Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 4. szám - SZOCIOGRÁFIA - Thiery Árpád: Gyötrelmes arcom
életében a sóik között ez okozta a legnagyobb lelki sérülést. Nem tudta kiheverni. Ügy halt meg, hogy soha többé nem láthatta a szülővárosát, csak az anyja nem túl gyakori leveleiből értesült arról, hogy mi történik Temesváron. Mindünk családja kapott komoly sérüléseket. K. Béla családja kapta a leghatalmasabbat. Az ország is kapott, vele mi is. Nagyokat, de akkor nem tulajdonítottunk ennek nagy jelentőséget, hiszen más foglalt le bennünket, amit B. András úgy fogalmazott meg: — Ritka szerencsés emberek vagyunk, hogy részesei lehetünk egy ország teljesen új felépítésének és a világforradalomnak. Hamarosan szétváltak az útjaink. K. Béla egy textilipari vállalathoz került. B. András az államvédelemhez. Időnként összetalálkoztunk. Előfordult, hogy előre mgbeszéltük, de már többnyire csak véletlenül találkoztunk. Hárman együtt, nagyon ritkán. K. Bélával a futballmeccseken. B. Andrással vendéglőkben, rumivással töltve az időt. A hosszú séták idejének befellegzett. ök ketten ezerkilencszázötvenegyben egyszer külön is találkoztak, furcsa körülmények között. Az államvédelmi hatóságon. Mint utólag megtudtam, K. Béla többször is bent járt az osztrák követségen. Egy amstetteni osztrák házaspár címe és kiléte után kutatott, akik őt a meghurcoltatás idején szorult helyzetében megsegítették. A „vasfüggöny” éveiben nem vették jó néven az ilyen látogatásokat. Abban az időben ajánlatos volt a nyugati országok követségeit elkerülni. Ez volt az igazi ok? Vagy más? K. Bélát beidézték. Fél napot töltött az államvédelemnél. Pontosabban egy délutánt, estét és fél éjszakát. Részletekről nem sokat tudok. Béla éveken át hallgatott előttem az esetről., ötvenhat nyarán említette föl részegen, sírógörcsös állapotban. Néhány hónappal később disszidált. Ügy tudom: Boston környékén él. B. Andrással csak egyszer beszélhettem K. Béla kihallgatásáról. — Honnan tudod? — meredt rám szokásos fürkésző s elégedetlen nézésével. Nem akartam elárulná a barátomat. — Tőle? — sürgetett B. András. Nem válaszoltam. — Csodálkoznék, ha eddig elhalgatta volna előtted — mondta fáradtan s hirtelen meg is öregedve. — Majd egyszer, ha megint nyugodt lesz a helyzet, ha letörtük ezeknek a hőbörgő értelmiségieknek a szarvát, akkor mindent el fogok mondani neked. Mindent, ahogy megtörtént. Semmit se fogok elhallgatni vagy kiszínezni. Még abban az évben vidékre költözött, ott is telepedett le. Késeibb még egyszer találkoztunk. Nem mondott el mindent. Nyilván szégyellte előttem. Égette az emlék. A kihallgatást ő vezette. Időnként rövidebb-hosszabb időre átment a szomszéd szobába, miközben a munkatársai hatalmas pofonokat osztogattak a szerencsétlen K. Bélának. Gumibottal verték a hátát, a talpát. Felzavarták az iratszekrény tetejére. Oly közel volt a plafon, hogy nem tudott kiegyenesedni. Ott kuporgott nyomorultul, meggörnyedve, majd egy verseskönyvet adtak föl neki, hogy „ne unatkozzon” és szavalásával a nyomozókat szórakoztassa. A kihallgatás során tisztázódott az is, hogy mi a tét: a hatóság eltekint az osztrák követséggel való bűnös kapcsolatért járó megtorlástól, ha vállalja, hogy beszervezik az „információs” hálózatba. K. Bélát éjjel fél háromkor testileg-lelkileg meggyötörve engedték ki a hátsó kapun. Mind a kettő a barátom volt. Mind a kettő a néphatalom lelkes és hű embere volt. 1956. október utolsó napjának reggelén, amikor felébredtem és kinéztem az utcáira, arra gondoltam: így fest tizenegy év után egy győztes forradalom fővárosa, és ilyen hangulatban ácsorog az ablaknál ennek a győztes forradalomnak az aktivistája. Szomorúan tébláboltam az ablakban, mint akit mindenéből kifosztottak s éreztem: bármilyen jól is alakul majd a jövőm, az már soha nem lesz, ami volt. Hiába kérdeztem magamtól, hogy hol történt a tévedés? A hiba? A bűn? S miért éreztem úgy, hogy bárcsak születtem volna sokkal korábban, és együtt harcolhattam volna a régiekkel a forradalomért és az igazságért, minthogy szerencsésen beleszülettem a győzelembe. Azon a reggelen bárkivel szívesen helyet cseréltem volna, Röbespierre-től Korvin Qt350