Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 4. szám - SZOCIOGRÁFIA - Thiery Árpád: Gyötrelmes arcom

tóig. Egy elbukott forradalomban az ember emelt fővel döglik meg. Ha szerencséje van, újra is kezdiheti.

A szocializmus lenini eszméje aligha mérhet fájdalmasabb csapást önmagára, mint ami az ötvenes évek elején történt. Méltatlan volt az eszméhez és az emberi nemhez. Szigora nem népszigor volt, hanem félelmet és gyűlöletet keltő kegyetlenség, önpusztítás. Azon a reggelen világossá vált előttem: a származás csak a népképviselet jogosságét jelenti, nem pedig eleve elrendelt és vdsszavonhatalan hatalmat. Hiába van származási előny, ha kipusztul az ellenvélemény, a demokráciának nyoma sem található, a beosztottak hódolók módjára a földig hajolnak, hízelegnek és megalázkodnak. Az ilyen hatalomtól elfordulnak az emberek. Származásra való tekintet nélkül.

Azon a reggelen értettem meg, hogy a néphatalom mennyire nem csupán eszme és ige. Értelme, életképessége, igazsága ott válik valósággá, ahol minden nap megmutatja magát az embereknek. Ahol a fundamentuma van. Mert a fent és a lent elválaszthatatlan egységben működik. S azt is megértettem, hogy ebben a dialektikus egységben nem azonos a két elem fajsúlya. A csúcson eltorzult hatalom előbb-utóbb szükségképpen megbukik, és elvtelen kiszolgálóit is magával ráintjaL De a jó és értelmes hatalom is eltorzulhat — lent. A legnemesebb társadalmi célok is eltorzulhatnak a pöffeszkedő hivatalnokok, a régi urakat utánzó basák, hatáskörüket kihasználó kiskirályok, az értelmes irányításra és döntésre alkalmatlan vezetők kezében. Mennyit ártanak az ilyenek az eszmének és a hatalomnak! Gondolnak erre?

*

A hetvenes évek közepén tesztelt középiskolás diákok válaszai közül négyet külön kijegyeztem és félretettem. [A többi kérdőívet az adott szónak megfelelően megsemmisítettem.] íme a négy kijegyzett válasz.

— Az igazság nem egyenlő a hatalmi kinyilatkoztatással.

— A társadalomtól kapott hatalom sokkal nagyobb felelősséggel jár, mint amit kinevezés útján adnak.

— A hatalom alkalom a visszaélésre.

— A hatalomnak a történelem során rengeteg áldozata volt. Gondolok az ink- vizíóna. Vagy a Veszprémből gályarabságra hurcolt kálvinista prédikátorra, Bátor- keszi Istvánra. Vagy a második világháború alatt a zsidók gázkamrában való elégetésére. Vagy a háborúk hősi halottaira. A bombatámadások halottaira. Az én nagypapámat is a bomba ütötte agyon. És a sok ártatlanul elítélt ember!

Sokáig említést se tettem ezekről a kérdőívekről. Kényes kérdés ez itt, gondoltam magamban, ahol a hatalomnak sajátos tradíciói vannak.

Két év után, vagy valamivel később mégis szóbahoztam.

Akinek elmondtam: régi társamnak nevezhetem, hisz több mint húsz éve ismerjük egymást. Abból az időből, amit a politikai konszolidáció első lépéseinek nevezünk. Míg Veszprémben éltem, barátok ugyan nem voltunk, de cimborák és eszmetársak igen, akik jól érezték magukat egymás társaságában. Ügy emlékeztem: abban az időben vidám életű, puritán fiatalember volt.

Annyi év után természetesen sok minden megváltozott.

A találkozást hetekkel korábban megbeszéltük, mint a tárgyaló felek. A délelőttöt munkával töltöttük. Feladatom szerint kérdéseket tettem föl, ő pedig statisztikák és határozatok segítségével válaszolt. Gyanakvás nélkül kérdezgettem, időnként át-átlépve a témánk fölött, de a régi hangulatok felidézése nem sikerült. Az első óra után már nem is törekedtem erre.

Délután, befejezve a reggel óta tartó irodai beszélgetést, kisétáltunk a Benedek- hegy sziklái alá, a volt szent Katalin városrészbe, ahol hajdan a domonkosrendi szerzetesek kolostora állt. E kolostorban élt Margit is, IV. Béla leánya.

A füstös, ködös délután nem volt éppen a legmegfelelőbb, a keskeny, köves utcák mégis a régi napokat idézték föl bennem.

351