Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 4. szám - SZOCIOGRÁFIA - Thiery Árpád: Gyötrelmes arcom

A hatalom az emberiség örök rögeszméje és keresztje.

A hetvenes évek közepén tesztlapok segítségével kikérdeztem egy középiskola elsőosztályos tanulóit a hatalomról: erről alkotott fogalmaikról és véleményükről. Arra a kérdésre, hogy „mi a hatalom” — harminchárom diák döntő többségben a következő válaszokat adta: „uralkodás a többi ember fölött”, „a beosztottak fékentartása”, „elnyomás”, „a javak elosztása”, „sokan visszaélnek vele”.

A válaszokban mégcsak említés sem történt a hatalom valóságos értelméről és szerepéről. A figyelmeztető tanulságot leszűrtem ezekből a kérdőívekből: a hatalom kérdéseiben nem áll valami jól az emberiség. Megoldhatatlan helyzeteket idéz elő. Az ember a hatalom segítségével teremti meg maga körül a rendet, biztosítja a szervezettséget, szolgálja a haladást a közösség fejlődését, de visszaélve a hatalommal gyűlöletet szít, jó kezdeményezéseket nyomhat el, az igazságot eltiporhatja, félrevezetheti a tömeget, felszabadíthatja az emberi jellem aljasságait. Végső soron romba dönthet maga körül mindent. Álátemetve önmagát is.

A világméretű hatalom szükségképpen elidegenedik, hisz ilyen méretben törvényszerűen megváltoznak a kulcskérdések. Több azonos, vagy hasonló erejű hatalom egyidejű jelenléte kényes és bonyolult helyzet. Míg az egyik a tartósság érdekében egyensúlyra törekszik, a másik a saját jövője érdekében az egyensúly felborításán munkálkodhatok. Ez a vetélkedés elősegítheti az új hatalmak keletkezését. A hatalom világméretekben más jellegzetességeket vesz föl. Az emberiség és a saját sorsáért érzett felelősség szüntelenül fokozódik, s miután már kinőtte magából a hatalom megszerzésének idején még természetes vonásokat — mint önfeláldozás, puritánság, dinamika, rögtönzés, ösztönös dialektika, nemes elszántság, a tiszta igazság szolgálata — már kevésbé érvényesül a személyes ambició, és kisebb a jellem meghatározó szerepe. Noha a hatalom képviselete a legtöbb esetben személyes, ez a személyesség azonban a törvényhozó testületek, érdekcsoportok és az irányító közösségek szolgálatában áll. Korunkban a hatalom megszemélyesítése sokat veszített a jelentőségéből. Dr. Salvador Allende kevéssel elnöki beiktatása után adott interjújában ezt mondta: „A társadalmi mozgalom nem tűnik el azért, mert egy vezető eltűnik. Késleltethető, elodázható, de végső soron nem állhat meg. Chile esetében, ha engem meggyilkolnak, a nép folytatja útját, azzal a különbséggel, hogy a dolgok talán sokkal nehezebbek lesznek, sokkal hevesebbek, mert a tömegek nagyon világos, objektív leckét kaptak abból, hogy ezek az emberek nem riadnak vissza semmitől. Én számolok ezzel a a lehetőséggel, nem kínálom föl magam, nem könnyíteni meg, de nem is élek abban a rettegésben, hogy bekövetkezhet.” Bekövetkezett.

A hatalom életképessége, tartóssága a fundamentumtól és a háttértől függ. A többség fogalma azonban nem kizárólag többségi nópszavazatot jelent. Helyettesítheti — és helyettesíti — például a pénz. A fegyver. A hazugság. A demagógia. Vagy más.

Az emberi együttéléssel egyidős felismerés, hogy a hatalom kulcskérdése: milyen közösséget szolgál? Ez határozza meg az értelmét és az érdekeit. Emellett természetesen még számos lényegbevágó és izgalmas gyakorlati kérdésre kell válaszolni. Tankönyvi bekezdés, vastag betűkkel szedve, de egyetlen hatalom se maradhat adós a következő kérdések megválaszolásával. Milyenek a tulajdonviszonyok? Milyen az eloszlás elve? Van-e életképes demokratikus ellenőrzés? Megszerzett (kivívott) vagy örökölt (adományozott) hatalomról van-e szó? Milyen a társadalmi kiválasztódás rendszere? Milyen a rotáció? Az elkötelezettség, a hűség mellett milyen szempontok dominálnak a kiválasztásban? Rátermettség? Emberi alkalmasság? Szakértelem? Arányos-e a társadalom hatalmi szerkezete, a tényleges hatalom és a népképviseleti fórumok között? Ki kit ellenőriz? Fennáll-e a veszély, hogy a hatalom burjánzásba kezd? Túlméretezett szerkezetben több a hatalmi pozíció, mint az arra érdemes ember, és ez gyakran nem várt következményekhez vezet.

A hatalom nem elvont terület. Társadalmi értelme és dialektikája tudományosan meghatározott, megvalósításában nagyon is konikrót. A hatalom — mint lehetőség — megváltoztatja a társadalmi programot, a közösség politikai arculatát, a gazdaság szerkezetét, a kultúra körét és preferenciáját, a felfogást, a tudatot. A hatalom személyessége ezeket a célokat jelképezi, ezek szolgálatában áll. Jóllehet, a modern társadal345