Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 1. szám - Czakó Gábor: Fejezet a Várkonyi Krónikából, melyben a kultúrház szomorú igazgatója a nemlét bugyrába merül (elbeszélés)
hogy az új mesterségét is megunhatja), és fölöttébb élvezte aZ apró (jövedelmező) sza'kmai csalásokat. Koporsókészítésnél az ember lelkiismeretfurdalás nélkül ügyeskedhet, mivel a koporsóra elsősorban a hozzátartozóknak van szükségük, amíg sírdogálnak szépen dobozolt hozzátartozójuk mellett, s fölvágnak, hogy mennyivel szebbet, drágábbat vettek a szomszédnál. A halottnak se teste, se lelke nem értékeli az efféle hívságos, földi szempontokat. A lélek elszállni, a test enyészni kíván, egyik se kérdezi, hogy a csapok-eresztékek-nutok-enyve- zés-szögelés tökéletes-e. Annak lássék, amíg a koporsót le nem eresztik. (Egy kicsit mindig hintázik a köteleken, akár egy bölcső.) A vasrámás ablakon nem szivárogtak ki a sültrealista gondolatok, tehát az igazgató irigyelte Nyakafuccs asztalos fütyörészését, szakszerű mozdulatait, az enyves ecset megfontolt húzásait: sitty-sutty, sárgán ragyog az enyv a fehér deszkán, és egyáltalán nem sejtette, hogy egy csöppel se ken rá többet, mint amennyivel a temetőig kibírja a mű, s a gondosság látszatát épp az kelti, hogy leszedni kívánja az enyvet onnan, ahová túl sok (elegendő) jutott. Irigysége annyiban jogos volt, amennyiben Nyakafuccs asztalos pontosan tudván, hogy éppen kontár munkát végez, látta magát keze munkájának tükrében, míg az igazgatón asszonyával szembeni durvasága fikarcnyit sem segített, hisz mihelyst kiejtette száján azt a bizonyos mondatot, nyomban meglépelt a következmények elől: nem lévén mersze műve tükrébe tekinteni. — Kipi köp. — A kis Olgi ballagott a murvával fölszórt lugasban az utcaajtó felé. (Olga asszony választotta a házat, miközben a tavaszra gondolt, amikor kék, esetleg türkizzöld ruhában tündöklik majd a lángbaborult rózsa- lugasban.) Az igazgató leánya után csörtetett a babkarók között. (A bab száraz indái akár a lábbilincsek.) Az utcán érte utol. Kézenfogta. — Anyutól kaptam egy nyaklevest — nyafogott Olgi. Kerek, barna szemében nedves fény. — Sírtál? — ö sírt. Az igazgató zsigerei összerándultak. Haza kell menni, és kiengesztelni Olgát! A kislány megtorpant, ujjacSkái meglazultak, hogy elereszthessék. A gyerekekben még működik az a készség, amely nem kíván látszatokat (például szavakat) valaminek a megértéséhez. No, nem! Az, aki visszamenne, az nem ő lenne, hanem az, aki mostanáig hányódott idegen akaratok szerint az ő bőrében. Egyszerűbben; helyette nem létezett. A tett a nemlét ellenszere! Az a pó- kos mondat az imént cselekvés volt! Változtatás! Forradalom! Maradni (tovább bandukolni Olgika mellett) nyilvánvaló mulasztás, viszont leborulni a tükör és Olga közé, bocsánatáért esedezni Tett! Munka! Joule-ban, szívritmus és vércu- korszint-változásban mérhető munka. A hallgatást tetté avatja tán, ha az ember másról hallgat mint azelőtt? Rebellis hevületét nem elégítette ki, hogy mulasztással folytassa forradalmát, hisz akkor Olga elleni lázadásának végpontja belefeküdni Nyakafuccs Guti koporsójába ... A kislány várta egy darabig apja véleményét. Semmi. Az igazgató födetlen fején a ritka, ősz haj meglapult a szélben. Csonka Guti Dezső a kultúrházban serénykedett. Izzadt, magyarázott, rohangált, mivel egyszerre három vártán kellett helytállnia. Pannit és Mónikát a fonák pörgetés rejtelmeibe igyekezett beavatni a nagyteremben, a tevehátú ping-pongasztal mellett (nyáron sajnos kintfelejtődött szegény az udvaron [a múlt nyáron is. . .]). A hátsó verandán Nyakafuccs asztalos kisebbik, valamint Juhász Gaál nagyobbik fiának magyarázta, miként kellene egy vascső végére 31
