Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 5. szám - SZOCIOGRÁFIA - Kunszabó Ferenc: Betörés

kentő injekcióra, és megértettem, hogy infarktus, de elbódultam újra, és akkor már halottan láttam apámat, kiterítve a fehér vásznon... Mikor anyám látogatni bejött, megkérdeztem, hány éves volt apám, mikor meghalt, de nagyon elkezdett jaj- veszékelni, és abból megértettem, hogy butát szóltam, mert éppen annyi idős volt, mint én akkor. És az jutott eszembe, hogy most már nekem is két nevezetes utazásom van: egy az ifikkel Tápiószelére, egy pedig a mentővel a kórházba... Ezen sokat gondolkoztam, s egyszercsak úgy éreztem, nem adom meg magam! — Három hónapig feküdtem bent, de még fél év múlva sem mertem egyedül elindulni felülvizsgálatra — és látja, ennek már öt éve, és itt vagyok, dolgozom! Elhagytam a negyedik ikszet: túléltem apám korát! És ma már csak néha szúr a szívem, amikor valamin berágom magam műszak alatt, s otthon ingerültebb vagyok, mint okkal lehetnék — de olyankor észreveszem gyermekeim csodálkozó tekintetét, és elmoso- lyodok, és már nem is bizsereg a szívem, mert azt gondolom magamban: Nem tudjátok; de ne is tudjátok meg, soha!... Beszólni nekik ezekről? Nem szoktam. Bár lehet, hogy nincsen igazam, mert mondani kéne, a rosszat is.”

Ebből az életsorsból, amit itt két részletben közöltem, még tavaly nyáron portrét írtam az Élet és Irodalom számára. A szerkesztőség augusztus hetedikére tűzte ki a közlést, de aztán, mert közben egy riportot is beadtam, azt jelentették meg a kijelölt időpontban, aktualitása miatt, ezt pedig három héttel később, augusztus huszonnyolcadikén. Azon a napon, amikor Mizsei János, a portré alanya, jászberényi agrárproletár születés, a Hűtőgépgyár többszörösen kitüntetett dolgozója kora reggel, műszakkezdéskor összeesett, és néhány óra múlva a kórházban kiszenvedett.

Ez véletlen egybeesés, természetesen. Az azonban nem, hogy Kiváló Dolgozó volt, kiváló gyermek, testvér, férj és apa — s így, együtt tipikus az élete népének sorsára, legújabbkori sorsfordulóira. Mondom: az élete tipikus példázat, nem a halála. Mert a jász élni fog tovább, az új feltételek között, az új kor követelményei szerint — de maradjon velünk Mizsei János, meg a Mizsei Jánosok emlékezete.

429