nem ismert megalázkodást. (Magunk között legyen mondva: emberiesség szempontjából magasabb fokon állt, mint amilyenen az a polgári tudós hitte magát, aki becsmérlő, fitymáló hangon nyilatkozott róla.)” — Valószínű, hogy ez a tárgyalásmód nem keresztezte az MKP parasztpolitikájának érdekeit, s — egy másik füzetéből idézve — „a kommunisták iránti félelmet 37
