Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 4. szám - Zelei Miklós: Öböl (elbeszélés)
— Á, csak úgy mondtam, mert elrohanok egy kicsit — mondta Fütyök. — Nem is voltam éhes. A hóna alá csapta Suetoniust, levitte a térre, nézegette egy pádon, de hamar látta, hogy nem ezt kereste, és beállt focizni. Két nap múlva azért elolvasta a Titus császárról írott fejezetet, az volt a legrövidebb, és visszavitte a könyvet. Kért másikat. Kapott egyet. Azután délben a szakoktató elüvöltötte magát, hogy Rigmányi Ferencet hívják a könyvtárba. Szőrös, nagyszájú ember volt a szakoktató, de rendes. Csúcsesztergának csúfolták, mióta szakszervezeti főbizalmi lett. — Biztos nem tudnak valamit és tőled akarják megkérdezni — vihogott Csemovic Jóska, olajosrongyot lengetve Fütyök orra előtt. — Ne piszkálódj, mert szétszaggatlak — mondta Csernovicnak Cskálav, és izmos két karjával azt is megmutatta, hogyan fogja csinálni. — Így, apukám, így, mint az arénatigris! — Mész a francba! — mondta Fütyök Csernovicnak, és örült, mert azt hitte, hogy kap végre egy olyan könyvet a rómaiakról, amiből tényleg megtudhat minden lényegeset. Benyitott és nagyon meglepődött. A virágállvány helyén tv-kamera állt, a könyvtárosnő levetette kék köpenyét, kirúzsozta a száját, és úgy dongott a tévések között, mint a poszméh. Büszkén, köszönetét várón nézett Fütyökre. — Ne ácsorogj, gyere gyorsan! — kiáltott egy barna pulóveros férfi. Megfogta a fiú vállát, megforgatta, megnézte előlről-hátulról. — Te vagy az olvasó ipari tanuló? Nagyon helyes. Na, állj oda gyorsan! — mutatott az egyik polcra. — És keress! — Mit? — kérdezte ijedten Fütyök. — Akármit! Például könyvet, kisfiam. Könyvet! Na siessünk! Stáb kész! Művelődő ifjúmunkás kész! Jutalomfelvétel indul! Zümmögni kezdett a kamera, a könyvtárosnő már meredten ült a helyén, Fütyök mozdulatlanul állt a könyvespolc mellett. Vörös volt mint a májusi blúzok. — Keress! Keress! — kiáltotta a barnapulóveres a kamera mögül. — Nyúlj oda az egyik sorhoz és olvasd el magadban mindegyik könyv szerzőjét és címét! Így, így, Kántor nyomoz... Csináld, mert anyagtakarékosság is van a világon. Nem emlékezett rá, hogy mennyi ideig tartott, és hogy mikor ért véget az egész. Arra sem, hogyan, mikor ment vissza a műhelybe. — Én hazamegyek, nagyon rosszul lettem — mondta később az oktatónak. — Holnap bepótolom. — Menj csak — mondta a sápadt, szőrős szakoktató. Nem firtatott semmit, látta, hogy tényleg van valami baja a fiúnak. Megírta a kilépőt. — Mehetsz. Otthon hanyatt feküdt az ágyán. Szédült, zúgott a feje. Később úgy gondolta, hogy azért is olvasni fog, ha nem is többet, de legalább a kiszabott adagot. Megbirkózik vele és el fogja érni, hogy örömmel olvasson. Szorította a könyvet, olyan nehézkes mozdulatokkal lapozott mintha egy-egy téglát fordítana meg a másikon. Olvasott, de messziről úgy látszott, mintha a könyvébe kapaszkodva fel akarna húzódzkodni. Hiába erőlködött, sehogy se ment az olvasás. A feje alá tette a könyvet, a plafont bámulta és nem tudta, hogy mit kellene csinálni. Észre sem vette a nyüzsgő családot, az üvöltő televíziót, s sűrűsödő vacsorafelhőt. Csöndben, fegyelmezetten feküdt, — A Feri a tévében! — üvöltött az öccse. 319
